20. fejezet - Bébi-idő

 Sziasztok!!:)

Meghoztam a következő fejezetet... Az egyik kedvencem, ezért remélem, hogy nektek is tetszeni fog!:)

Várom a komikat, jó olvasást mindenkinek!:)

Miután nagyjából kihevertem a rémálmot, döbbenten vettem észre, hogy végigaludtam majdnem az egész napot, és egészen pontosan este fél hat volt már. Meg is éreztem ennek a hatását, gyomrom jó hangosan korogni kezdett, hiszen több, mint huszonnégy órája semmit sem ettem.

- Tusolj le Drágám, addigra a vacsi is elkészül – mosolygott rám anyu kedvesen, miközben megsimogatta a hajamat, majd Luke-hoz fordult. – Velünk vacsorázol, Lucas?

- Ha nem probléma, akkor szívesen – vágta rá szerelmem habozás nélkül.

- Egyáltalán nem probléma.

Ez volt az, amit anyuban mindig is nagyon szerettem. Nem volt teljes mértékben kibékülve Luke-kal és a kapcsolatunkkal, de félre tudta tenni az ellenszenvét, mert tudta, hogy nekem fontos. És a világért sem sértette volna meg semmivel.

Végignézve magamon, megállapíthattam, hogy valóban rám fért már egy kiadós fürdés, hiszen még mindig abban a cuccban voltam, amiben az éjszakai kalandunkat végigizzadtam és szenvedtem. Kicsit el is szégyelltem magam, amiért így aludtam el, bár meg volt rá az okom. Olyan kimerült voltam, hogy valószínűleg a víz alatt állva is be tudtam volna dobni a szunyát.

- Nem akarok egyedül lenni – nyújtottam a kezem kedvesemnek, ami nem igazán tetszett a szüleimnek, de valószínűleg úgy gondolták, hogy az előbbi előadásom után valóban jobb, ha van mellettem valaki.

- Merész húzás – jegyezte meg Luke halkan, mikor már a szobámban voltunk. Becsukta mögöttünk az ajtót és leült az ágyamra.

- Ugyan – legyintettem. – Tudják, hogy szeretlek.

- Ma azt is meg fogják tudni, hogy én mennyire szeretlek – motyogta alig érthetően az orra alatt.

- Tessék? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Semmi különös – mosolygott fel rám. – Siess, mert már biztosan farkas éhes vagy.

Önkéntelen szavaitól mindkettőnkben megállt az ütő egy pillanatra. Yiknar farkas feje ugrott be azonnal a tudatomba, ahogy az álmomban közel hajolt hozzám és a nyakamba harapott. Addig észre sem vettem, hogy megborzongtam, míg Luke át nem ölelt.

- Nem akarod elmondani, hogy mit álmodtál? – kérdezte, mire csak a fejemet ráztam.

- Most inkább nem…

- Ahogy akarod – hagyta rám.

Néhány pillanatig élveztem védelmező karjait, majd kibontakoztam és a fürdőszobám felé kezdtem húzni, ami a szobámból nyílt.

- Inkább megvárlak itt – tiltakozott az ajtó felé pillantva. – Nem szeretném, ha a szüleid rajtakapnának minket… bármin is…

Kétértelmű megfogalmazása hallatán elvigyorodtam és lágy puszit nyomtam a szájára.

- Nem fognak feljönni – mondtam. Mindig tiszteletben tartották a magánéletemet. Engedély nélkül még a szobámba sem léptek be soha.

- Akkor is jobban érezném magam, ha itt maradnék. Mégiscsak az ő házuk.

- Oké – adtam be a derekam. – De akkor legalább állj meg itt az ajtóban, kérlek. Megnyugtatna, ha látnálak.

Szavaim mögött tisztán érezhető volt a félelem, amit az egyedüllét jelentett, és ezt Luke is észrevette. Nem is tiltakozott tovább, megállt háttal az ajtófélfának dőlve, így szemmel tarthatta a szobám ajtaját és engem is.

Gyorsan megnyitottam a zuhanyt, és míg vártam, hogy a víz felmelegedjen, levetkőztem. Isteni érzés volt a forró vízsugár alatt állni. Úgy éreztem, kimossa belőlem mindazt, ami történt, és ami nyomot hagyott rajtam.

Esküszöm képes lettem volna órákig is ott maradni és évezni a kényeztetést, de a gyomrom egyre hangosabban követelte az ételt, így nem maradt sok választásom.

Miközben törölköztem, végig magamon éreztem Luke tekintetét, mire önmagamat meg nem hazudtolóan, rá is játszottam kicsit a dolgokra. Példának okáért, mivel nem vittem be magammal semmit, amit felvehettem volna, magamra kanyarítottam a törölközőmet, ami majdnem a combom közepéig ért, majd mikor elmentem mellette, merő „véletlenségből” leejtettem magamról. Kaptam is érte egy vágyakozó pillantást és egy látványos ádámcsutka ugrást. Éppen erre volt akkor szükségem. Figyelemelterelésre, ami kiűz minden aggodalmat, minden rossz emléket a fejemből.

Ahogy már korábban rájöttem, Luke volt számomra a tökéletes gyógymód, bármiről is volt szó…

- Ez nem volt szép – mordult fel, miközben követett vissza a szobámba.

- Pedig úgy láttam tetszett – kacsintottam hátra a vállam fölött és így sikeresen le is buktattam, hogy a fenekemet nézte.

- Mintha nem tudnád – emelte fel a tekintetét az arcomra, mire még szélesebb lett a vigyorom.

Ismét helyet foglalt az ágyamon, én pedig keresgélni kezdtem a szekrényben, valami kényelmes után egy cseppet sem zavartatva az öltözékem hiányától.

- Még sosem jártam a szobádban – jegyezte meg hirtelen és láttam, hogy alaposan körülnéz.

A szobám igazából elég átlagosnak volt mondható. A falak almazöld színűek voltak, a szőnyeg pedig sötétzöld. Az ajtóval szemben volt az egyik széles ablak, alatta az éjjeliszekrény, valamint amellett a széles franciaágyam, és még egy éjjeliszekrény, majd az üveg erkélyajtó, ami elegendő fénnyel árasztotta el a helyiséget ahhoz, hogy otthonosan érezzem magam benne. Az ágytól jobbra kapott helyet az íróasztalom, a könyvespolcom, valamint a fürdőszobám és a bejárati ajtó mellett a négy részes beépített szekrény, mely előtt épp öltözködtem.

- Valószínűleg azért – kezdtem a válaszom, miközben beleugrottam a bugyimba -, mert a gondolatot sem bírtam elviselni, hogy Lucas Levine betegye a lábát az én felségterületemre.

- Jó érv – nevetett fel mögöttem mélyen.

- És igaz – vágtam rá, majd odaléptem hozzá. – Segítenél? – kérdeztem. A melltartómat magam elé tartottam és hátat fordítottam neki, hogy bekapcsolhassa. Hajam előrehullt jobb oldalt, hogy kényelmesebben hozzám férjen, majd egy izgalmas pillanatig ujjai a bőrömhöz értek, amitől forró hullámok vonultak végig rajtam, aztán mielőtt illedelmesen elengedett volna, lágyan belecsókolt a tarkómba.

- Köszönöm – rebegtem halkan, aztán visszamentem a szekrényhez, hogy folytassam az öltözködést.

- Szívesen – jött az azonnali válasz, ami megmosolyogtatott. Hihetetlennek tűnt, hogy hová jutottunk alig néhány nap alatt. Fenekestül felfordult az egész életünk és még koránt sem volt vége…

Mikor már rajtam volna a térdig érő rövidnadrág és a laza póló is, Luke lehúzott maga mellé az ágyra.

- Hoztam neked valamit – mondta titokzatosan, majd a farmere zsebébe nyúlt és előhúzott egy kis, lapos ékszeres dobozt.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy talán meg akarja kérni a kezem – a válaszom egy határozott nem lett volna!!! -, ám szerencsére mikor felnyitotta, egy ezüst nyakláncot pillantottam meg, rajta egy pentagram medállal, mely majdnem ugyanolyan volt, mint Emiliáé.

- Luke… - nyögtem ki nagy nehezen. – Mikor volt erre időd? – kérdeztem, mert nem tudtam hirtelen mit mondani.

- Mikor elmentem tőletek, először az ékszerészhez mentem és csak utána haza – válaszolta. – Mondtam a nőnek, hogy sürgős, és mindenképpen szükségem van rá még ma. Mielőtt elindultam hozzád, felhívott, hogy kész vannak.

- Vannak? – lepődtem meg még jobban.

Luke most a másik zsebéből is előhúzott egy hasonló dobozt, amiben egy hajszálra pontosan ugyanolyan nyaklánc és medál volt. Annyi különbség volt csak a két ékszer között, hogy az övé egy kicsit hosszabb volt, mint az enyém.

- Nem is tudom, mit mondjak – néztem fel rá.

- Ne mondj semmit, csak ígérd meg, hogy hordani fogod.

- Megígérem – vágtam rá azonnal, hiszen tudtam, mekkora jelentősége van ennek az egésznek. Ha ezüst pentagramot viselt az ember, védve volt a természetfeletti lényektől.

Luke finoman a nyakamba helyezte, majd bekapcsolta a kis kapcsot, aztán én is felsegítettem rá a sajátját. Pont eltűnt a pólónk alatt, így nem kellett attól tartanunk, hogy a szüleim azt hiszik mi is beléptünk valami szektába.

Gyomrom ismét jelezte, hogy most már aztán végképp elfogyott a türelme, úgyhogy gyorsan lementünk. Anyu addigra már megterített, és ahogy láttam, már csak ránk vártak.

- Jobban érzed magad? – kérdezte apu amint meglátott.

- Sokkal – mosolyogtam rá.

A tejszínes-sonkás makaróni az egyik kedvencem volt, így nem csoda, hogy kétszer is szedtem belőle. Na meg persze éhes is voltam.

Épp a második tányér végénél jártam, mikor Luke feltűnően megköszörülte a torkát.

- Mr. és Mrs. Wallace – szólalt meg. – Valamit meg szeretnék beszélni önökkel.

Szüleim már végeztek az evéssel, így teljes figyelmüket kedvesemre fordíthatták. Én is meglepett voltam, akárcsak ők, mert fogalmam sem volt róla, mire akar kilyukadni.

- Miről van szó? – kérdezte apu érdeklődve.

- Szeretném az engedélyüket kérni, hogy itt tölthessem az éjszakát Megannal.

Épp nyelni készültem, ám ennek a mondatnak a hallatán torkomon akadt a falat, és csak hosszas köhögés után tudtam ismét levegőhöz jutni. Úgy néztem Luke-ra, mintha megőrült volna, akárcsak anyuék.

- Nézd fiam – kezdte apu egy árnyalatnyival pirosabb arccal, ami azt jelentette, hogy a vérnyomása hirtelen megugrott. – Nem hinném, hogy ez…

- Kérem – szólt közbe Luke, belefojtva apuba a továbbiakat. – Hallgassanak végig előbb. – Mivel senki sem tiltakozott, folytathatta. – Legalább tizennégy éves korom óta szerelmes vagyok a lányukba – vallotta be, végig állva a szüleim metsző tekintetét. – Nem azért szeretném itt tölteni az éjszakát, mert hátsó szándékaim vannak, vagy vissza akarok élni a helyzettel. Azért szeretnék itt maradni, hogy vigyázhassak MW-re. Szörnyű dolgokon mentünk keresztül a hegyekben, olyasmiken, amiket jobb lenne elfelejteni, de valószínűleg soha nem fogunk tudni csak úgy továbblépni rajtuk. Félek tőle, hogy éjjel talán ismét rosszat álmodik, mint most délután, és szeretnék mellette lenni, hogy ne érezze magát egyedül. Esküszöm önöknek, hogy csak ezért szeretnék itt maradni.

Őszinte szavai után kongó csend telepedett az ebédlőre. Anyuék váltottak egy rövid pillantást egymással, miközben én az asztal alatt Luke kezéért nyúltam. Hihetetlen bátorságról tett az imént tanúbizonyságot, hiszen nem sokan mernének egy ilyen kéréssel a barátnőjük szülei elé állni, főleg, ha tudják, hogy mi a véleményük róla. Mert bár anyuék egy szóval sem bántották Lucast, tudta ő azt, hogy milyen hír terjeng róla a városban, amit a szüleim is hallottak, és nem örültek neki, hogy együtt vagyunk. Ő mégis maga elé helyezte az én érdekeimet, mert tény, hogy valóban jobban éreztem volna magam, ha mellette alhatok, de nekem nem volt bátorságom megkérdezni, hogy szabad-e.

- Nem is tudom – hezitált apu, ami egy kis reménysugárral töltött el, hogy talán bele fognak egyezni. Isten látja lelkem, kirázott a hideg, ha arra gondoltam, hogy egyedül kéne lennem éjszaka a szobámban.

- Én szeretném – kottyantottam közbe, hátha nyom valamit a latba a véleményem, mire anyu elnevette magát, bár jókedv nem sok volt a hangjában.

- Na, azt mindjárt gondoltuk – mondta.

- Ugyan, máskor is megengedtétek, hogy nálam aludjanak – célozgattam finoman Taylorra, aki az előző tanév végén néhány éjszakát itt tölthetett, természetesen a szüleim beleegyezésével, amikor apunak el kellett utaznia valami üzleti ügy miatt és anyu is vele tartott, egyedül hagyva engem itthon. Nem volt gond, nagylány voltam, nem féltem volna egyedül se, de azért jobb volt Tayjal. Arról nem is beszélve, hogy kihasználtuk a kínálkozó lehetőséget, de persze ezt most jó mélyre elástam az emlékezetemben, mert nem akartam, hogy Luke tudjon róla. Én sem szerettem az ő előző kapcsolatairól hallani.

Apuék szerencsére voltak olyan diszkrétek, hogy ők sem hozakodtak elő Taylorral, bár gyanítottam, hogy Luke-nak azért leesett a tantusz. Láthatta anno, hogy mennyire egymásba voltunk gabalyodva akkori barátommal, hiszen nem rejtettük véka alá az érzelmeinket.

Pár percnyi gondolkodás után, amit anyuék némán szemezve töltöttek, végül apu felsóhajtott.

- A szüleid mit szóltak ehhez az ötlethez? – kérdezte Luke-tól.

- Beleegyeztek – vágta rá azonnal. – Kedvelik Megant.

- Rendben – bólintott apu, mintha ez lett volna az utolsó lökés, amire szüksége volt, ahhoz, hogy beleegyezzen a dologba. – Legyen.

- Köszi, apu – hálálkodtam teljes szívemből. Így már nem is tűnt olyan ijesztőnek az éjszaka, hogy a kedvesem mellett aludhatok, akiről tudtam, bármikor, bármitől megvédene.

Miután elköszöntünk a szüleimtől - akik morgolódtak ugyan egy kicsit és célozgattak, hogy van ám vendégszobánk is, de végül mégsem akadályozták meg, hogy Luke nálam aludjon -, felmentünk az emeletre és bevackoltuk magunkat az ágyamba. Luke a hátamhoz simult, szorosan magához vont, arcát pedig a tarkómba fúrta. Éreztem finom légvételeit a bőrömön, amitől jólesően megborzongtam.

Felfoghatatlannak éreztem, hogy ez a fantasztikus férfi valóban az enyém. Márpedig kétség kívül az enyém volt, akárcsak én az övé.

- Szeretlek – suttogta alig hallhatóan.

- Én is téged – mosolyodtam el, és bár az egész szoba sötétbe borult, egy cseppet sem féltem. Azért nem tagadom, eszembe jutottak a majdnem huszonnégy órája történtek, de közel sem rémültem meg annyira, mint azt vártam.

Ám ahogy ezen járt az agyam, valami más is felszínre került. Valami, amit szerettem volna jó mélyre elásni a tudatalattimba, hogy addig ne kelljen foglalkoznom vele, amíg nem muszáj, de egyszeriben rádöbbentem, hogy nem tehetek úgy, mintha nem létezne.

Felültem az ágyban és Luke felé fordultam, aki ijedten követte a példámat, attól tartva, hogy valami megrémisztett.

- Beszéljünk arról, amit a pincében mondott! – hadartam gyorsan, mielőtt még meggondolhattam volna magam.

Luke meglepetten nézett rám, majd felkattintotta a háta mögötti éjjeli lámpát, így már láthattuk is egymást. Szemöldökei a homloka közepéig felszaladtak, de azért bólintott.

- Rendben, beszéljünk róla – mondta. Nem kellett nevet említenünk, tökéletesen tisztában voltunk az illető kilétével és minden mással is vele kapcsolatban.

Igazából nem is volt mit mondanunk, mert Yiknar elég egyértelművé tette a helyzetünket. Félreérthetetlen volt, amit a bennem lévő harmadikról mondott, akinek a lelkét mindennél jobban akarta.

- Terhes vagyok – mondtam ki azért, csak hogy túl legyünk rajta.

- Igen, az vagy – helyeselt Luke azonnal.

Egy pillanatig csak meredtünk egymás szemébe, majd kibukott belőlem a legfontosabb kérdés:

- Mit csinálunk most?

- Nem tudom – válaszolta Luke őszintén, amit igencsak becsültem benne. – De megoldjuk valahogyan, ebben biztos vagyok.

- De hogyan? – kérdeztem. – Az egyetem mellett nem fog menni a gyereknevelés. Főleg az orvosi mellett.

- Akkor majd nem megyek orvosira – vágta rá habozás nélkül, amivel megrémített.

- Dehogynem mész orvosira! – tiltakoztam azonnal. – Az az álmod!

- Az egyik álmom – helyesbített. – MW, ez a baba a miénk, érted? Egy rész belőled és egy rész belőlem… Bárhogy is lesz, biztos vagyok benne, hogy jó lesz.

Szerettem volna hinni neki, és a szívem hitt is, csak a fejemmel nem tudtam még összehozni mindezt. Féltem a jövőtől, és tartottam a szüleim reakciójától is. Zavartságom tükröződhetett a szememből, mert kedvesem közelebb húzott magához és két tenyerébe fogta az arcomat.

- Szeretlek – mondta. – És nem hagylak magadra soha. Bízz bennem!

- Bízom – mosolyodtam el, ahogy a nyugtalanság alábbhagyott bennem. Luke volt a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem. Természetes dolognak tűnt hinni neki és rábízni az életemet. – De ez akkora dolog. Akkora felelősség…

- Igen – bólintott -, hatalmas dolog, ami megváltoztatja az életünket. És az is biztos, hogy nagy felelősség. A legnagyobb, amit csak el tudok képzelni. De együtt vagyunk benne. És együtt bármire képesek leszünk.

Összeszorult a torkom. Hogy a feltörni készülő sírástól vagy csak a rémülettől, hogy most már semmi sem lesz ugyanolyan, mint volt, azt nem tudtam eldönteni. Csak abban voltam biztos, hogy egyedül nem bírnám ki. Luke azt mondta mindig, hogy erős vagyok és bármit is sorod elém az élet, megbirkózom vele. Addig hittem is neki, de akkor, ott, rádöbbentem, hogy túl sok volt az, ami hirtelen történt. Az életünk a feje tetején állt és még mindig nem volt vége a nehézségeknek, sőt. A legjava még hátravolt és én biztos voltam benne, hogy ha Luke nincs mellettem, összeroppanok a terhek alatt, amik a vállamat nyomták.

Kusza gondolataim kezdtek az őrületbe kergetni, ezért gyorsan kerestem egy témát, ami eltereli a figyelmemet, még mielőtt valóban kényszerzubbonyba kerülnék.

- Az előbb azt mondtad, az orvosi az egyik álmod – emlékeztettem. – Mi a másik?

- Te – jött az azonnali felelet. - Mindig is te voltál számomra a legfontosabb.

Könny szökött a szemembe, ettől a megindító vallomástól.

- Miért nem mondtál soha semmit? – kérdeztem kicsit félretéve a baba dolgot. – Azt mondtad lent, hogy tizennégy éves korod óta szeretsz. Négy éve…

- Amiből te hármat Taylorral töltöttél – mondta mindenféle neheztelés nélkül a hangjában. – Tizennégy évesen egy fiú nem meri felvállalni, ha szeret egy lányt. Legalábbis én nem mertem. Azt hittem, akkor majd nem tartanak olyan menőnek a haverok és mire rájöttem, hogy mekkora idióta vagyok, addigra te már Tayjal voltál, és én nem is léteztem a számodra.

- Ez így nem teljesen igaz – ráztam meg a fejem. – Nem akartam veled foglalkozni azt elismerem, de titokban mindig téged figyeltelek.

- Tényleg? – lepődött meg.

- Tényleg – bólintottam rá. – Mindig is nagyon tetszettél nekem, még akkor is, amikor Tayt szerettem, és ezért is haragudtam rád. Meg persze a lányok miatt. Zavart, hogy nem tudlak kiverni a fejemből, és hogy ha megláttalak a folyosón, megdobbant a szívem.

- Én ebből semmit sem vettem észre…

- Persze, mert jól titkoltam! – nevettem fel. – Magamnak sem nagyon mertem bevallani, hogy mit is érzek igazából.

- Akkor majd én bevallom – mosolygott rám és közelebb hajolt hozzám. – Szeretsz engem Megan Wallace és én is szeretlek téged! Most és mindörökké.

- Jól hangzik – sóhajtottam, mikor ajkaink már majdnem összeértek, majd mikor nyelve utat talált a számba, élvezettel adtam át neki az irányítást, de nem túl sokáig. Alig néhány pillanat múlva visszavettem és már én diktáltam a tempót. Aminek az lett az eredménye, hogy hátra dőltem, Luke-ot is magammal húzva, aki két karjára támaszkodva tartotta magát fölöttem.

- Megszegeted velem a szavamat? – kérdezte két csók között, az ebédlőben történt beszélgetésre utalva.

- Én nem ígértem nekik semmit – kuncogtam fel, élvezve, hogy végre valóban nem gyötörtek a rossz emlékek. Most csak mi ketten voltunk, együtt, szerelemben.

Eddigi tapasztalataim Luke-kal igencsak kimerültek annyiban, hogy hevesen, szenvedélytől lángolva estünk egymásnak akárhányszor szeretkeztünk, ezzel szemben akkor este, ott a szobám magányában, nem kapkodtunk. Ráérősen szabadultunk meg a ruháinktól, miközben lassú simogatásokkal és lusta csókokkal kényeztettük egymás testét.

Luke finoman végigpuszilgatott a kulcscsontomtól egészen a hasamig, ahol aztán egy pillanatra megtorpant és felsandított az arcomra.

- Szabad egyáltalán a terhesség alatt szeretkezni? – kérdezte vigyorogva, mire akaratomon kívül kirobbant belőlem a nevetés.

- Már miért ne lehetne? – kérdeztem vissza. – Orvosnak készülsz, ezt igazán tudnod kellene.

Fintorgó válaszra számítottam, ám helyette csiklandósan belefújt a köldökömbe, mire egész testemben összerándultam és alig bírtam visszatartani a nevetésemet.

- Neeee – sikkantottam fel kuncogva. – Hagyd abba, fel fogjuk ébreszteni anyuékat és akkor aztán lesz ne mulass!

- Az biztos – kuncogott ő is, de továbbra is lágyan simogatta az oldalamat.

- Még szerencse, hogy bezártam az ajtót – akartam mondani, de a mondat vége beleveszett egy kéjes sóhajba, mikor keze érzékeny területre tévedt, egészen pontosan a combom belső oldalára, miközben szája még mindig a hasamon járt és leheletfinoman bebarangolta az egészet. Biztos voltam benne, hogy a kis pocaklakó miatt szentelt ekkora figyelmet testem azon részének, de egy cseppet sem bántam. Amíg magamon érezhettem csodás ajkait, én élveztem minden kényeztetést.

Miután megszabadított maradék ruhadarabjaimtól is, ráérősen simogatni kezdett a legérzékenyebb pontomon, mire mély sóhajokkal feleltem. Ajkai közben feljebb siklottak, rátaláltak a kemény kis csúcsokra, és felváltva szívogatni kezdte őket, még jobban megőrjítve.

Ujjaim a lepedőbe markoltak, ahogy egyre közeledtem a gyönyör felé, de mielőtt még végképp elvesztem volna benne, oldalra fordítottam a fejem, s megláttam magunkat az egészalakos, széles tükörben. Fordítva feküdtünk az ágyon, ezért olyan szögbe kerültünk, ami látni engedte mindazt, amit csináltunk.

Furcsa volt így látni magunkat: meztelen testünk összegabalyodott, Luke feje a mellkasom fölött, keze a combjaim között… Majd tekintetem összeakadt a tükörképemével. Sosem láttam még magam szeretkezés közben és ez egy pillanatra kizökkentett a szenvedélyből. Luke megérezte a változást bennem – valószínűleg a lélegzetem miatt, ami hirtelen elakadt, de nem úgy, mintha az élvezetek tengerében lubickolnék, hanem sokkal inkább úgy, mint aki megdöbbent. Felemelte a fejét és követve a pillantásomat, ő is a tükörbe nézett. Tekintetünk összekapcsolódott, és Luke azt a pillanatot választotta, hogy lassan a testem mélyére csúsztassa duzzadt férfiasságát.

Jólesően felnyögtem, de nem fordultam el. Végig Luke szemébe néztem a tükrön keresztül, míg ő lassan mozogni kezdett bennem. Félelmetesen erotikus látvány volt mindezt így végignézni, de közel sem olyan bensőséges, mint mikor közvetlenül nézel a szerelmed vágytól ködös szemeibe. Visszafordultam Luke-hoz, akinek arca pont az enyém fölött volt és felemelkedve, ajkai közé kéredzkedtem. Csókunk úgy mélyült, ahogy a testünk diktálta az iramot, majd mikor már egyikünk sem bírta levegő nélkül, egymás szemébe mélyedve adtuk át magunkat a gyönyör kábítóan édes élvezetének.