11. fejezet - Másnap reggel

     Sziasztok!

     Meghoztam a következő fejezetet! Jó olvasást hozzá és várom a komikat!:)

     Reméltem, hogy az elmúlt éjszaka csak valami rossz vicc volt, vagy ami még idegesítőbb lett volna, ha egy rossz álom, de nem. A zsigereimben éreztem, hogy valóság volt.
     Olyan volt az egész, mintha alig öt percet aludtam volna, pedig legalább négy-öt órára ki voltam ütve. Ellenben Luke tényleg csak pár percet aludt mellettem. Ahogy felé fordultam, láttam is szemei alatt a sötét karikákat, amik egyáltalán nem tetszettek. Lágyan végigsimítottam rajta ujjbegyeimmel, mire becsukta a szemét és mélyen felsóhajtott.
     Nem tudtam, mit mondhatnék. Az éjjel már mindent megbeszéltünk, amit csak lehetett. Kivéve talán egy dolgot, de azt nem tudtam hogyan hozhatnám fel. Nem akartam még jobban elrontani a kedvünket, bár az is igaz, hogy ennél jobban már nem nagyon lehetett. Azért mégiscsak a hallgatás mellett maradtam.
     Vágytam Luke ölelésére – alvás közben eltávolodtam tőle –, ezért közelebb bújtam hozzá és a mellkasára hajtottam a fejem. Szíve egyenletesen vert a fülem alatt, talán csak egy kicsit szaporábban, mint szokott. Karomat átvetettem a hasán, mire éreztem, hogy megfeszül egy pillanatra, majd lassan ellazult. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, behunytam a szemem és küzdeni kezdtem az egyre éledező vággyal, ami nem a legjobb pillanatban akart eluralkodni rajtam. Az után, ami történt, vajmi kevés esélyt láttam rá, hogy Luke szeretkezni akarjon velem, legalábbis addig, míg biztosat nem tudunk a terhességről.
     Mintha csak meghallotta volna gondolataimat, szorosan magához húzott, majd egy perccel később eltolt magától és az oldalára fordult, a hátát mutatva nekem.
     Hát ennyire nem vágyik a közelségemre – állapítottam meg gondolatban, és éreztem, amint a végtelen csalódottság végigszáguld az ereimben. – Ennyi lett volna? – tűnődtem. – Pár napot kaptam vele, aztán egy őrületes hiba következtében végképp elveszítettem?
     Elfogadtam. Ha Luke már nem akar engem, hát nem akar. Éppen ezért nem is tettem semmit, amivel esetleg visszaédesgethetném magamhoz. Helyette csak magamra húztam a takarót és a hátamra feküdtem. Ugyanúgy bámultam a plafont, mint ő az éjszaka közepén, azzal a különbséggel, hogy míg ő akkor semmit sem láthatott belőle, én a félhomályban egész jól ki tudtam venni mindent. A sötétítő függönyök nem voltak teljesen elhúzva, közöttük egy vékonyka csíkban beszivárgott a kinti napsütés, mintha még az is az orrom alá akarná dörgölni, milyen szép az élet, csak az enyém készült romokba dőlni. Szuper!
     - Egy utolsó perverz vagyok – morrant fel mellettem Luke, mire rá kaptam a tekintetem.
     - Tessék? – kérdeztem értetlenül, mire dühöngve visszafordult felém. Szemöldökeit összehúzta és fújtatva vette a levegőt, akár egy felbőszült bika.
     - Szemét alak vagyok, MW – mondta egyenesen a szemembe nézve. – Olyasvalaki, akit fejbe kéne lőni a gondolatai miatt.
     - Miért mondod ezt? – kérdeztem most már rémülten. Nem voltam hozzászokva Luke lelkiismeretes oldalához, és megijesztetett a szemében látható önvád. Addig azt hittem, velem van baja, hogy rám haragszik, engem nem bír elviselni a közelében, de most már láttam, hogy tévedtem. Saját magával nem volt kibékülve. Csak azt nem tudtam, hogy mi az oka ennek.
     - Mert őrülten kívánlak – mondta összeszorított fogakkal. – Mondtam az éjjel, hogy még soha senkivel nem voltam óvszer nélkül… csak veled. És te, a tested… Olyan forró és nedves voltál, hogy képtelen vagyok másra gondolni. Szívem szerint most rád vetném magam, hogy újra érezhesselek, de nem tehetem meg, mert már így is annyi hibát elkövettem ellened. – A szavak úgy ömlöttek belőle, mint kiadós esőzés után a megáradt folyó. Nem volt eleje, és nem volt vége, csak a nyers őszinteség, mely megdobogtatta a szívem, és mely jobban esett bármely csóknál.
     - Én is kívánlak téged, és számomra is fantasztikus volt téged érezni – ismertem el, állva a tekintetét. – Még sosem csináltam ilyesmit, és a múlt este nagyon finom volt. Éppen ezért arra gondoltam, amikor hazamegyünk és kiderül, hogy nem vagyok terhes, elmegyek az orvoshoz és íratok fel vele bogyót, hogy ne kelljen többé óvszert használnunk – hadartam el kedvesemnek alig néhány perce megszülető tervemet. Szemei, melyek eddig dühvel és vággyal telitettek voltak, most hirtelenjében meglepettek lettek.
     - Komolyan mondod? – kérdezte. – Azt hittem, hallani sem akarsz majd arról, hogy még egyszer hozzád érjek.
     - Már miért ne akarnám? – mosolyodtam el. – Szeretlek, és ezen az sem változtat, ha terhes lettem.
     - Én is szeretlek, és akkor is szeretni foglak, ha tényleg gyerekünk lesz – vallotta be, mire olyan heves csókot kapott, mint még sohasem. - Akkor még mindig akarsz engem? – kérdezte, mikor vége lett, és szemeiben láttam, hogy még egy utolsó megnyugtatásra vár, amit én készségesen meg is adtam neki.
     - Mindig akarni foglak – válaszoltam neki, majd ismét csókolni kezdtem.
     Luke fölém hemperedett, befészkelte magát a combjaim közé, amitől azonnal meg is éreztem nekem nyomódó kemény férfiasságát, de a boxeralsója masszív anyaga még közöttünk volt. És nem is állt szándékomban addig megszabadítani tőle, amíg…
     Hirtelen szakítottuk meg a csókunkat és egyszerre ejtettük ki a varázsszót, ami valószínűleg komikus lett volna más helyzetben, de abban nem volt az.
     - Óvszer.
     Luke azzal már le is mászott rólam és a szekrényhez sietett, hogy kihalássza a dobozkát a ruhái közül. Nem vártam rá tétlenül, lekaptam az éjjelre kölcsönkapott pólót, így már meztelenül vártam vissza szerelmemet, aki ennek láttán elmosolyodott - azzal a jellemző szívdöglesztő mosolyával -, és mielőtt még visszatért volna hozzám, megszabadult egyetlen ruhadarabjától is. Kezében nem csak egy csomag gumit tartott, hanem az egész dobozt, amit az éjjeliszekrényre tett, hogy kéznél legyen.
     Ahelyett, hogy ismét rám feküdt volna, megtartotta magát fölöttem és az ajkaimra hajolt. Lágyan becézgetett, majd áttért a nyakamra és a kulcscsontomra. Behunytam a szemem, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Az övé voltam. Nem csak a szívem, a lelkem és a testem is.
     Hangosan felsóhajtottam, mikor finom szája a melleimen kezdett felfedezésbe, s míg egyik hegyes kis csúcsomat ajkaival kényeztette, a másikat ujjai közé vette, és hosszú-hosszú percekig eljátszadozott vele, egyre jobban elvéve a maradék józan eszemet is.
     Azt hihettem volna, a tegnapi sokk elővigyázatosabbá tesz, de nem így lett. Egy fikarcnyi félelem sem volt bennem, hogy Luke talán ismét védekezés nélkül akar majd a magáévá tenni. Bíztam benne, még annál is jobban, ahogy Taylorban, ami már nagy szó volt, hiszen előző barátommal majd egy év együtt járás után feküdtem le először, mikor a bizalmam és a szerelmem is megingathatatlannak bizonyult irányába. Erre itt volt Luke a néhány napos kapcsolatunkkal, és az életemet is rá mertem volna bízni. Rá is bíztam.
     Közben felhagyott melleim csókolgatásával, lejjebb siklott a hasamra, majd amikor a köldökömnél tartott, felpillantott rám. Ugyanabban a pillanatban néztem én is őrá, ami még izgatóbbá tette a szituációt. Felemelkedett egy percre, megfogta a csípőmet mind a két oldalon, majd kicsit lejjebb mozdított az ágyon, így már majdnem középen feküdtem.
     Mellkasom vadul hullámzott, várva a folytatást. Izmaim őrült módjára rángatóztak, annyira pattanásig feszültem minden idegszálammal, majd mikor Luke lehajolt és megéreztem az első csókját a combjaim között, akaratlanul is felnyögtem. És akkor még el sem kezdődött az ostrom. Felrémlett előttem Lucas előző napi ígérete, hogy addig fog kényeztetni, amíg nem könyörgök neki, hogy hagyja abba, és már előre tudtam, mit fog tenni. És nem is tévedtem. Luke nyelve úgy járt rajtam és bennem, mintha csak a számat csókolná, amivel egyre hangosabb és erőteljesebb sóhajokra késztetett, míg a végén már megállíthatatlanul nyögdécseltem, de akkor sem állt meg, még csak nem is lassított.
     Két vagy három észveszejtő orgazmus után, mikor már végképp nem bírtam tovább, valóban könyörögni kezdtem neki.
     - Luke – sóhajtottam a nevét erőtlenül. – Kérlek… Hagyd… Hagyd abba…
     Még kaptam egy utolsó csókot, majd megkönyörült rajtam és diadalittas mosollyal az arcán feljebb kúszott, de közben nem restelkedett megállni egy-két kényeztető puszira a mellemnél, végül elérte a számat. Visszafogott csókot váltottunk, másra nem is nagyon lettem volna képes azután, amit átéltem, majd mikor végre kihevertem az utolsó gyönyörrohamot is, visszatért az erőm.
     Hátára fordítottam Luke-ot, majd fölé kerekedtem, és kivettem a kezéből az addigra megszerzett kis csomagot. Egy fél pillanattal később az óvszer a helyén volt, már csak feljebb kellett emelkednem, hogy végre összeforrasszam testünket. Nem volt olyan finom érzés, mint előző este, mikor is teljes valójában érezhettem Luke bársonyos keménységét, de így sem volt rossz. Mikor teljesen bennem volt, megkerestem tekintetét, hogy lássam, milyen érzés neki. Félig lehunyt pillái alól nézett fel rám, mogyoróbarna szemei vadul lángoltak a szerelemtől és az elragadtatástól, miközben kezei a combomra és a csípőmre vándoroltak. Simogattak, ahol csak értek, majd mikor lassan mozogni kezdtem felette, erőteljesen a húsomba markolt, s közben ajkairól egyre erőteljesebb nyögések szakadtak fel, ahogy én is egyre erőteljesebb ütemet diktáltam.
     Néhány perc elteltével Luke felült, miközben mélyen az ölébe húzott, és szenvedélyesen csókolni kezdett. Mellkasunk egymásnak feszült, éreztem milyen vadul vibrálnak izmai, de egy pillanatra sem hagytam abba a csípőm mozgását. Nem is lettem volna képes rá. Hajtott a vágy, minél többet akartam. Fülemben hallottam vadul zúgó véremet, amint az ereimben kering. Szívem olyan gyors iramra kezdett, hogy azt hittem menten kiugrik a helyéről, de nem tette. Helyette rákapcsolt még egy kicsit, miközben mi ketten Luke-kal úgy szorítottuk egymást, hogy az már egyenesen fájdalmas volt, de egyikünk sem foglalkozott vele.
     A gyönyör kirobbant a testünkből és a világ csak kettőnkre korlátozódott. Nem létezett más, csak mi, csak az összekeveredő lélegzetünk, miközben mély kortyokban kaptunk az éltető oxigén után. Pihegve dőltem neki, ő pedig nekem, még mindig szorosan ölelve egymást.
     Képes lettem volna elaludni abban a percben, de Lucas nem engedte. Kis idő elteltével leemelt az öléből, majd egy gyors szájra puszi után kisietett a fürdőszobába. Addig én kihasználtam a hatalmas ágyunk adta lehetőséget és összegömbölyödtem a közepén. Istenem, fantasztikusan éreztem magam. Halálos rémületnek kellett volna tombolnia bennem, akárcsak az este, ehelyett nyugodt voltam és boldog. Szinte szárnyaltam, annyira jól éreztem magam. Lucas olyan volt számomra, mint a legjobb gyógyszer. Mindenre hatott. Legyen szó félelemről, vagy bármi másról, tudtam, ha ő ott van, ha mi együtt vagyunk, nem lehet semmi gond.
     Szélesen rámosolyogtam, mikor visszajött és odabújt hozzám. Átnéztem felette az éjjeliszekrényen álló órára, és bosszúsan láttam, hogy már nyolc óra is elmúlt, vagyis hamarosan le kellett mennünk. Nem volt kedvem hozzá. Egész nap ott akartam maradni, ahol voltam: Lucas karjában.
     - Nem vagy éhes? – kérdezte hirtelen.
     - De – válaszoltam hasonló stílusban, mint ő, előző nap reggel, és jelzésértékűen csókolni kezdtem.
     - Hééé – tolt el magától egy perc múlva, hogy a szemembe tudjon nézni. – Nem erre gondoltam – vigyorgott.
     - Én viszont nagyon is arra gondolok! – vágtam rá és fölé hemperedtem, lent tartva őt az ágyon. Karjai körém fonódtak, befedték szinte az egész hátamat, miközben magához szorított. Mellkasunk egymásnak feszült, ami csak még jobban felszította bennem a tüzet, és az előbbi álmosságot végképp kiűzte a tagjaimból.
     - Nem felejtettem ám el, amit tegnap reggel mondtál a kajáról – kuncogott két csók között. Ezzel sikeresen magára is vonta a figyelmemet és felhagytam ajkai kóstolgatásával.
     - Tényleg?
     - Tényleg – bólintott. – És mivel én éhes vagyok, úgy gondolom, te is az lehetsz.
     Valóban az voltam. Gyomrom visszafogott korgással tudtunkra is adta, hogy bizony vágyik valami szilárdra is, nem csak a tömény szerelemre.
     - Ühüm – helyeseltem, majd egy tökéletes terv kezdett formálódni a fejecskémben. – Megyek, hozok fel valamit. – Azzal már le is kászálódtam róla.
     - Majd én – vágta rá azonnal, és már kelt is fel az ágyból, de visszatartottam.
     - Maradj – mondtam. – Alig aludtál az éjjel.
     - Te sem aludtál túl sokat – húzta össze a szemöldökeit nemtetszése jeleként.
     - Nem baj – mosolyodtam el. – Azt szeretném, ha itt maradnál és pihennél egy kicsit. – Ismét végigsimítottam a szeme alatt, ahol most még sötétebbek voltak az árnyékok. Halálosan kimerült lehetett már.
     - MW, engem nem kell kiszolgálni – mondta nagy komolyan, ami egy kissé meglepett. Minden férfi szerette, ha kényeztetik, és amennyire tudtam, Luke sem volt ez alól kivétel. Még élénken emlékeztem rá, hogy első nap segítettem neki kicsomagolni, mert egyedül lusta volt megcsinálni. Akkor csak szórakozott volna velem? – tűnődtem el. Valószínűleg. Csak be akart cserkészni, és ezért mindent megtett, hogy közelembe férkőzhessen. Cseles!
     - Nem is akarlak kiszolgálni! – jelentettem ki annyi büszkeséggel a hangomban, amennyit csak bele tudtam vinni, majd kajánul rávigyorogtam. – De az még nem azt jelenti, hogy nem szeretnélek kényeztetni néha.
     - Arra tudok jobb módszert is, minthogy átmenj pincérnőbe – kacsintott rám, amitől vágyakozóan görcsbe rándult a gyomrom. Oh, igen. Nekem is lettek volna ötleteim, de…
     - Nincs apelláta! – néztem rá szigorúan. – Itt maradsz, én pedig hozok reggelit.
     Egy pillanatra elkerekedtek a szemei, majd hangos nevetésben tört ki.
     - Ezek szerint a kapcsolatunkban te hordod a nadrágot. én meg csak követem az utasításaidat?
     - Ahogy mondod! – vágtam rá, aztán gyorsan kiszaladtam a mosdóba, hogy elvégezzem folyó ügyeimet.
     Szerencsére, mikor visszamentem a szobába, Luke még mindig az ágyban hevert és nem próbálkozott tovább. Helyette csak mohó szemekkel figyelte, ahogy magamra kapom a rövidnadrágomat és egy pólót.
     - A rendelést azért leadhatom? – kacérkodott, mire felugrottam az ágyra, csípője két oldalára térdelve ráültem, aztán a mellkasára dőltem. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy a szánk majdnem összeért, de azért kénytelen volt feljebb emelni a fejét, hogy ténylegesen el is érjen. Ez van, küzdjön meg a csókomért!
     - Mit szeretnél? – kérdeztem.
     - Teljesen mindegy, csak a tálalás számít.
     - Valóban? – kuncogtam.
     - Aha – bólogatott. – Bármi jöhet, amit rólad ehetek meg.
     - Nem elég, hogy pincérnő, most még asztaldísz is legyek? – játszottam tovább.
     - Nem bánod meg, ígérem – vigyorgott, miközben tenyere izgatóan siklott le, majd fel a testemen.
     - Akkor meglátom, mit tehetek – nyomtam még egy utolsó csókot az édes ajkakra, majd kilibbentem a szobából.
     A folyosón összefutottam néhány osztálytársammal, de nem fordítottam rájuk túl sok figyelmet. Sietni akartam, hogy újra Luke karjában lehessek. Minden pillanatban hiányzott, mikor nem volt mellettem. Tisztára, mintha valami függőség alakult volna ki közöttünk.
     Az étteremben is lófráltak néhányan, míg mások az asztalok körül ültek és vígan reggeliztek. Odaléptem ahhoz az asztalhoz, amelyiknél előző nap is ültünk, és ami természetesen már szépen meg volt terítve. Egy tálcára halmoztam néhány zsemlét, meg hozzá két kisvajat, meg dzsemet, valamint felvágottat, hátha Luke inkább azt kívánja meg.
     Épp az ásványvízért nyúltam, mikor felhangzott mögülem egy túlságosan is ismerős nevetés. Nikki.
     - A francba – fújtam ki a levegőt. Egyáltalán nem volt most kedvem találkozni se vele, se Eddie-vel.
     - Mi az kisanyám, kirabolod az éttermet? – kérdezte, mikor mellém értek és meglátták a kezemben a rengeteg kaját.
     - Nem – mosolyogtam rájuk, nehogy észrevegyenek bármit is -, csak a szobánkban reggelizünk Luke-kal.
     - Áhá – csillantak fel Nik szemei – Reggeli az ágyban, értem.
     - És hol van a mi kis csődörünk? – kuncogott kedvesén Eddie.
     - Fent – válaszoltam.
     - Csak nem hagyod pihenni egy kicsit két menet között? – ütötte továbbra is a vasat barátnőm.
     - De – vágtam rá, hogy előbb szabaduljak, aztán már indultam volna, ám nem jutottam messzire. Nikki megfogta a karomat és visszatartott.
     - Történt valami? – kérdezte hirtelen. Az előbbi jókedvének már nyoma sem volt. Nem tudtam, hogyan érzett rá a dologra, de ettől féltem. Valahogyan mindig képes volt kiszúrni, ha nyomta valami a lelkemet. És bár boldog voltam, az előző esti rémület nem tűnt el nyomtalanul. Ott volt bennem, mélyen eltemetve, és Nikki megérezte azt. Mindig megérezte.
     Máskor kapva kaptam volna az alkalmon, hogy kiönthessem neki a szívem és megszabaduljak aggodalmaimtól, de abban a pillanatban nem voltam rá képes. Egyszerűen nem akartam beszélni a történtekről, a rémületről, amit éreztem, és ami bármelyik pillanatban ismét felszínre törhetett. Az, hogy csak mi ketten tudtunk róla Luke-kal, képes volt elhitetni velem egy kis időre, hogy mindez talán nem is valóságos. Hiszen ez az egész kirándulás olyan volt, mint egy hatalmas vicc. Telford nem foglalkozott velünk, mindenki azt csinált, amit csak akart, és az osztály háromnegyed része hülyére kefélte magát az elmúlt napokban, ami lássuk be, nem igazán volt megszokott egy elméletileg tanulmányi kirándulásnak beharangozott, iskolai vakáción.
     - Nem, minden rendben – vágtam rá túl gyorsan, és feltűnően kerültem a tekintetét is, ami végképp bebizonyította neki, hogy nem mondok igazat.
     - Meg… - kezdte volna, de közbeszóltam.
     - Nincs semmi baj – néztem most már a szemébe, hogy megnyugtassam, hiszen ismertem Nikkit. Ha úgy hagyom itt, hogy nem mondok valami konkrétat, egész nap a körmét fogja rágni idegességében. – Volt egy kis gond az este – vallottam be, majd gyorsan hozzátettem -, de ne aggódj, rendben? Jól vagyok.
     - De mi történt? – csillantak meg fekete szemei aggodalmasan.
     - Majd máskor elmesélem, jó? – tértem ki a válaszadás alól. – Most megyek, mielőtt Luke éhen hal – forgattam meg a szemem, jó látványosan, hogy oldjam a feszültséget, majd megszorítottam Nikki ujjait. – Tényleg nincs okod aggódni – mondtam még, majd választ sem várva, elfordultam. Aztán hirtelen vissza, ugyanis eszembe jutott valami. – Ha Telfordnak mégis eszébe jutna, hogy mi is a világon vagyunk, szóljatok be hozzánk, rendben?
     - Egész nap a szobátokban akartok lenni? – Az Eddie arcán felvillanó mindentudó vigyor idegesített egy kicsit, de nem tettem szóvá. Inkább csak bólintottam.
     - Úgy tervezzük – mondtam, bár nem beszéltem meg előre Lucas-szal, bíztam benne, hogy nem lesz ellenére az ötlet.
     - Jól van – bólintott Nikki, így most már tényleg elindulhattam.
     Kifelé menet, szemügyre vettem a többieket, akik körülöttem voltak. Még kevesebben voltak, mint előző reggel, és amennyire láttam, Thomas és Lily sem voltak közöttük, akiknek a szobájából azokat a furcsa hangokat hallottuk előző éjjel.
     Milyen különös… - tűnődtem el, majd gyorsan ki is űztem fejemből ezeket a gondolatokat. Hiszen nem volt benne semmi különös. Talán ők is a szobájukban, az ágyukban akarták tölteni a napot, akárcsak mi. Nem volt ebben semmi szokatlan…
     Vagy talán mégis…?