Szeretném felhívni minden idetévedő figyelmét, hogy a történet 18-as besorolás alatt áll, mind az erotika, mind a horror elemek miatt, amikben bővelkedni fogunk, ahogy haladunk előre. :)

De ez ne szegje kedvét senkinek, olvassatok és komizzatok.:P Köszi!:)

2012. április 20., péntek

Epilógus - Második igen!

Sziasztok!
Na, elérkeztünk az utolsó fejezethez! Sírok és nevetek egyszerre… :D
Köszönöm mindenkinek, aki végigolvasta a Kirándulás a pokolba című történetemet!!! Hálás vagyok minden komiért és szavazatért, amit kaptam!:)
Készítettem nektek egy kis videót így a végére… Nem lett egy nagy szám, de szívem-lelkem benne van.:)
Azért választottam pont ezt a zenét, mert ez olyan MW-s…:P


 És ne feledjétek, ezzel egy időben elindul az új törim, egy Fekete Tőr Testvériség fanfic, aminek a címe: Valóra vált szerető!

Jó olvasást mindenkinek és nagyon várom a komikat!!:)

Egy hatalmas ásítás után voltam csak hajlandó kinyitni a szemem. A világos falakról visszaverődött a függöny résein beszűrődő napfény, amitől az egész hálószoba vakítóvá vált, akárcsak a mennyország. Pont azért szerettem annyira ott felébredni.
Tekintetem az éjjeliszekrényen álló ezüstkeretes fényképre vándorolt, melyen három alak volt látható, amint épp a tengerparton sétálnak. Lucas rövid, sötétszőke haját ezer felé fújta a sós szellő, és az én lófarokba kötött tincseim is vadul szálltak a hátam mögött. A közöttünk álló, apró kis csoda fülig érő szájjal mosolygott és integetett a kamerába. Fél éve készült a kép, a karácsonyi nyaraláson, ahol az egész család – beleértve a szüleinket is – felkerekedett, és egy hetet a tengerparton töltöttünk. Ma is elmosolyodom, ha visszagondolok arra a néhány napra. Kellőképpen kiszakadhattunk a mindennapok körforgásából, és vígan lógattuk a lábunkat a nagy semmittevés közben. Szükségünk is volt rá… Luke-nak még hátra volt néhány éve az orvosiból – bár nem a Harvardra járt, hanem az állami egyetemre -, én pedig épp befejeztem az első könyvem, ami egész nagy sikert aratott az olvasók körében, bár azért a bestseller listára nem kerültem fel. De már az is tervbe volt véve…
Hátamra fordultam és felfelé kunkorodó szájjal szemléltem a plafont, miközben arra gondoltam, milyen tökéletes az életem. Évek óta ez volt az első reggel, amikor egyedül ébredtem fel széles franciaágyunkban, ám ezúttal megvolt az oka annak, hogy Luke házon kívül töltötte az éjszakát.
Izgatottan gondoltam rá, mi minden fog történni aznap, mikor hirtelen kivágódott a hálószoba ajtaja – azonnal vigyáz ülésbe vágtam magam - és egy kisebbfajta tornádó söpört be – ami egyenesen felém tartott.
- Ma lesz az esküvő! Ma lesz az esküvő! – kántálta, majd mikor végre felpattant az ágyra, a nyakamba vetette magát. A lendület letarolt és visszahanyatlottam a párnámra, fölöttem egy csupa vigyor angyalkával.
- Neked is jó reggelt – mosolyogtam rá, és kisimítottam a szemébe hulló világosbarna tincseket.
- Szia, mami – vigyorgott, majd az arcát a mellkasomra fektette és kényelmesen elhelyezkedett.
Alig egy héttel korábban ünnepeltük az én drága kis Michaelám negyedik születésnapját. A parti témája persze a hercegnők voltak, élén Hamupipőkével és A kis hableánnyal. A kis manócska most is a születésnapjára kapott hercegnőmintás pizsamáját viselte – mint minden éjjel azóta. Haja kócos volt az alvástól, és ahogy elnéztem, rendesen összegubancolta az egészet. Olyan volt, mint egy szénaboglya – már előre féltem a kibogozásától és az azzal járó elmaradhatatlan hisztitől.
- Jól aludtál, Kincsem? – kérdeztem. Magunkra húztam a takarót és alatta a hátát kezdtem simogatni, mire felemelte a fejét és kis kezeivel a mellkasomra támaszkodott, hogy a szemembe tudjon nézni. Nyakából lelógott az ezüstlánc, amit a születésekor kapott, és amin egy kis pentagram medál lógott. Nem mertük megkockáztatni, hogy védtelenül hagyjuk a szemünk fényét, akárcsak a családunk többi tagját, így kitaláltuk Luke-kal, hogy amolyan „családi szimbólummá” kiáltjuk ki a védő amulettet, és mindenkit rávettünk a viselésére. Bár voltak, akik nehezebben mentek bele a dologba – apu és Mr. Levine -, de mára már mindenki napi rendszerességgel hordta, ami igencsak megnyugtató volt.
- Aham – válaszolta a lányom.
- Igen – javítottam ki reflexszerűen.
- Igen – ismételte utánam. – Azon gondolkoztam, mit csinálhat most apuci?
- Alighanem még alszik – mosolyodtam el. – Amit nekünk is kellene.
- De hát ma lesz az esküvő – ráncolta össze a szemöldökét.
- Bizony – bólogattam. – Ma lesz az esküvő.
- Akkor miért nem készülődünk még? – kérdezte csodálkozva.
- Mert még ráérünk – vágtam rá. – Szóval aludjunk még egy kicsit, mit szólsz?
- Nem akarok aludni – tiltakozott azonnal.
- Akkor mit szeretnél csinálni helyette? – kérdeztem elgondolkozó arcot vágva, majd hirtelen legördítettem magamról és fölé kerekedve csikizni kezdtem, ahol csak értem. Leginkább az oldala és a nyaka volt csiklandós, így oda koncentráltam, miközben Michaela fülsértően kacagott és próbált kitérni a kezem elől, de nem hagytam neki.
- Mamiiiii… - próbálkozott.
- Te nem akartál aludni – nevettem, folytatva a „kínzást”.
- Mi ez a ricsaj kora reggel?
Az új hangra hátrafordultam az ajtóhoz. Nikki volt az. A vendégszobában töltötte az éjszakát, hogy figyeljen a keresztlányára, míg én szépre alszom magam a nagy napra.
- Szerinted? – kérdeztem tőle nevetve. – Beszállsz?
Barátnőmnek több se kellett, máris mellettünk termett, aminek következtében – és a kialakuló párnacsata miatt – az egész ágyunk olyanná vált, akár egy csatatér. A takarók félig a földre lógtak, a párnák szanaszét hevertek az ágyon és a padlón egyaránt, a lepedő pedig a végletekig összetúrva volt valahol a lomok alatt.
- Ideje felkelnünk – sóhajtottam egy nagyot, mikor lenyugodtunk. Az éjjeliszekrényen álló digitális óra szerint fél nyolc volt, és nekünk délre el kellett készülnünk.
- Bizony, anyukádék és a fodrász is mindjárt megérkeznek – helyeselt Nikki.
- Éhes vagyok, mami – szólt közbe Michaela egyszerűen, ügyet sem vetve a készülődésre, ami az előbb még izgalomban tartotta.
- Akkor előbb reggelizünk, és csak utána foglalkozunk az esküvővel – jelentettem ki.
- Hagyd csak, majd én készítek neki valamit – ajánlotta Nik, mikor kikászálódtam a párnák közül.
- Kösz, de belefér az időmbe – mosolyogtam barátnőmre, majd a karomba kaptam a lányom és a konyhába vittem. – Mit szeretnél enni?
- Csokipufit – vágta rá azonnal. A csokis gabonapelyhet mindig csokipufinak hívta. Elővettem a kedvenc kis lila tálkáját, és jól megszórtam neki gabonapehellyel és egy kevés tejet tettem rá. Úgy szerette, ahogy én – kevés tejjel.
- Parancsolj – tettem elé. – Jó étvágyat!
- Köszönöm – vágta rá illedelmesen. Ezt szerettem benne talán a legjobban. Korához képest olyan illemtudó volt, mint kevés felnőtt.
Pár pillanattal később mi is csatlakoztunk hozzá Nikkivel. A cukortartalom jót tett a szervezetemnek, ugyanis ahogy múltak a percek, úgy kezdtem egyre inkább izgulni. Nem volt bennem kétely a döntésünket illetően, hiszen már közel öt éve úgy éltünk együtt Luke-kal, mint a házasok, most csak hivatalossá készültünk tenni a kapcsolatunkat. Inkább attól tartottam, hogy elesek az oltár felé haladva, vagy dadogva mondom ki az igent, esetleg bármi hasonló bakit követek majd el.
Kislányom egész reggeli alatt mondta a magáét, be nem állt volna a szája egy pillanatra sem. Élvezettel hallgattam a csacsogását, és hagytam, hogy elűzze aggodalmaimat. Miközben próbáltam odafigyelni a mondanivalójára, elnéztem szépséges arcocskáját és nagy, mogyoróbarna szemét, ami pontosan olyan volt, mint az apjának. Gondolataim egy pillanattal később már azon a bizonyos négy évvel azelőtti napon jártak, mikor ez a kis csoda megérkezett közénk.
Bőven beértünk a kórházba, miután elfolyt a magzatvíz és elkezdődtek az első, kisebb összehúzódások. Nem is tartottam őket vészesnek, sőt mi több, mosolyogva, izgatottan szorongattam Luke kezét a kocsiban, és egész úton mást sem tudtam csinálni, mint elképzeltem a kis drágaságomat, amint a karomban tartom.
Igen ám, csakhogy a java még hátravolt. A percek, majd órák előrehaladtával az izgatottság kiveszett belőlem, hogy átadja helyét a tömény kínnak, ami minden sejtemben tombolt, de az orvos szerint még mindig nem voltunk célegyenesben.
- Remélem tudod, hogy soha többé nem nyúlhatsz hozzám! – néztem Luke-ra dühösen, mintha bizony ő tehetett volna a szenvedésemről, pedig szerelmem előtt le a kalappal, de tényleg. Zokszó nélkül tűrte, hogy szorítottam a kezét, mint az eszement, és csak velem foglalkozott. Arca szenvedő volt, ahogy figyelte kínjaimat, és nem tudott segíteni vagy átvenni tőlem a fájdalmakat.
Dühös kijelentésem végül feledésbe merült, mikor öt óra elteltével felhangzott az a bizonyos szívet melengető kisbabasírás, amitől könny szökött a szemembe – már azokon kívül, amik alapjáraton befészkelték magukat a pilláim alá. A nővérke a mellkasomra fektette a már megtisztogatott és lemért kislányomat, aki az egész procedúra alatt hallatta a hangját és megmutatta milyen erős tüdővel rendelkezik – csak úgy zengett az egész emelet tőle -, ám mikor a karomba vettem, nyomban elhallgatott. Nyújtogatta a pöttöm kis kezeit mindenfelé, arca kisimult, légzése egyenletessé vált. Az volt az a pillanat, amikor beleszerettem. Amíg a hasamban volt, és érezhettem minden kis rezdülését, szerettem, de mikor végre láthattam is, az addigi szeretetem megtízszereződött, sőt, megszázszorozódott iránta, akárcsak Luke iránt, aki ott állt mellettünk és elbűvölten, végletekig meghatva nézte a kislányát.
Erőt véve magamon óvatosan felé nyújtottam, hogy ő is megfoghassa, és élvezettel figyeltem az arca rezdüléseit. Áhítat és döbbenet keveredett rajta, majd mindezt felváltotta a rajongás. Szemei csillogtak, ahogy óvatos puszit lehelt a babahomlokra, majd felemelve a tekintetét, rám nézett.
- Szeretlek – mondta rekedten. – Köszönöm.
- Én is szeretlek – vágtam rá késlekedés nélkül, bár rémesen fáradt voltam és alig vártam már, hogy elaludhassak. – A te érdemed is – tettem még hozzá, mire Luke ajkain csibészes mosoly jelent meg.
- Mamiiiii – rántott vissza a jelenbe az említett hosszan elnyújtott hangja. – Figyelsz te rám?
- Persze, Kincsem – füllentettem. – Miről is volt szó?
- Nem is figyeltél – ráncolta össze a szemöldökét sértődötten, ugyanazzal a mozdulattal, ahogy apu szokta.
- Igazad van, sajnálom – adtam meg magam. – Most viszont figyelek.
Egy pillanatig elgondolkozott, hogy egyáltalán kitüntessen-e azzal, hogy elismétli, majd belekezdett egy ovis történetébe, amiben az egyik kisfiúról volt szó, aki immáron sokadik alkalommal vallott neki szerelmet, de nem sok maradt meg belőle. Akármennyire is igyekeztem odafigyelni rá, aznap nem ment. Aznap minden második másodpercben beugrott az esküvő és kitörölt minden mást az agyamból.
Szerencsére alig tíz perccel később megérkeztek a szüleim, a további koszorúslányaim - Amy és Gill -, valamint a fodrászom, Vanessa, így kezdetét vette a nagy sürgés-forgás és készülődés. A mi házunk volt a lány-főhadiszállás, míg Nikkiéké a fiú-részleg. Luke ott töltötte az éjszakát, hogy még véletlenül se lássuk egymást az oltárig.
Vanessa lágy hullámokat képzett a hajamból, majd a felét feltűzte és virágokkal díszítette, hogy amolyan igazi esküvős hatása legyen. Nem hiába növesztettem már egy jó ideje a szőke tincseket, így tökéletes hajkoronával készülhettem belebújni a ruhámba, ám mielőtt még megtehettem volna, megcsörrent a telefonom. Már azelőtt tudtam ki az, hogy felvettem volna.
- Szia, Kicsim – szólt bele Luke, mire elmosolyodtam. Még öt év eltelte után is vad dobogásba kezdett a szívem a hangjától.
- Nem lett volna szabad felhívnod – dorgáltam meg azért.
- Csak látnom nem szabad – javított ki.
- Ez megnyugtatja a lelkedet? – ütöttem tovább a vasat.
- Meg bizony – nevette el magát, majd komolyabbra váltott. – Hogy haladtok? – érdeklődött.
- Jól – válaszoltam szűkszavúan. Hittem a babonákban, és nem állt szándékomban bármivel is előidézni, hogy a házasságunk balszerencsés legyen.
- Bővebben?
- Majd meglátod az esküvőn – adtam kitérő választ, mire ismét elnevette magát.
- Rendben – adta be a derekát. – És hogy van az én kis Miám? – kérdezte. Eleinte nem fűlött hozzá a fogam, hogy Michaelát Miának becézzük, de végül csak megbarátkoztam vele, akárcsak az MW-vel.
- Hiányolja az apukáját – mondtam, és a hátam mögött bohóckodó kislányomra néztem, aki éppen akkor mutatta meg a nagyapjának, hogy milyen új táncot tanult. – Mia – szóltam oda. – Akarsz beszélni apával?
- Naná! – sikkantott fel a drága, és már rohant is. Még mindig a pizsamájában volt – addig nem voltam hajlandó ráadni a koszorúslányruháját, amíg mi el nem készültünk, nehogy valamivel véletlenül leegye vagy elszakítsa. – Apuciiiiii! – kiabált bele a telefonba, amivel alighanem dobhártyaszakadást idézett elő Luke-nál. – Úgy hiányzol! – mondta.
- Te is nekem – hallatszott Luke alig hallható hangja. – Nemsokára találkozunk.
- Tudom – bólogatott, mintha csak az apja láthatta volna, ahogyan helyesel és vigyorog hozzá, mint a vadalma. – Látnod kéne a mamit – mondta aztán. – Olyan szép…
- A mami mindig szép – vágta rá Luke, mire megforgattam a szemeimet, bár mi tagadás, nagyon is jólestek a szavai, főleg öt év együttélés után, mikor aztán látott már betegen, kialvatlanul, morcosan és egyszer másnaposan is, mikor a huszonegyedik születésnapomon becsiccsentettünk a csajokkal. – Akárcsak te, Csillagom – tette hozzá azonnal, mint mindig. Luke bókolásban továbbra is verhetetlen volt, és egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy a lányát fényezze.
Beszélgettek még egy kicsit, majd Luke megkérte Miát, hogy adja vissza nekem a telefont, hogy elköszönhessen.
- Hamarosan találkozunk – mondta, és hangjában izgatott várakozás csengett.
- Igen – rebegtem ismét meglódult szívveréssel.
- Az oltárnál foglak várni – ígérte érzelmesen.
- Remélem is! - vágtam rá, mire ismét felnevetett.
Beszélgetésünk annyi önbizalmat adott, amivel átvészelhettem az egész napot. Mire odáig jutottunk, hogy belebújhattam a menyasszonyi ruhámba, már nem voltam ideges. Nem féltem, nem aggódtam. Minden tökéletes volt. Élén a ruhával!
Természetesen hófehér volt. A felső, fűzős része tökéletesen rásimult a testemre és kiemelte a melleimet. Nem olyan durva módon, de eléggé ahhoz, hogy nőiesnek érezhessem magam benne. Hímzett virágok díszítették, amitől megszűnt az egyszerű érzete és átcsapott tökéletesbe. A szoknya része ezzel ellentétben teljesen fehér volt, lágy hullámokkal, de semmi díszítéssel. Amint megláttam az üzletben, azonnal tudtam, hogy nekem ő kell!
- Jaj, Kicsikém – sóhajtott fel anyu könnyekig meghatva, mikor kész lettem. – Olyan gyönyörű vagy!
- Köszi, anyu – mosolyogtam rá. – De ne sírj, a végén még elmaszatolod a sminkedet.
- Igaz, igaz – bólogatott bőszen.
Ezután az én drága apukám következett, aki mit sem törődve a ruhám épségével, hosszasan ölelgetett és nem győzött dicsérni.
- Hol van Mia? – kérdeztem, mert feltűnően nem láttam sehol a lányomat.
- Nikkiék elvitték felöltözni – válaszolta anyu, miközben még egyszer körbe járt, hogy ellenőrizze, minden apró kis részlet rendben van-e rajtam.
Koszorúslányaim, név szerint Michaela, Amy, Nikki és Gill, mindannyian egyforma fazonú ruhát viseltek. Halványkrémszínű volt, a derékrész fölött egy sötétbézs színű díszítőkendővel, ami hátul egészen a földig leért. A szoknyarészt néhány tűzés dobta fel. Az egyetlen különbség a lányok között az volt, hogy míg Nikki és Gill – akárcsak én – fűzős megoldást választottak, addig a gyerekeknek egy vékony pánt tartotta fent a ruhát a vállukon.
Hajuk is egyformára lett tűzve, Vanessa mindannyiuknak lágy hullámokba szárította és oldalra fésülte.
Míg én azon csodálkoztam, hogy ők milyen gyönyörűek, addig ők engem bámultak meglepetten.
- Mami – szólalt meg Michaela miután mindannyian „kidicsértük” magunkat. – Apuci mondta, hogy ezt adjam oda neked – mondta, majd a kezembe nyomott egy kis fehér csipkés valamit. Beletelt egy pár pillanatba, mire rájöttem mit is tartok az ujjaim között: egy harisnyatartót. – Mi ez? – kérdezte Mia érdeklődve. – Valami hajpánt?
Gyermeki ártatlansággal ejtette ki a szavakat és igazi kíváncsiság munkált benne, ami mosolygásra késztetett.
- Nem, Kincsem – válaszoltam. – Ezt a lábadra kell húzni, hogy fenntartsa a harisnyádat – magyaráztam neki direkt kihagyva a dolog erotikus mivoltát. Megállj Luke, ezt még visszakapod! – gondoltam.
- De rajtad nincs is harisnya – jelentette ki. – Akkor miért küldte neked ezt apuci?
A többiek kuncogni kezdtek zavarba ejtő helyzetemen, és úgy tűnt, egyáltalán nem akarnak a segítségemre sietni, inkább kíváncsian kivárták, mit felelek.
- Azért, mert… - kezdtem, vadul kutatva az agyamban valami kielégítő válasz után. – Mert a menyasszonyi ruha alá illik felvenni egy ilyet – mondtam végül. Nem volt a legjobban összehozott magyarázat – a többiek ki is nevettek miatta -, de legalább Michaela leszállt a témáról.
- Ezt tőlem kapod, de csak kölcsönbe – lépett oda hozzám Nikki. Egy kis ékszeres doboz volt a kezében, amiben nem más lapult, mint két csodaszép fülbevaló. Úgy nézett ki, mintha jégből készült volna, a közepén egy nagyobb kővel. Nem elég, hogy varázslatos volt, pontosan tudtam mikor és kitől kapta.
- Ezt nem fogadhatom el – ráztam meg a fejem, attól tartva, hogy talán elveszítem véletlenül. Azt sosem bocsátottam volna meg magamnak.
- Dehogynem – vágta rá barátnőm. – Megbeszéltük, hogy mindannyiunktól kapsz valamit – mondta. – Tudjuk, hogy babonás vagy, szóval a harisnyakötőd az új, a fülbevaló pedig a kölcsönkapott.
Meghiszem azt, hogy csak kölcsönbe adta. Elvégre Eddie-től kapta a tízedik évfordulójukra.
- Köszönöm – néztem mélyen a szemébe, hiszen tudtam mennyire fontos neki az az ékszer.
- Szívesen – vágta rá, majd az ellenállásommal nem törődve – ami addigra már jócskán alábbhagyott – kézbe vette a dolgok irányítását, és a fülembe akasztotta a függőket.
Ezután Amy következett, aki egy csillogó kövekkel kirakott hajtűvel lepett meg, ami szintén kölcsönben volt, mert még a dédnagymamájáé volt, és ő is, valamint Amy és Luke anyukája is ezt viselte az esküvőjén. Meg persze Amy is viselni fogja majd néhány év múlva. Így már volt valamim, ami régi…
Gilltől egy csodaszép kék-fehér összeállítású hortenzia, rózsa és orhidea csokrot kaptam. Ő vállalta ugyanis, hogy megrendeli a menyasszonyi csokromat. Mit ne mondjak, tökéletes munkát végzett. Mindannyian tökéletes munkát végeztek! Nem győztem hálálkodni nekik, amiért tökéletessé tették életem egyik legfontosabb napját!
Ezek után nem volt más hátra, mint elindulni a szertartásra, amit anyuék kertjében tartottunk. Ott éltem szinte egész addigi életemben, ezért ott szerettem volna férjhez menni. Luke-nak nem volt kifogása ellene, anyuékkal pedig majdhogynem madarat lehetett volna fogatni, mikor felvetettük nekik az ötletet.
- Minden készen áll – jelentette be apu, aki a helyére kísérte anyut, és közben alaposan körül is nézett, hogyan állnak a dolgok, majd visszasietett hozzám. – Te kész vagy? – kérdezte, mire mosolyogva bólintottam.
A szívem ugyan a torkomban dobogott, de ez a jófajta érzés volt, nem a gyomrot görcsberántó, menten rosszul leszek fajta. Mély levegőt vettem, majd leguggoltam Michaelához.
- Tudod mi a dolgod, ugye? – kérdeztem, és megigazítottam a kezében tartott kis virágcsokrot.
- Igen, mami – válaszolta. – Végigsétálok a székek között, egészen apuciig és megállok oldalt.
- Ahogy mondod – bólintottam rá. – Ne feledd, ne siess nagyon, csak szép lassan, ahogy gyakoroltuk, jó?
- Ühüm – bólogatott vigyorogva.
- Igen – javítottam ki, mire elfintorodott, de kivételesen nem szóltam rá miatta. – Na, menj – mondtam neki, majd egy cuppanós puszival útjára bocsátottam.
Amint a kislányom elindult, nyomban felhangzott a lágy ritmus, amit kiválasztottunk a koszorúslányok bevonulásához. Michaelát Amy követte, majd Gill, míg végül Nikki került sorra, aki fülig érő szájjal rám kacsintott, majd kettesben hagyott apuval.
- Jól vagy? – kérdezte apu, mire ráemeltem a tekintetem.
- Igen – válaszoltam. – Nagyon jól. És te?
- Én is – mosolygott. – Könnyebb, mint azt hittem volna – mondta elgondolkozva.
- Talán mert már régóta olyan, mintha házasok lennénk Luke-kal – vetettem fel. A szemem sarkából láttam, hogy Nikki még csak az út felét tette meg, így még volt időnk egy kicsit beszélgetni.
- Igen, talán amiatt – bólintott. – Vagy talán Michaela miatt.
- Ezt hogy érted? – ráncoltam össze a szemöldököm egy pillanatra, majd gyorsan ellazítottam az arcom, nehogy baja essen a sminkemnek, amit Vanessa olyan tökéletesen megcsinált.
- Még nem mondtam ezt neked, de nagyszerű anya vagy, kislányom – nézett mélyen a szemembe. Őszinte szavai a lelkemig hatoltak és nem győztem pislogni, nehogy feltörni készülő könnyeimmel tönkretegyek mindent.
- Köszönöm, apu – mondtam végül, épp amikor felhangzott a nászinduló, vagyis a mi zenénk.
- Szeretlek, Meg – ölelt magához még egyszer, majd a karjába fűzte a kezem és elindultunk a végzetem felé.
Elég sok vendéget meghívtunk, pedig szorítkoztunk a szűk családra és a barátokra, de még így is közel százan gyűltünk össze. A kert, amiben gyerekként annyit játszottam, ezúttal virágtengerbe borulva tündökölt. Az esküvőre kölcsönzött székek között tökéletes kis folyosót alakítottak ki, amit különböző virágszirmok borítottak. Fenséges illatuk betöltötte az orrom és az egész tudatom.
Mosolyogva néztem a körülöttünk állókra. Kedves ismerőseim fülig érő szájjal mosolyogtak és integetettek - közöttük Emilia is, akinek a csodás napsütést köszönhettük. Mire nem jó egy boszorkány a családban… Majd előre tekintettem, hogy lássam Luke-ot, aki ott várt rám a lelkész előtt. Mellette Eddie és Ben álltak, mint vőfélyek.
Amint tekintetünk találkozott, megszűnt a külvilág. Elmélyedtem mogyoróbarna szemeiben, és széles, elégedett mosolyában. Egyszerűen fantasztikusan festett az öltönyében, és bár nem először láttam ilyen elegánsan, most is ugyanannyira lenyűgözött, mint az első alkalommal.
Lassú léptekkel haladtunk, de a szívem sürgetett. Arra ösztönzött, hogy engedjem el aput és rohanjak oda Luke-hoz, hogy máris a karjába vessem magam és mit sem törődve a szertartással vagy a lelkésszel, kiáltsam az égbe azt az igent és csókoljam meg édes ajkait. De nem tettem. Kivártam, míg odaérünk, majd miután apu Luke kezébe helyezte az enyémet - ezzel áldását adva ránk -, egymás felé fordultunk. Hátranyújtottam a csokrom Nikkinek, majd a másik kezemmel is Luke-ért nyúltam. Tekintetünk egymásba fonódott, ahogy ott álltunk csupa, boldog vigyorban és vártuk, hogy a lelkész belekezdjen a mondandójába.
- Drága barátaim – szólalt meg. – Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi legyünk Lucas Levine és Megan Wallace házasságkötésének…
Miközben beszélt, én egyre csak Luke-ot néztem, mert a lelkemben fellángolt valami, amit addig a pillanatig még egyszer sem éreztem. Nem volt kellemetlen, sem zavaró, csak ismeretlen. Egy új érzés, mely megborzongatott, és mely magának követelte a figyelmem egy részét.
- Kérlek Lucas, ismételd utánam – mondta a lelkész. – Én Lucas Levine, neked Megan Wallace, hű társad leszek. Kitartok melletted jóban és rosszban, gazdagságban és szegénységben, egészségben és betegségben, szeretni és tisztelni foglak, míg a halál el nem választ.
Luke szavai tiszták és jól érthetőek voltak. Olyan magabiztosság és erő sugárzott belőlük, amely szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy őszinték. De ezt anélkül is tudtam volna. Öt évvel ezelőtt is szeretett volna feleségül venni, de nem álltam készen. Most, hogy szívem és lelkem vágyott a házasságra, Luke boldogsága felfoghatatlan magasságokba szárnyalt.
Miután ő letudta a saját esküjét, én következtem.
- Kérlek Megan, ismételd utánam – fordult felém a lelkész. – Én Megan Wallace, neked Lucas Levine, hű társad leszek. Kitartok melletted jóban és rosszban, gazdagságban és szegénységben, egészségben és betegségben, szeretni és tisztelni foglak, míg a halál el nem választ.
Hangom megúszta remegés nélkül és egyszer sem akadtam bele a mondatokba, pedig nem is erőlködtem olyan nagyon. Amennyire tartottam ettől a résztől, olyan könnyedén ment minden. A szám és a nyelvem tudta, hogyan formálja a szavakat, amelyeket ki kellett mondanom.
- Lucas – szólította meg kedvesemet. – Elfogadod az itt megjelent Megan Wallace-t feleségedül?
Luke mélyen a szemembe nézett, kicsit megszorította az ujjaimat, majd jól érthetően válaszolt.
- Igen!
Mosolyogva, türelmetlenül vártam, hogy rám kerüljön a sor, hogy én is kimondhassam, amit érzek, és akkor rájöttem a különös érzésre, ami befészkelte magát a szívembe és a gondolataim közé. Bizonyosság!
Egy pillanatra felrémlett előttem annak a távoli, pokoli napnak az emléke, melyet évek óta próbáltam eltemetni magamban. A hegyekben lévő szálloda hátsó kertjében álltunk, ugyanígy egymással szemben, és egy határozott igennel összekötöttük a lelkünket. Akkor nem tudtunk róla, hogy mindennek milyen következményei lesznek, de az akkori érzés megmaradt bennem. A szívem repesett már attól is, hogy Luke kezét foghattam, és majd’ meghaltam, hogy megcsókolhassam.
- Megan – rántott vissza a jelenbe a tiszteletes. – Elfogadod az itt megjelent Lucas Levine-t férjedül?
Pillanatnyi habozás nélkül válaszoltam.
- Igen!
Az emlékek újraéledése rávilágított valamire, amit nem tudtam magamról egészen addig a percig, míg Luke – nem várva semmilyen bejelentésre vagy engedélyre – hevesen megcsókolt az egész násznép előtt. Már akkor szerettem őt! Szerelmes voltam Lucasba, amikor tizenévesen - nem tudva mit indítunk el -, először kimondtuk egymásnak az igent. De ezúttal, második alkalommal, hogy elhagyta ajkainkat ez a bűvös kis szó, tudtam, hogy az életünk többé nem tér le a helyes útról. Egymáséi voltunk örökkön-örökké.
- Ezennel férj és feleség vagytok!

 /Luke & Michaela/
/MW és a koszorúslányok ruhája.:)/

14 megjegyzés:

  1. Wow!! Gyönyörű befejezés *-* Pár fejezettel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy ki lehet ebből ilyen boldog véget hozni :) Mia nagyon cuki és az esküvőt, olyan szépen leírtad ;) Nem is tudom, mit írjak, az, hogy sajnálom,hogy vége az egyértelmű, de az is igaz, h már nem nagyon lehetett volna tovább húzni...:(
    Sok sikert az új blogodhoz!
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Le vagyok törve mint a bili füle, hogy már vége...
    Fantasztikus volt ez a történet...
    Kár hogy a szálak nem bonyolódtak még, kicsit túl hamar vége lett, de nagyok szuper az egész
    Kerek és egész ahogy van :)

    VálaszTörlés
  3. Szóval, kezdem azzal, hogy megkönnyeztem! :) Ennyi szenvedés után megérdemeltek egy ilyen tökéletes boldog napot, boldog életet! Nagyon szépen leírtad az eksüvő részleteit. Minden egyes mozzanatot láttam magam előtt, mint egy filmet.
    Mia pedig irtó cuki! *-*
    És igen, nagyon sajnálom, hogy vége lett! :( De, mint minden vég, ez is valami újnak a kezdete, amit szintén olvasni fogok!
    Sok sikert kívánok hozzá!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  4. Ja! ÉS engedtessék megjegyezni, hogy a videó is nagyon jó lett! *-*
    Nagyon imádtam a közös képeket benne! :) És a Miás képük is! Awww! *-*
    Ügyes vagy, na! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Júúújj! Elképesztően fantasztikus volt a befejezés, és a videó! (a számot már ismertem, ez a kedvenc verzióm belőle). Mia nagyon aranyos, a ruhák is csodásak. Mindent leírtál, amire még kíváncsi lettem volna. A legcsodálatosabb befejezés :)
    Az új történetedet holnap olvasom el ma már fáradt vagyok.
    Örülök, hogy olvashattam a történetet, puszi
    Cathy

    VálaszTörlés
  6. Oh! Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem halt meg senki sem. Egészen a végéig izgultam, nehogy közbejöjjön valami rossz, de szerencsére minden boldogan végződött. :D
    Igazán sajnálom, hogy vége lett, mert nagyon szerettem ezt a történetet.

    A videó is szép volt, és a zene... szuper választás!!!!! :D

    Örülök, hogy annak idején nekiálltam olvasni a történetedet. :D

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Köszönöm a komikat és a szavazatokat!:D
    Örülök, hogy tetszett az utolsó fejezet és be kell vallanom, annak is, hogy sajnáljátok, amiért vége lett.:D Jól esik ezt "hallani". Ezért érdemes a fél életemet gép előtt tölteni és körmölni.:P
    Nekem is hiányozni fog MW és Luke, meg Nikkiék... De helyettük ott lesz Corie és a többiek...:P:D

    Eszem ágában sem volt a végén tragédiát csinálni, Bea!:D
    Nem vagyok én annyira gonosz...:P Csak egy kicsit.:D
    De mindig is happy endet képzeltem el a végére, főleg annyi szenvedés után, amin keresztülmentek szegény szereplőim.:S

    Még egyszer köszönöm!!:)

    Puszi, ZoeH

    VálaszTörlés
  8. Szia!

    Nem igazán tudom most szavakba foglalni amit érzek. Minden annyira gyönyörű volt! A zene (amit egész olvasás alatt újra és újra hallgattam!) a videó, a ruhák és úgy maga az egész történet. Nagyon boldog vagyok, hogy a végére teljes Happy End lett minden! A zene tökéletesen illett ehhez a történethez, MW-hez és Luke-hoz. Sajnálom, hogy ez volt az utolsó fejezet, de vigasztal a tudat, hogy Luke és Meg boldogan élnek, együtt a családjukkal kislányukkal és végül minden problémájuk és aggodalmuk megoldódott. Imádtam a forró hangulatú fejezeteket, azt amikor szerelmes pillanatokat élhettem át kettejükkel és imádom, hogy képes voltál megríkatni így a végére! Ne te köszönd, hogy itt voltunk, mi köszönjük, hogy minden héten jobbnál jobb pillanatokat szereztél nekünk! Sok szerencsét az új történetedhez, reményeim szerint az is épp ilyen jó lesz! Remélem nem hablatyoltam össze csupa sületlenséget, mert a lényege az akart lenni, hogy tehetséges vagy amit nem szabad veszni hagyni!
    Puszillak
    Legnagyobb rajongód, P. Sawyer

    VálaszTörlés
  9. Szia!*-*
    Alig találok szavakat! Olyan nehéz "elengedni a kezüket"! A szerelmes, a dühös, a boldog és az elveszettnek hitt pillanatokat mind együtt éltük meg velük, és most el se tudom hinni, hogy vége! Nagyon szép volt a vége és tetszett a zene is - legalább százszor végighallgattam, azután is, miután végeztem az olvasással. Örülök, hogy Mia már elég idős volt ahhoz, hogy egy kicsit "megismerhessük"! Nagyon nagyon örülök, hogy megismerhettem a történetüket! Sok-sok ihletet az új történetedhez!
    Puszo!

    Sok-sok szeretettel: Isa

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok!:D

    Köszi a komikat és a szavazatokat!!:D

    P. Sawyer!:D
    Egyáltalán nem hablatyoltál össze-vissza, nagyon is szívhez szólót írtál, köszönöm!!:)
    Nagyon örülök, hogy tetszett a történet és hogy végig is olvastad és a véleményedre is számíthattam!:D
    Köszönöm, hogy olvasol!!!:D

    Isa!:D
    Köszönöm neked is, hogy végigolvastad MW-ék történetét!:D
    Igen, nehéz elengedni őket, de ahogy már említettem, jön helyettük Corie és a testvérek, akiket remélem ugyanannyira szeretni fogtok!:D

    Még egyszer nagyon köszönöm!!!!!:D

    Puszi, ZoeH

    VálaszTörlés
  11. Sírok. Sírok. Rettentően sírok.

    Hannah

    VálaszTörlés
  12. Aranyos vagy, de ne tedd!:D
    Inkább olvasd az új törim.:P:D

    VálaszTörlés
  13. Szia.
    Nagyon jó volt az egész történet.

    VálaszTörlés
  14. Szia!

    Nagyon jó volt a törid! 2 napja fejeztem be a Valóra vált szeretőt, tegnap délelőtt pedig elkezdtem ezt és estére már el is olvastam :)
    Függő lettem :D Várom a további írásaidat!

    Adri

    VálaszTörlés