9. fejezet - Emilia Costel

Sziasztooook!:D

Meghoztam az év utolsó fejezetét és hozzá egy kis meglepit.:P

Nagyon Boldog Új Évet Mindenkinek!!!!!!:)

Jó olvasást és várom a komikat!:)

Az ember lánya azt hihetné, hogy néhány perc után lecseng a mi kis újdonsült románcunk szenzációja, de nem így lett. Egész reggeli alatt mást sem hallottunk, minthogy éppen ideje volt már, vagy barátaink jó tanácsokkal próbáltak ellátni minket, hogy ne unjunk egymásra. Csak azt nem tudták, hogy ha egy évig lettünk volna Luke-kal összezárva, akkor sem untam volna meg. Őt lehetetlenség volt. Mindig tudott újat mutatni. Akkor például a kényeztetésével lepett meg. Nem felejtette el ugyanis, hogy mit mondtam a kajáról: külön figyelmet szentelve minden apróságra, megkente a pirítósomat vajjal és lekvárral, és csak akkor nyújtotta felém, mikor tökéletesnek gondolta. És mitagadás, az is volt: életem legfinomabb pirítósa!

- Ember, hová lett belőled a tesztoszteron az éjjel? – cukkolta Kevin, amin mindenki jót derült, még én is.

- Ezt pont te kérdezed? – vigyorodott el Luke, Kev meleg mivoltára utalva. Megdöbbentő volt, hogy egy ilyen macsó, mint ő, képes jóban lenni a melegekkel. Azt hihetné az ember, hogy elítéli őket, megveti az érzéseiket, de Luke nem ilyen volt.

- Beismerem homokosnak homokos vagyok, de papucs semmiféleképp – vágta rá Kevin még jobb kedvűen. Szép vonalú arcát majd’ szétvetette a vigyor, akárcsak a mellette ülő Benjaminét, aki bőszen bólogatott, hogy kifejezze egyetértését.

- Tényleg? – kapcsolódott be Gillian is. Szemeiben gonoszkodó csillogással nézte a testvérét, majd folytatta. – Pár hete nem is tudom ki hisztizett, hogy össze tudjon hozni egy gyertyafényes vacsorát…

Na, erre már az egész társaság nevetésben tört ki. Eddie még az asztalt is csapkodta széles tenyerével, miközben Kev bár fülig pirult, nem tiltakozott.

- Az első évfordulónk volt – vette védelmébe kedvesét Ben nem túl vehemensen, hiszen ő is a hasát fogta a nevetéstől.

- Ez viszont nem változtat a lényegen – mondta Lara, mikor képes volt megszólalni. – Ti pasik, legyen szó melegekről vagy heterókról, mind papucsok vagytok.

Nikki, Gill és én egyetértően helyeseltünk erre a kijelentésre, míg a fiúk természetesen tiltakoztak és egymást túlkiabálva próbálták cáfolni ezen vádakat, több-kevesebb – jelen esetben kevesebb - sikerrel. A hirtelen kerekedő hangzavarnak végül egy másik hangos társaság vetett véget, akik az étterem végében voltak. A hangszínekből ítélve kevésbé lehetett jókedvű társalgás, mint a miénk.

- Hagyd már abba a hülyeségeidet! – csattant fel valaki dühösen, amire azonnal jött is a válasz.

- Ez nem hülyeség! – Női hang volt. – Ha nem hiszel nekem az a te bajod, de én tudom, hogy valami nincs rendben!

- Mégis micsoda? – ütötte tovább a vasat az első felszólaló. – Hogy az agyad helyén szivacs van? Azt mindenki tudja.

Szavait hangos nevetés követte, majd néhányan fejcsóválva otthagyták a csoportosulást, így már szemügyre vehettem, kikről van szó. Néhány fiú volt az évfolyamból, valamint egy igencsak különös lány: Emilia Costel. Mint mindig, most is teljes „harci” szerelésben volt. Hollófekete haja a szemébe lógott, de még az sem volt képes eltakarni a vastagon felkent, fekete sminket, valamint a bőrszínétől jó két árnyalatnyival világosabb alapozót, amitől olyan hatást keltett, mint egy két lábon járó hulla. Nyilván ez volt a célja vele. Hosszú körmeit is feketére lakkozta, és előszeretettel húzta végig az asztalokon vagy akár a táblán, hogy csikorgó hangot hallasson. Boszorkánynak tartotta magát, mégis úgy öltözött és sminkelte magát, mintha vámpír lett volna. Szó se róla, hibbant egy csaj volt világ életében.

Ezúttal sem hazudtolta meg magát. Magyarázott valami hókuszpókuszról, meg valami sötétségről, ami a szívünkben lakozik, de persze mindenki kiröhögte.

- Hinnetek kell nekem – hajtogatta, miközben egyre inkább eltávolodtak tőle az emberek. – Veszélyben vagyunk. A gonosz itt ólálkodik körülöttünk és csak arra vár, hogy lecsaphasson.

Senki sem hitt neki. Kinevették, és egyértelműen jelezve mit gondolnak róla, elfordultak tőle, egyedül hagyva őt az étterem azon részében.

- Ez a csaj totál zizi – állapította meg Eddie grimaszolva, mikor visszafordultunk az asztalunk felé.

- Az – helyeseltünk mindannyian egyetértően, bár nem tagadhattam magam előtt, szavai befészkelték magukat a fejembe.

Valami nem volt rendben ezzel a kirándulással, csak senki nem akarta észrevenni. Nos, senki, kivéve Emiliát. Neki nyilván feltűnt a dolog, és bár tényleg őrültnek tartottam, ezúttal nem tudtam teljes egészében a hibbantságára fogni a dolgokat. Összehúzott szemöldökkel jártattam végig a szemem a körülöttünk lévőkön, akik nagyrészt még mindig az előbbi műsoron nevettek, míg néhányan már témát váltottak. Valami mégsem tetszett nekem ezen a képen: reggeliztek, viháncoltak, minden túlságosan is normálisnak tűnt.

És akkor, ahogy figyeltem őket, észrevettem azt, ami eddig elkerülte a figyelmemet: kevesebben voltunk. Nem volt ott minden osztálytársam az étteremben. Jó, persze – nyugtattam meg magam gondolatban. – Tegnap mi sem reggeliztünk a többiekkel, ahogy a vacsorát is kihagytuk, szóval nyilván más tervük volt a hiányzóknak.

Ezzel, akkor sikeresen ki is űztem fejemből aggodalmaimat és ismét jókedvűen fordultam barátaimhoz, akik semmit sem vettek észre belső huzavonámból. Kivéve persze Luke-ot, aki kérdőn nézett rám, de mikor megráztam a fejem és rámosolyogtam, megnyugodott.

Épphogy befejeztük a reggelit – csak a fele osztály volt már ott -, mikor Telford elkapott minket.

- Akik most itt vannak, azok kövessenek – mondta végighordozva összeszűkült szemét a termen.

- Hová megyünk? – kérdezte Luke, miközben elindultunk.

- Itt az ideje, hogy megismerkedjetek a szálloda történelmével – vágta rá a Vaskalapos barom egyszerűen, mire általános elégedetlenség söpört végig a diákokon.

- És mi van azokkal, akik nincsenek itt? – háborodott fel Eddie. – Nekik nem kell megismerniük a szálló történelmét?

- Vegyék úgy, hogy ez egyfajta jutalom – tért ki az egyenes válasz elől. – Lehetőséget kapnak, hogy még fényesebbre pallérozzák elméjüket.

Még szerencse, hogy Telford legelöl ment, így nem láthatta, amint számtalan középső ujj emelkedik fel egyidőben, mind neki címezve.

Néhányan – közöttük az ikrekkel és a párjaikkal – folytatták a szócsatát a tanár úrral, hátha jobb belátásra bírhatják, de mi ebben már nem vettünk részt. Le is maradtunk tőlük egy kicsit, majd még inkább, mikor Nikki egyenesen odalépett hozzánk.

- Luke – szólalt meg komoly hangon. – Egy percre – intett a fejével a jobbra lévő folyosórész felé, majd választ sem várva, elindult. Lucas persze követte, bár láttam az arcán, nem érti, miről van szó. Én sem értettem.

Már épp azon voltam, hogy utánuk menjek – néhány méterre álltak csak tőlem, de ahhoz elég messze, hogy ne halljam, miről beszélgetnek -, mikor Eddie kuncogni kezdett mellettem.

- Mi az? – kérdeztem felpillantva rá.

- Nikki valószínűleg éppen azt ecseteli Luke-nak, hogy milyen fájdalmas kínhalálban lesz része, ha összetöri a szíved – mondta vigyorogva, mire elképedtem.

- Tessék? – kérdeztem vissza. – Ezt meg miből gondolod?

- Este beszélgettünk, mikor nem jöttetek le vacsorázni – magyarázta. – És már akkor azt feltételezte, hogy történt valami közöttetek. Legalábbis remélte, hogy történik valami közöttetek. Aztán meg kifejtette, hogy fogja megregulázni Lucast, hogy viselkedjen.

Elámultam. Nikki mindig is lobbanékony természetű volt és az utolsó leheletéig hűséges a barátaihoz, de ezt már én éreztem túlzásnak. Ahogy elnéztem őket, láttam milyen vehemensen magyaráz valamit, és hogy Luke milyen szelíden bólogat neki, mintha mindenben egyetértene vele. Istenem, add, hogy ne ijessze el tőlem örökre.

- A francba – morogtam az orrom alatt, de Eddie tenyere, ami hirtelen a vállamra került, elvonta a figyelmemet.

- Ne aggódj! – mondta mosolyogva. – Teljesen mindegy, hogy Nik beszél-e vele vagy sem. Luke nem bántana téged. Soha.

Egy pillanatig tanulmányoztam az arcát, és csak utána szólaltam meg.

- Miért vagy ebben ennyire biztos?

- Mert ismerem őt, mint a tenyeremet – vágta rá. – A legjobb barátom. Nincs olyan dolog, amit ne tudnék róla, akárcsak ti ketten Nikkivel.

- És úgy gondolod, hogy tényleg szeret engem? – kérdeztem rá egyenesen az engem leginkább érdeklő dologra. Szívem a torkomban dobogott, miközben vártam a válaszát.

- Bevallotta neked?

Csalódottan felsóhajtottam, amiért kérdéssel felelt a kérdésre, majd bólintottam.

- Igen.

- Akkor igen. Tényleg szeret téged – jelentette ki magabiztosan.

- Honnan vagy ebben olyan biztos? – kételkedtem továbbra is.

- Onnan, hogy még soha egyetlen lánynak sem mondta, hogy szereti – jött az egyszerű válasz, mire az állam, ha lehet, a padlóig zuhant. – Kivéve persze a családját – tette hozzá Eddie nevetve.

- Tényleg? – kérdeztem suttogva, mintha nem merném kiejteni a szavakat hangosan, nehogy Eddie közölje velem, csak viccel és hogy jól megszívtam.

- Tényleg – bólintott, ezúttal komolyan. – Ha elmondanám, mióta van belédzúgva… el se hinnéd.

- Mióta? – A kíváncsiság majd’ kifúrta az oldalamat, de persze nem reméltem igazán választ.

- Kérdezd meg tőle – mondta Eddie, miközben hű maradt a baráti titoktartáshoz, melyről tudtam, milyen fontos számára. Éppen ezért nem is lovagoltam tovább ezen a témán. Helyette inkább őrülten dobogó szívvel visszafordultam Luke és Nikki felé, akik már közeledtek is hozzánk. Mindketten mosolyogtak és átölelték egymást. Minden rendben volt.

- Kidumáltátok magatokat? – kuncogott Eddie Luke-ra kacsintva, miközben a karjába vonta kedvesét, én pedig Luke-hoz léptem. Szerettem volna ott a helyszínen megkérdezni tőle, hogy miről volt szó, hogy mit mondott neki Nik pontosan, de azzal még várnom kellett egy kicsit.

- Egy életre – nevetett Lucas, majd folytattuk utunkat a többiek után.

Az előadó terem az első emeleten volt, a bal szárnyban. Tágas, világos helyiség volt, vagy száz székkel, szemben egy óriási kivetítővel. Telford már el is foglalta a helyét az emelvényen és az asztalon pakolászott, miközben mi helyet foglaltunk. Luke szorosan odahúzott maga mellé, karját átdobta a vállamon, amitől a mellkasának dőltem. Fejemet a vállgödrébe hajtottam és beszívtam izgatóan szexi illatát. Istenem, ha a szobánkban lehettünk volna, kettesben, és nem a diáktársaink között, nyílt színen, azonnal rávetettem volna magam. De nem tehettem. Ki kellett várnom, míg eljön a mi időnk, de tudtam, akkor bizony kő kövön nem marad. Már alig vártam…

*O*o*o*O

Telford előadása olyan unalmas volt, hogy majdnem elaludtam rajta, de szó szerint. Fejemet még midig Luke vállán nyugtattam és küzdöttem, hogy nyitva tartsam szemeimet, melyek minduntalan le akartak csukódni. Fél füllel hallottam azért, hogy a tanár úr valami csatáról magyaráz, ami éppen itt volt, vagy ezer évvel korábban, de egy cseppet sem érdekeltek a részletek.

Szerencsénkre, alig másfél óra múlva elengedett minket, mondván mikor visszatérünk a suliba, egy röpdolgozat formájában számon kéri az elhangzottakat.

- Egy egyesbe még senki se halt bele – rántottam meg a vállam kifelé menet.

- Annál jobbra én se számítok – helyeselt Eddie is egy látványos ásítás közben. Ezek szerint nem csak én untam magam halálra – állapítottam meg elégedetten.

- Mit csináljunk ma? – kérdezte Nikki, szokásos energiabomba módjára, majd szemeiben vad csillogással felénk fordult. – Vagy ti ketten máris szeretnétek visszamenni a szobátokba? – incselkedett, mire felvettem a kesztyűt.

- El se hinnéd mennyire, de erőt veszünk magunkon és veletek töltjük a délutánt – vigyorogtam.

- Komolyan? – kérdezte Luke. Felsandítottam az arcára, melyen bizonytalanságot és még több vágyat láttam. – Azt hittem tényleg felmegyünk – mondta sokat sejtetően.

Fölösleges lett volna tagadni, én is jobban örültem volna most a szobánk magányának, és az azzal járó meztelenkedésnek, de nem lehettünk ilyen telhetetlen nimfománok.

- Előttünk áll az egész éjszaka – kacsintottam rá, mire Nik még hangosabb nevetésben tört ki, mit korábban.

- Ez a beszéd csajszi – mondta, majd belém karolt és magával húzott, ezzel elszakítva Lucas-tól, aki mögöttünk jött Eddie-vel. – Most pedig csajnapot tartunk – jelentette ki, mire nem csak a fiúk, de én is tiltakozni kezdtem.

- Tegnap is az volt – panaszkodott Eddie, láthatóan sértődötten.

- Olyasmik történtek az elmúlt… tizenhat órában, amiket alaposan meg kell beszélnünk – mondta Nikki komolykodva, miközben jelentőségteljesen Luke-ra nézett, majd vissza kedvesére. – Este kiengesztellek – ígérte, mire láttam Eddie haragja azonnal semmivé oszlik és helyét átveszi a mély szerelem, melyet barátnőm iránt érzett.

- De aztán megérje várni rád – húzta össze fekete szemöldökét játékosan.

- Mindig megéri, nem? – lépett oda hozzá Nik és szenvedélyesen megcsókolta.

- Dehogynem – suttogta vissza Eddie.

- Akkor most estig nem is látlak? – kérdezte hirtelen Lucas a karjába vonva.

- Nikki a főnök – hárítottam el a felelősséget azonnal, miközben komiszul vigyorogtam. Tetszett, hogy ennyire nincs ínyére ez a hirtelen különválásunk. Azt bizonyította, mennyire igényli a közelségemet. Akárcsak én az övét.

- Na jó, menjünk – fogta meg ismét a karomat barátnőm és kezdett volna magával húzni, de ezúttal ellenálltam neki.

- Te elbúcsúzhatsz a pasidtól, de én nem tehetem az enyémmel? – kérdeztem.

- Már a pasid vagyok? – kuncogott Luke, még szorosabban magához ölelve.

Odahajoltam a füléhez és olyan halkan, hogy csak ő hallhassa, suttogni kezdtem.

- Azóta a pasim vagy, hogy az éjjel együtt fürödtünk – utaltam a fürdőkádban történtekre, mire egész testben megborzongott. Nem kellett gondolatolvasónak lenni, hogy tudjam visszaidézte magában, ami akkor történt.

- Ma éjjel ugyanazt fogjuk csinálni – suttogta vissza rekedten – és addig abba sem hagyjuk, míg nem könyörögsz érte.

Beharaptam az alsó ajkam, ahogy szavai nyomán elképzeltem a szituációt: ketten a fürdőkádban, Luke keze a combjaim között, ujjai mélyen bennem, miközben én egyre hangosabban és egyre kéjesebben nyögdécselek, várva a beteljesülést. Alig észrevehetően felsóhajtottam a vágytól, mely vadul lüktetve befészkelte magát a testembe, ám mielőtt még bármi mást tehettem volna – mondjuk, kézen fogom Luke-ot és meg sem állok a szobánkig – Nikki ismét közbeszólt.

- Jesszus, ha ezt így folytatjátok, itt fogtok dugni a folyosó kellős közepén.

Morcosan fordítottam felé a fejem, hogy valami jó csípős beszólással elküldjem a fenébe, de akkor megláttam meglepett tekintetét – miközben Eddie feltűnően másfelé nézett -, ami egyenesen a szoknyába bújtatott fenekemre szegeződött. Egy pillanatig nem értettem, hiszen amennyire tudtam, Nik nem táplált irányomba gyengéd érzelmeket, de aztán hirtelen nagyon is tudatába kerültem egy el nem hanyagolható dolognak: Lucas keze a szoknyám alatt volt, olyannyira, hogy azzal fel is tolta egy kicsit az anyagot és alatta kilátszódott a bugyim. Ijedten néztem körbe, miközben elhúztam Luke kezét, hogy látta-e valaki más is, de szerencsére senki sem volt a közelben.

- Később találkozunk – mondtam még kedvesemnek fülig pirulva, aki vágytól elhomályosult tekintettel nézett rám, valószínűleg fel sem fogta, hogy mit tett az előbb, majd bólintott.

Nikki-vel a földszint felé vettük az irányt, majd átvágtunk a medence körül összegyűlt embertömegen és meg sem álltunk a teniszpályáig, ahol előző nap is múlattuk az időt. Ezúttal azonban nem akartunk játszani, csak beszélgetni. Abban ugyanis igaza volt barátnőmnek, hogy rengeteg minden történt alig néhány óra alatt, amit meg kellett beszélnünk.

Amint helyet foglaltunk, Nikki bele is kezdett.

- Milyen volt Luke-kal az éjjel?

Elnevettem magam, ahogy izgatottan csillogó, kíváncsi szemeibe néztem.

- Te aztán nem vesztegeted az idődet – mondtam neki.

- Hiszen ismersz – vigyorgott. – Szeretek azonnal a lényegre térni. Szóval milyen volt?

Egy percig hallgattam, próbáltam összeszedni a gondolataimat és szavakba önteni mindazt, amit éreztem, és amit átéltem, de képtelen voltam rá. Helyette inkább kiböktem úgy, ahogy kusza gondolataimban volt.

- Jaj, Nik, el se hinnéd milyen jó volt – kezdtem. – Luke annyira, de annyira… Úristen! El se tudom mondani, hogy mennyire. – Kislányosan elvigyorodtam, mintha csak a szüzességem elvesztéséről kellett volna beszélnem – megjegyezném, akkor nem volt ennyire zavarodott – vagy a tenyerembe rejtettem a szerelemtől és a vágytól lángoló arcomat.

- Nem semmi lehet az a pasi az ágyban, ha egy éjszaka alatt ennyire a hatása alá kerültél – nevetett rajtam Nik, mire felsandítottam az arcára.

- Egy éjszaka volt, de többnek tűnt – jegyeztem meg sokat sejtetően.

- Mégis hányszor? – kíváncsiskodott Nik tovább, mire már kénytelen voltam elmesélni neki az egész történetet, kezdve azzal, hogy Luke véletlenül benyitott a fürdőszobába, és azon át, hogy felébredtem éjszaka, majd együtt fürödtünk és végül, amit elalvás előtt csináltunk. Nem mentem bele a legapróbb részletekbe, bár nem voltak közöttünk titkok, de a történtek nagytöbbségére kitértem.

- Ejha, te lány – csapta össze a tenyereit. – Ti aztán nem apróztátok el.

- De nem ám – kuncogtam.

- Egy tízes skálán, hányasra értékelnéd Luke teljesítményét? – kérdezte. Számítottam erre a kérdésre; mikor Taylorral voltam, akkor is eljátszotta velem, sőt, miután ők ketten először voltak együtt Eddie-vel szintén előkerült ez a téma.

Gondolkodó arcot vágtam, majd jókedvűen kijelentettem:

- Húszasra.

- Ez nem ér! – tiltakozott azonnal Nik. – Komolyan kérdeztem. Kíváncsi vagyok.

- Na jó – nevettem. – Ha komolyan, akkor mindenképpen tíz – mondtam.

- Csak nem Lucas-ról beszéltek? – csattant fel egy dühös hang a hátunk mögül. Egyikünk sem hallotta, hogy valaki közeledne felénk, ezért meglepetten fordultunk meg. Alyson állt előttünk. Kezei ökölbe szorultak, világosbarna szemei szikrákat szórtak, míg szép ívű ajkai vad vicsorba torzultak.

- De igen, róla – vágta rá Nik, miközben mindketten talpra ugrottunk. Ahogy elnéztem Alysont, képes lett volna egy pillanat alatt nekünk ugrani, amire készen akartunk állni, ha úgy alakul.

- Elégedett vagy magaddal? – nézett rám, miközben szinte köpte a szavakat. – Elvetted őt tőlem!

- Nem vettem el tőled – ráztam meg a fejem. – Ő szakított veled – emlékeztettem, mire csak még idegesebb lett.

- Miután miattad összevesztünk – sziszegte a fogai között.

- Arról nem én tehetek, hogy helyetted engem hozott el kocsival – próbáltam meg hatni a józan eszére, de mindhiába igyekeztem. Alyson elkönyvelt engem bűnbaknak és se ember, se Isten nem lett volna képes meggyőzni őt ennek az ellenkezőjéről.

- Láttam, hogy nézel rá – mondta. – Alig vártad, hogy kivethesd rá a hálódat, te kis ribanc.

- Na álljon meg a menet! – csattant fel Nikki, és tett egy fenyegető lépést az ellenfelünk felé. – Ha nem vagy képes feldolgozni, hogy dobtak, az a te bajod, kisanyám! De ne gyere ide sértegetni a barátnőmet, mert velem gyűlik meg a bajod!

- Azt hiszed, megijedek tőled, csak mert fekete vagy? – kérdezte megvetően Alyson, amivel csak még inkább olajat öntött a tűzre.

Nikki-vel nem volt érdemes összetűzésbe keveredni, mert, ahogy arra Alyson – nem túl szépen – célzott, Nik valóban fekete volt, és mint az, rendelkezett egy alap harcias természettel. Ahogy a szemem sarkából rásandítottam, láttam is rajta, hogy egy hajszálnyira van attól, hogy nekiugorjon ennek a szőke műpicsának - ahogy ő nevezte -, és bizony kikaparja a szemét.

- Hagyjuk ezt, Alyson – mondtam neki nyugodtnak szánt hangon. – Én nem akarok veled se veszekedni, se verekedni, és azt sem akarom, hogy Nikki-vel essetek egymásnak. Lucas felnőtt ember, el tudja dönteni, kivel akar lenni. Ha veled, akkor veled. Ha velem, akkor meg velem. Ennyi. Ez ellen se te, se én nem tehetünk semmit.

- Azt hiszed, ennyivel megúszod? – szűkültek össze a szemei. – Megkeserülöd azt is, hogy a világra jöttél, te szuka! – fenyegetőzött, ami betette Nikki-nél az ajtót.

- Ne merd fenyegetni! – mordult fel, és már lépett is volna, hogy felképelje Alysont, de elkaptam a karját, hogy visszatartsam. Alyson is támadásra készen állt, szemeiben vad gyűlölet lángolt, és még az sem zavarta, hogy mi ketten vagyunk, és valószínűleg laposra vernénk egy pillanat alatt.

- Képesek vagytok egy pasi miatt civakodni, miközben a gonosz beférkőzött közénk? – jött egy újabb hang, ami nem máshoz, mint Emiliához tartozott. Szurokfekete kontaktlencséjében félelmet és hitetlenkedést láttam, miközben értetlenül csóválta a fejét. – Ha hinnétek nekem, egy percig sem foglalkoznátok azzal, hogy ki kivel fekszik le vagy ki kivel nem. Ha elhinnétek, menekülnétek – mondta, majd további magyarázat nélkül ott hagyott mindhármónkat, akik kerek szemekkel bámultunk magunk elé, és nem tudtuk mit gondoljunk. Emilia furcsa volt, igen. Zakkant is, de az arcán látható kifejezés igaznak tűnt. Ő félt. Sőt, rettegett, és ez ránk is átragadt. Talán nem annyira, hogy pánikba essünk, de elgondolkozni elgondolkoztunk rajta. És amire jutottunk, az nem volt éppen kecsegtető lehetőség.