4. fejezet - Megpróbáltatások

 Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, ami eddig a totális kedvencem.:P Remélem nektek is legalább annyira tetszeni fog, mint nekem!:D

Várom a komikat és jó olvasást mindenkinek!!!:)

A szobánk a második emeleten volt, és mindössze csak két ajtó választott el Nikkiéktől. Amint beléptem, ismét elámultam. A szoba egy giccsparádé volt. Cirkalmasan faragott ágykeret, műalkotásnak számító festmény a falon, méregdrága, bársonyozott huzat a kanapén és a székeken. Tisztára mintha visszautaztunk volna az időben olyan jó kétszáz évet.

- Wow – adott hangot Luke meglepettségének. – Nem semmi.

- Az biztos! – vágtam rá, miközben az ágy mellé tettem a bőröndömet, aztán bekukkantottam a fürdőszobába is, ami külön csak ehhez a szobához tartozott, vagyis csak a kettőnké volt. Fú, furcsa volt így gondolni erre az intim helyre. A kettőnké…

De, az legalább nem repített vissza az ezernyolcszázas évekbe. Újra csempézet falak, modern fürdőkád a sarokban, amit egyaránt lehetett zuhanyzónak is használni. Tetszett.

- Na milyen? – dugta be a fejét Lucas mellettem, amitől máris túl közelinek éreztem magamhoz, és önkéntelenül arrébb léptem tőle. – Sokkal jobb, mint az az ókori háló – mondta, mikor körülnézett. Egyetértően bólogattam, majd – hogy még véletlenül se érjek hozzá – kisurrantam mellette, és a csomagommal kezdtem foglalkozni.

Az ágyra tettem és felhajtottam a bőrönd tetejét, amit azonnal meg is bántam. A fehérneműk voltak legfölül, ami persze nem kerülte el újdonsült szobatársam figyelmét. Mielőtt még megakadályozhattam volna, odanyúlt és kivette az egyik melltartómat.

- Ejha – lóbálta meg az enyhén csipkézett, halvány virágmintás darabot a kezében. – Szóval ilyenek rejtőznek a felsőid alatt. Fincsi…

- Add vissza! – szóltam rá és megpróbáltam elvenni tőle, de mivel magasabb volt nálam, nem értem el. – Lucas, ez nem vicces. Azonnal add vissza!

Lehetett valami a hangomban, mert a következő pillanatban a melltartó már a kezemben is volt, amit kihasználva, gyorsan visszadugtam a ruháim közé.

- Na, MW, mosolyogj már! – huppant le az ágyra. Keresztbe tette a bokájánál a lábát, feje alatt pedig összefűzte az ujjait. – Látod milyen rendes fiú lettem.

- Fantasztikusan rendes – morogtam az orrom alatt, miközben még éreztem a pírt az arcomon. Nem is értettem magam, miért jöttem zavarba attól, hogy Lucas látta a melltartómat. Hiszen az csak egy ruhadarab volt, ráadásul nem is voltam benne. Hát akkor meg… De attól még nem tetszett a dolog.

- Mit tervezel mára? – kérdezte egy percnyi csend után, amit azzal töltöttem, hogy leküzdöttem a zavaromat és kipakoltam a fürdőszobai kellékeimet.

- Mivel Telford szabadon engedett minket egész napra, gondoltam úszom egyet a medencében – válaszoltam. – És te? – kérdeztem mellékesen, pedig nagyon is érdekelt, merre lesz.

- Micsoda véletlen – nevetett fel. – Én is erre gondoltam.

Aha, persze – gondoltam magamban. – Véletlen…

- Akkor ott találkozunk – mondtam gyorsan, hátha ért a célzásból és egyedül hagy, de füle botját sem mozdította. Ugyanúgy ott heverészett az ágy jobb oldalán, mint akinek nincs jobb dolga. Mogyoróbarna szemei folyton visszatértek hozzám, miközben nézte ténykedésemet, aztán mikor látta, hogy észrevettem, gyorsan elkapta a pillantását.

Megráztam a fejem, hogy észhez térjek, és ne képzeljek bele olyat, ami nincs ott, majd folytattam a pakolást. Egy ódivatú két ajtós szekrény állt az ajtó mellett, amiben úgy néztem, mind a kettőnk ruhái el fognak férni. Csak pár napra érkeztünk az igaz, de sosem szerettem bőröndből öltözni. Elhelyeztem a nadrágokat és felsőket a középső polcon, míg a fehérnemű a lenti fiókba került, a papucsom pedig a szekrény mellé, hogy kéznél legyen, míg a köntösömet a fürdőszoba ajtaján lévő akasztóra tettem.

- Milyen házias vagy – jegyzete meg Luke, mikor végeztem.

- Csak szeretem a rendet – mondtam és tekintetem megakadt az ő bőröndjén, amihez persze hozzá sem nyúlt. – Nem akarsz te is kicsomagolni?

- Nem igazán szeretek pakolászni – vallotta be, mire megforgattam a szemem és elfojtottam egy nevetést.

- Miért is nem vagyok ezen meglepődve? – kérdeztem vissza, mire kisfiúsan rám mosolygott. Nem is gondolkoztam a következő pillanatban, csak egyszerűen mondtam, amit a szívem diktált. – Segítsek kipakolni?

Szemei úgy felragyogtak, mintha szerelmet vallottam volna neki, nem pedig csak egy apró szívességet ajánlottam volna.

- Segítenél? – kérdezett vissza és már fel is pattant az ágyról, hogy odarángassa a fele akkora kofferjét, mint amekkora az enyém volt.

- Hát, ha nem akarom, hogy mindenhol széthagyd a gönceidet, muszáj vagyok áldozatot hozni – vágtam rá, mire kajánul rám vigyorgott.

- Okos – mondta, majd felcsapta a bőrönd tetejét.

Nem tehettem róla, kirobbant belőlem a nevetés. Akkora kupi volt benne, hogy az elmondhatatlan. Egy darab ruha sem volt összehajtva, esküszöm. Még a zoknijai is csak be voltak dobálva. Első ránézésre még az is eszembe jutott, hogy meg vannak-e a párjaik, mert nem nagyon láttam egyformákat.

- Trehány vagy – jelentettem ki, miközben elkezdtem keresgélni a zoknikat.

- Nem is, csak nem volt időm reggel – védekezett, és bár nem nagyon fűlött hozzá a foga, de beállt mellém, hogy együtt válogassunk.

- Aha – vágtam rá. – Én is erre fognám.

Kinyújtotta a nyelvét, de szemeiben láttam, milyen jól mulat. Akárcsak én. Jó volt élcelődni rajta egy kicsit, és ez segített abban is, hogy a korábbi veszekedésünk még inkább háttérbe kerüljön.

- Most komolyan – folytatta. – Elromlott az ébresztőórám és elaludtam.

- És persze az nem jutott eszedbe, hogy talán nem reggel kellene bepakolni, hanem este. – Ki vettem néhány nadrágot a bőrödből és a szekrényhez vittem.

- Abban mi lenne a buli? – kérdezte megjátszott értetlenséggel, mire ráfintorogtam és folytattam a pakolást.

Bár ne tettem volna. A következő póló alatt ugyanis olyasmi került a kezembe, aminek nem kellett volna: egy csomag óvszer. Megálltam mozdulat közben. Úgy éreztem magam, mint akit leforráztak. Az elmúlt percek olyan normálisak voltak, ahogy ugrattuk egymást, ahogy jól éreztük magunkat, de ez az apró kis doboz, mindent tönkre tett. Egy szempillantás alatt.

Lucas egy fél perccel később vette észre, hogy mit tartok a kezemben. Összehúzta a szemöldökét, de nem kezdett bele a magyarázkodásba. Nem is igazán lett volna értelme, hiszen a huszonnégy darabos csomag, önmagáért beszélt. Kivette a kezemből, majd a szekrényhez vitte és betette a farmerek alá, amiket korábban én tettem oda.

Nem tudtam mit mondjak. Egyértelmű volt a helyzet. Mielőtt megérkeztünk volna, Lucas Alyson-nal volt, tehát miatta hozta ezt magával. Mert arra számított, hogy szükségük lesz rá. Önkéntelenül elképzeltem őket abban a szituációban és éreztem, hogy felfordul a gyomrom és maró féltékenység uralkodik el rajtam. Olyasmi, ami teljesen átveszi az irányítást az ember felett. Azt hiszem, ha nincs az a veszekedés az úton, akkor felettem is átvette volna, és jól nekiestem volna Luke-nak, de így vissza tudtam fogni magam. Nem akartam még egy olyan szóváltást. Inkább lenyeltem a torkomban lévő gombócot és folytattam, amit addig csináltam.

- Mindig van nálam – szólalt meg egy percnyi csend után. Hangja egyenletes volt, nem pedig magyarázkodó, amivel még jobban belém rúgott, persze a tudta nélkül.

- Nem tartozol nekem számadással – mondtam, de nem néztem rá. Nem mertem. Féltem, hogy az arcom elárulja, mi minden zakatol épp a fejemben.

- Csak nem szeretném, ha félreértenéd! – vágta rá, majd odajött hozzám, így már muszáj voltam rá emelni a tekintetem.

- Nem hiszem, hogy ezt nagyon félre lehetne érteni – mondtam, de ügyeltem, hogy semmilyen érzelmet ne lásson se rajtam, se a hangomban.

- Azt hiszed felelőtlen vagyok, mert sok barátnőm volt, de amikor kell, felelősségteljesen cselekszem – mondta nagyon is komolyan. Barna szemei mélyen az enyémekbe mélyedtek és én hittem neki. Tudtam, hogy igazat mond.

- Oké – mondtam, de ez nem volt számára elég meggyőző. Kezem után nyúlt, ujjai szinte égették az enyémeket, ahogy hozzám ért. A szívem kétszeres sebességre kapcsolt és nem is nagyon akart lenyugodni.

- Soha nem feküdtem le senkivel védekezés nélkül – mondta. – Hidd ezt el nekem! – hangja kérlelővé vált, akárcsak a tekintete. Én pedig, mint aki nincs is tudatában annak, hogy mit tesz, bólintottam.

- Elhiszem.

Egész arckifejezése megkönnyebbült, az addig bent tartott levegőt pedig kiengedte a tüdejéből és elmosolyodott.

- Köszönöm – mondta még, majd elengedett és ismét a bőrönd felé fordult.

Amint bőrünk már nem érintkezett, egyfajta hiányérzet kerített hatalmába. Késztetést éreztem, hogy ezúttal én nyúljak az ő kezéért és többet ne is engedjem el, de leküzdöttem magamban, és inkább én is a pakolásra fordítottam a figyelmemet.

Míg kiürítettük az egészet és mindennek kerestünk helyet a szekrényben, semmiségekről kezdtünk el beszélgetni, olyasmikről, amik nem érintenek semmilyen zavarba hozós, veszekedést kirobbantó témát. Mindketten azon voltunk, hogy fenntartsuk hirtelen jött békénket és ez reménnyel töltött el, miszerint talán képesek leszünk elviselni egymást a következő napokon.

Ezzel még nem is lett volna gond, ám, mikor kész lettünk és szerettem volna átöltözni a fürdőruhámba, szembesülnöm kellett azzal az igencsak nem elhanyagolható dologgal, hogy ez bizony az ő szobája is volt. Legalább annyira, mint az enyém. Kirúgni nem rúghattam ki, de azért szépen megkértem, hogy hagyjon magamra, ám Luke ahelyett, hogy eleget tett volna kérésemnek, inkább kényelembe helyezte magát az ágyon és várakozóan nézett rám.

- Mi van? – kérdeztem értetlenül.

- Emlékeztetni szeretnélek, hogy házasok vagyunk – mondta komolynak szánt hangon, majd kajánul elvigyorodott. – Házastársak között pedig nincs helye a szégyenlősségnek. Le a ruhával! – intett felém, mire eltátottam a számat egy pillanatra.

Csak nem gondolja komolyan, hogy le fogok előtte vetkőzni?! – gondoltam magamban. De ahogy elnéztem, nagyon is komolyan gondolta. Olyannyira, hogy az oldalára fordult, könyökére támaszkodva megtartotta a fejét és csak nézett rám.

Jól van – határoztam el, mikor beláttam, hogy tiltakozással nem megyek semmire. – Ha harc, hát legyen harc, Lucas Levine! Meglátjuk, ki adja fel előbb.

Ördögi mosollyal lepleztem izgatottságomat, miközben észrevétlenül vettem egy mély levegőt, aztán az ingem legfelső gombjához emeltem a kezem.

- Rendben – mondtam és elkezdtem kigombolni a felsőm, mire Lucas szemei kikerekedtek. Azt hitte, csak viccelek, ám mikor már a harmadikhoz értem, ami pont a melleimet takarta, és én még mindig nem álltam meg, zavart torokköszörülést hallatott, ami elégedettséggel töltött el.

Nem volt teljesen ínyemre ez az egész dolog, de a kezdeti ellenérzések kezdtek elmúlni bennem, és miközben láttam, mennyire nézi melltartóval fedett halmaimat, kezdett a szituáció rám is hatni. Három hónapja nem voltam senkivel. Azóta, hogy Taylor-ral elváltak útjaink. És most, hogy lassan vetkőztem Luke előtt, akihez egyre jobban vonzódtam, vágyni kezdtem rá. Arra, hogy odajöjjön hozzám és ő maga fejezze be a vetkőztetésemet, majd szabaduljon meg a saját ruháitól, hogy aztán…

Nem! – kiáltottam fel gondolatban. Nem szabadott ilyesmikről fantáziálnom. Lucas-szal nem. Barátok voltunk, és ahogy azt a kocsiban meg is mondtam neki, nem voltam hajlandó beállni a többi jelentéktelen kis kalandja közé. És ez az egész sztriptíz is csak arra szolgált, hogy átvegyem az irányítást felette, nem pedig, hogy behódoljak neki!

Megacéloztam magam, mikor elértem az utolsó gombot is, majd határozottan ledobtam az inget az ágyra. Arcára pillantottam, amin csodálatot és vágyat láttam, miközben pislogás nélkül bámult, majd mikor kecsesen a farmerem gombjához nyúltam és alatta láthatóvá vált a bugyim, akkorát nyelt, hogy még én is hallottam. Majdnem fel is nevettem rajta, de visszafogtam magam.

És ahogy sejtettem, eddig bírta Lucas cérnával. Még mielőtt letolhattam volna a nadrágomat, úgy pattant fel az ágyról, mintha hangyabolyban feküdt volna.

- Megyek, megkeresem Eddie-t – mondta zavartan, majd megrázta a fejét. – Vagyis, nem őt, mert ő nyilván Nikkivel van és… izé… tudod… Inkább megnézem mikor lesz ebéd. Majd találkozunk. Vagy nem. Vagyis… Na én mentem… - Azzal már el is viharzott mellettem, ki egyenesen a folyosóra. Az ajtó hangosan csapódott be mögötte, mire elégedetten elvigyorodtam.

Sikerült a tervem. Abban reménykedtem, hogy fel tudom izgatni olyannyira, amit már nem bír elviselni, és akkor elejét vehetjük az állandó civakodásnak, mikor öltözni akarok. Ezek után, örömmel fog magamra hagyni – gondoltam, ugyanis nem kerülte el a figyelmemet az a jól látható kidudorodás a nadrágja elején.

Egy pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha megfutamodás helyett inkább rám veti magát, de gyorsan ki is űztem a fejemből ezt a gondolatot. Lucas tudta, hogy nem feküdnék le vele, éppen ezért nem is próbálkozott. Inkább a könnyebb utat választotta.

Most, hogy már nem kellett kíváncsiskodó szemektől tartanom, gyorsan magamra kaptam a kétrészes fürdőruhámat, majd egy törölközőt a derekamra csavarva elindultam a medence felé.

Nikki és Eddie persze nem voltak ott – Luke-nak alighanem igaza volt, és már összegyűrték a lepedőt a szobájukban -, ám attól nem kellett tartanom, hogy unatkozni fogok. Volt néhány barátom az osztályban, de olyanok is, akik annál sokkal közelebb kerültek hozzám. Közéjük tartoztak az ikrek, Gillian és Kevin Stewart, valamint Kev barátja, Benjamin Roberts. Mikor megpillantottam őket a vízben összebújva, ismét az a furcsa érzés kerített hatalmába, mint mindig, ha megláttam őket együtt. Hogy a fenébe lehet két ilyen jó pasi meleg?! Nem mintha ez zavart volna, szó sincs róla, hiszen attól még ugyanolyan jó barátaim voltak, csak egyfajta pazarlásnak tartottam, hogy minket, nőket, megfosztanak maguktól.

- Meg – köszöntött Gill, aki egy Lara Graham nevű lány mellett ült a medence szélén. Ledobtam magamról a törölközőt és leültem melléjük. Azonnal belekezdtek a ki kit húzott dologba, így tudtam meg, hogy míg Gillian szerencsésen Ben „felesége” lett, addig Lara Kevin mellé került. Ahogy észrevettem, örültek ennek a felállásnak, és mitagadás, nem is volt vele semmi gond.

Gillian épp arról faggatott, milyen Lucas-szal, mikor észrevettem, hogy Lara állandóan felém pillantgat. Nem kellett Einstein-nek lenni, hogy tudjam az okát. Alig három napja volt csak, hogy rajtakaptam őt és az iskola egyik tanárát, Richard Whitfield-et, amint a férfi irodájában smároltak. Megígértem nekik, hogy nem mondok senkinek semmit, és be is tartottam a szavam. Még Nikki-nek sem meséltem róla, mert úgy gondoltam, ez nem az én dolgom. Elismerem, Whitfield helyes pasi volt és csak huszonkilenc éves, de attól még nem helyeseltem ezt az egészet közöttük. Lara amúgy is elég naiv lány volt, már amennyire ismertem. Két éve együtt jártak Lucas-szal, bár csak néhány hónapig, és a szakításuk is csendes volt. Mindketten véget akartak vetni neki, így nem lett belőle drámázás. Azóta is egész jó viszonyban voltak egymással.

- Szóval mit gondolsz róla? – kérdezte Gillian, amivel vissza is rántott a valóságba. Csakhogy fogalmam sem volt, miről kellene bármit is gondolnom.

- Bocs, elbambultam kicsit – magyarázkodtam, miközben lábammal a vizet paskoltam. – Miről volt szó?

Gillian láthatóan nem sértődött meg figyelmetlenségemen, helyette inkább elismételte, amit korábban mondott.

- Szerinted van esély arra, hogy te és Lucas összejöjjetek?

Gondolkozás nélkül válaszoltam.

- Nincs.

Persze ez nem volt igaz. Az utóbbi időben nagyon is el tudtam képzelni magunkat együtt, de ezt a világ összes kincséért sem vallottam volna be másnak. Még magamnak is nehezen sikerült.

- Akkor miért sztriptízeltél az előbb nekem? – hangzott fel a kérdés a hátam mögül, mire megfordultam. Természetesen Lucas volt mögöttem, és gonoszkodva vigyorgott. Mellette Nikki és Eddie voltak összebújva, mint mindig.

- Sztriptízeltél? – kiáltott fel Nikki, egyből lecsapva a témára. – Mi a fene? Ezek szerint nem csak mi érezzük jól magunkat ezen a kiránduláson?

- Nem sztriptízeltem! – tiltakoztam azonnal, de nem jutottam sokra vele.

- Akkor te minek neveznéd azt, hogy levetted a ruháidat előttem? – ütötte tovább a vasat Luke, majd beugrott a vízbe, amivel alaposan le is fröcskölt minket.

- Csak a felsőmet vettem le, aztán alig értem a nadrágomhoz, te úgy elrohantál, mintha üldöztek volna – vágtam vissza, mire láttam, hogy elpirult.

- Ne már haver! – nevetett fel Eddie. – Mióta vagy te ilyen gyáva?

- Nem vagyok gyáva! – vágta rá kissé dühösen, ami még inkább az én malmomra hajtotta a vizet, kis társaságunk ugyanis harsány nevetésben tört ki. – Na megállj, MW, ezt még visszakapod! – fenyegetőzött, majd közelebb jött, elkapta a lábam, ami a medencébe lógott és erősen megrántott. Esélyem sem volt ellene. Egy pillanattal később már a vízben voltam, Lucas kezei pedig körülöttem, ahogy magához szorított és nem is állt szándékában egyhamar elereszteni. De nem is akartam, hogy elengedjen. Élvezettel simultam bele az ölelésébe és használtam ki a lehetőséget, hogy majdnem meztelen bőrünk egymáshoz ért.

Istenem, hogy fogok tudni ellenállni neki?