8. fejezet - Apróságok

Sziasztok!

Csak sikerült ideérnem.:)

Meghoztam a következő fejezetet.:) Jó olvasást hozzá és várom a komikat!:)

Ám, mielőtt még rávetnétek magatokat,

Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!!!:)

Volt egy szabad percem, így gondoltam megleplek titeket.:P

Mikor felébredtem, pontosan emlékeztem az éjjel történtekre. Olyannyira, hogy már attól egész testemben megremegtem, hogy visszaidéztem magamban. Nem bántam meg! Lucas csodálatos volt, és reggel, mikor már elmúlt a vágy zavaros köde az elmémről, még mindig jó döntésnek éreztem tetteimet.

Nem bírtam betelni Luke látványával, ahogy mellettem feküdt. Hosszú-hosszú percekig néztem, miközben édesen aludt. Halk légvételei cirógatták a lelkem, ami elégedett mosolyt csalt az arcomra.

Végül jó negyed órás kitartó bámulás után rávettem magam, hogy kimenjek a fürdőszobába. Gyorsan letusoltam, majd emberi külsőt varázsoltam magamra: egyenesre fésültem a hajam, de sminket nem tettem fel. Tudtam, hogy Lucas szereti, ha a barátnői tökéletes sminkkel rendelkeznek, és én éppen ezért döntöttem úgy, ahogy. Azt akartam, hogy önmagamért akarjon velem lenni, ne pedig a kilónyi vakolat miatt a fejemen.

Felkaptam a köntösömet és visszamentem a giccses hálószobánkba, mely szerelmi fészkünknek adott otthont, középen az összetúrt ággyal, ami büszkén hirdette az éjszakai vulkánkitörést.

Lucas már ébren volt. Félig lehunyt szemhéja alól nézte minden mozdulatomat. Sokat sejtetően megnyalt az alsó ajkát, amitől görcsbe rándult a gyomrom.

- Miért nem ébresztettél fel? – kérdezte kissé rekedten, nyilván a reggel hatására. Ettől csak még szexibbnek tűnt. – Szívesen letusoltam volna veled – tette hozzá félreérthetetlenül célozva.

- Mindketten tudjuk, hogy abból nem tusolás lett volna – mondtam, miközben felmásztam az ágyra, hogy közelebb kerüljek hozzá -, és lekéstük volna a reggelit. De, ha megnyugtat a tudat, végig rád gondoltam – kacérkodtam, majd odahajoltam hozzá, hogy végre megcsókolhassam. Kínzóan vágytam édes ajkaira, és mikor megkaptam őket, jólesően felsóhajtottam.

- Remélem is – suttogta szinte a számba, aztán minden figyelmeztetés nélkül magára rántott, amitől elterültem a mellkasán, akár egy béka.

- Jó reggelt – kuncogtam fel, és még szorosabban hozzábújtam. Férfias illata beszivárgott az orromba, a tudatomba és teljesen elbódított.

- Ez életem legszebb reggelje – mosolyodott el a hajamat simogatva.

- Ennek örülök – válaszoltam, ám az érzéseim nem teljesen értettek ezzel egyet. Egyrészt jó érzés volt ezt hallani, másrészt viszont felütötte a fejét bennem a kétség. Meddig fog ez tartani? Mennyi idő után fog rám unni? Nem tudtam a választ, éppen ezért próbáltam nem is sokat töprengeni ezen. Helyette inkább kiélveztem a pillanatot. Egy részem azonban teljesen biztos volt benne, hogy valamikor el fogom veszíteni őt, és valahogy azt is éreztem, hogy ez nem a távoli jövőben fog bekövetkezni, hanem nem is olyan sokára.

- Mi a baj? – kérdezte hirtelen. – Olyan csendes lettél.

- Csak elbambultam – tértem ki az igazság elől. – Menj tusolni, aztán menjünk le! – ajánlottam, mire Luke beleegyezően bólintott.

Amint egyedül maradtam, a szekrényhez léptem. A sminkről lemondtam, de a szexi ruháról már nem voltam hajlandó. Egy világoszöld, pánt nélküli felsőt vettem elő és hozzá egy combközépig érő, fehér szoknyát. Kicsit talán túlzás volt, főleg, hogy a hasam és a derekam is kilátszódott egy vékonyka csíkban, de azt szerettem volna, ha Luke álla a padlóig zuhan, amikor meglát.

Míg keresgéltem, önkéntelenül Lucas ruhái felé pillantottam. A csomag óvszer, melynek a nyakára hágtunk az éjszaka, már nem volt elrejtve, mint korábban. Most a legfelső pólón volt, várva, mikor vesszük ismét igénybe… Huh – fújtam ki a levegőt borzongva, ahogy a forróság elöntött tetőtől-talpig. Tisztára, mintha valóban nászúton lettünk volna. Szívem szerint ki se mozdultam volna a szobánkból, az ágyunkból, csak szeretkeztünk volna napokon keresztül, egészen addig, míg már egyikünk se bírja tovább. Félelmetes érzések tomboltak bennem…

A szoba csendjét és a gondolataim pajzánabbnál pajzánabb forgatagát az őrült módjára zenélő mobiltelefon törte meg. Lucas telefonja volt – az ő csengőhangja volt, a Tristania-tól a The Shining Path refrénje.

A kijelzőre pillantva láttam ki keresi, ám nem lett volna sok értelme bevinni neki a zuhany alá. Helyette inkább felvettem én.

- Hello, Mrs. Levine – köszöntem mosolyogva. – Megan vagyok.

- Szervusz, Kedveském – jött az azonnali válasz, bár a vétel nem volt a legjobb. Zavaró recsegést hallottam a háttérből és Luke édesanyjának hangja is csak távolról hallatszódott. Mindig is kedveltem őt, nagyon kedves volt, bár nem találkoztam vele túl gyakran, lévén a legtöbbször kimentettem magam, mikor Nikki és Eddie Luke-ékhoz készültek. Emlékszem, mikor megismertem, tíz éves lehettem, és nem fért a fejembe, hogy lehet egy ilyen aranyos nőnek olyan idióta gyereke, mint Luke. – Mond csak, merre jár a kisfiam? – kérdezte Mrs. Levine.

Kisfiam… - mosolyodtam el a megszólításán. Lucas minden volt már, csak éppen kisfiú nem. Az éjszaka ezt be is bizonyította nekem. Megráztam a fejem, hogy ne gondoljak rá, hiszen mégis csak az anyjával beszéltem telefonon, és ez olyan bizarr volt.

- Kiszaladt a mosdóba – válaszoltam félig hűen az igazsághoz. Azt mégsem mondhattam neki, hogy éppen fürdik, mert az további kérdéseket vetett volna fel, amire Isten látja a lelkem, nem akartam válaszolni.

- Jaj, pedig azt reméltem tudok vele beszélni végre! – hangzott a csalódott felelet. – Tegnap óta próbálom felhívni, de nem tudtam elérni.

- Igen, tudom – vágtam rá. – Rémesen rossz itt fent a térerő. Én sem tudtam még beszélni a szüleimmel.

- Pedig biztosan aggódnak érted.

- Tudom – haraptam be az alsó ajkam. Valószínűleg igaza volt Mrs. Levine-nak. Jó lett volna valahogy tudatni anyuékkal, hogy nincs semmi bajom. – Megpróbálom majd őket ismét felhívni, hátha szerencsém lesz.

- Azt jól teszed, Drágám – mondta, és szinte láttam magam előtt, ahogy bólogatva helyesel. Összességében nagyon hasonlított Luke-ra. Ugyanolyan sötétszőke hajuk volt, és a mogyoróbarna szemeit is tőle örökölte. – Megmondanád Lucas-nak, hogy hívjon vissza? Szeretném hallani a hangját.

- Persze, Mrs. Levine – mosolyodtam el ismét. – Megmondom neki. De egyébként ne aggódjon, nincs semmi baj, Lucas jól van – tettem hozzá, hogy megnyugtassam anyai érzéseit.

- Köszönöm, Megan – hálálkodott. – Igazán köszönöm.

Miután bontottuk a vonalat, mely egyre inkább recsegett a vége felé, elkerekedett a szemem. Meglepetten bámultam a kijelzőt, melyről egy barna szempár nézett vissza rám, ami egy csodálatos, gyönyörű archoz tartozott.

- Csak nem a híváslistámat ellenőrzöd? – hallottam meg a hátam mögül Luke hangját. Nem volt benne dühös felhang, bár vidámságot sem éreztem benne. Leginkább a hitetlenkedés jutott el hozzám, ami az igazat megvallva, megbántott. Sosem ellenőriztem volna a hívásait vagy az üzeneteit. Az nem az én stílusom volt.

- Nem, dehogy – ráztam meg a fejem gyorsan és felé fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Anyukád hívott, vele beszéltem.

- Tényleg? – szaladtak fel a szemöldökei a homloka közepéig. – Volt térerő?

Bólintottam – De a vonal így is elég rossz volt – tettem hozzá, majd önkéntelenül ismét a kijelzőre pillantottam és a lányra, aki teli szájjal vigyorgott rám.

- Miért nézed ennyire? – térített magamhoz ismét Luke hangja.

- Én csak… - kaptam fel a fejem. – Nem gondoltam, hogy ő a háttered – mondtam őszintén.

- Pucér csajokra számítottál? – kérdezte vigyorogva, mikor odalépett mellém. Átadtam neki a mobilt és ő is vetett egy pillantást a kijelzőre.

- Igen – vallottam be restelkedve, bár nem volt rá okom. Aki csak ismerte Lucas Levine-t, az macsónak tartotta, egy valóságos csajozógépnek, aki még a szobája falára is a legújabb, félmeztelen Playboy lány poszterét teszi ki. Ehhez képest…

- Ő a húgom – mosolygott rám, és ezúttal nem az ismert csábító arckifejezéssel, hanem valami sokkal bensőségesebbel. Olyan érzés volt, mintha megosztaná velem a lénye egy részét. Egy olyan részét, amiről csak nagyon kevesen tudnak.

Elszakítottam a tekintetem tőle és visszanéztem a kezében tartott telefonra. Amy Levine, az alig öt éves kislány úgy vigyorgott, hogy minden apró kis foga kilátszódott. Az arca maszatos volt, fagyitól, ahogy elnéztem. Mogyoróbarna szemei, melyek teljesen olyanok voltak, mint a bátyjának, vidáman csillogtok. Még nem találkoztam vele, de láttam róla képeket, és tudtam, hogy Luke nagyon szereti. De azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.

- Ki sem nézted volna belőlem ezt, ugye? – kérdezte kissé csalódottan.

- Hááát… - nyújtottam el a szót, mert nem tudtam mit válaszoljak. – Nem igazán, ne haragudj.

- Nem haragszom – vágta rá és végre a szemembe nézett. – Nem ismersz valami jól, és gondolom azért is nem tudsz szeretni – jegyezte meg keserűen. Már épp tiltakozni kezdtem volna, hogy ez nem igaz, hiszen szeretem, de belém fojtotta a szót. – Na, de nem baj – mondta tovább. – Majd teszek róla, hogy megismerj – azzal odalépett az erkélyajtó melletti kisasztalhoz, és felvette a pénztárcáját. Kihajtotta és elém tartotta. Egy fénykép volt az átlátszó rész alatt, aminek a szélei kicsit gyűröttek és szakadtak voltak. Látszódott rajta, hogy nem keretben tartják, hanem egy sokat megjárt pénztárcában. A képen egy kisbaba volt. Szemei nyitva voltak, de éppen hogy csak. Picike orra és még annál is kisebb ajkacskái egyenesen imádnivaló hatást keltettek. Hogy a kis kezéről már ne is beszéljünk, amit az arcához emelt. – Ez az első kép Amy-ről – magyarázta. – Azóta magamnál hordom, hogy megszületett.

Nem akartam elhinni. Akkoriban, mikor Amy született Luke csak tizenhárom éves volt. Pont akkor kezdett el olyan idiótán viselkedni, amivel elérte, hogy meggyűlöljem. De hogy lehetséges az, hogy azzal egy időben ilyen tündéri is tudott lenni? A legtöbb tini fiú kiakadt volna, ha húga születik, hiszen mindent babák és rózsaszín ural olyankor, erre Luke magánál hordja a fényképét…? Ez lehetetlenség. De mégis, ahogy a szemébe néztem, rá kellett jönnöm, hogy mégsem az. Nagyon is valóságos volt, akárcsak az a mély szeretet, amit ez a nőcsábász a kishúga iránt érzett.

Nem tudtam mit mondjak. Nem voltak elég jók a szavak, melyek megfogalmazódtak bennem. Lucas nem hogy rossz nem volt, de abban a pillanatban egyenesen egy angyalnak tűnt a szememben. Tekintetem az övébe fúrtam, miközben közelebb léptem hozzá, majd a szájához hajoltam, hogy lágyan megcsókoljam. Ennél bensőségesebben nem tudtam kimutatni mi mindent érzek iránta. Beleadtam a csókba minden szerelmemet, minden büszkeségemet és minden megbánásomat, amiért rosszat feltételeztem róla.

Azt hittem ismerem. Azt hittem mindent tudok róla, erre kiderült, hogy semmit se tudtam. Lucas szíve nemes volt a macsó külső mögött és oly tiszta, mint talán senki másé. Istenem, szerettem őt. Annyira szerettem.

Luke viszonozta a csókomat, ám ezúttal nyoma sem volt benne annak a szenvedélyességnek, amit az éjszaka folyamán tapasztaltam tőle. Most lágy volt, lassan kényeztető, szerelmes… Igen. Nincs rá jobb kifejezés, mint szerelmes. Éppen ezért, nem tagadhattam tovább azt, ami majd’ szétvetette a szívemet.

- Szeretlek – sóhajtottam, mikor ajkaink elváltak egymástól. A pulzusom az egekben volt, annyira izgultam. El sem tudtam képzelni, hogy Taylor után újra ezt fogom érezni, ezt fogom mondani valakinek. Erre tessék. Itt volt ő, aki néhány nap alatt teljesen az ujjai köré csavart.

Luke szemei elkerekedtek, ahogy megértette mit mondtam, majd egy pillanattal később szélesen elmosolyodott és ezúttal ő csókolt meg engem. Kicsit most már vadabb volt, éreztem a vágy tombolását benne, de nem lépte túl a határokat.

- Én is szeretlek – suttogta, amint vége lett.

Élvezettel simultam bele az ölelésébe, arcomat a még kicsit nedves mellkasának döntve. Karjaimat a dereka köré fontam az alsónadrágja fölött és úgy éreztem magam, mint aki hazatért. Lucas volt az otthonom. Annak kellett lennie, különben az egész világ a feje tetejére állt volna, annyira erős érzelmek tomboltak bennem.

Kis idő elteltével kibontakoztunk egymás öleléséből. A boldog mosoly, mely mindkettőnk ajkán táncolt, még inkább meggyőzött arról, hogy minket egymásnak teremtettek. Ki gondolta volna, hogy ez lesz a vége? És ki gondolta volna, hogy mindezt a Vaskalapos baromnak köszönhetjük majd?

Össze akartam fűzni az ujjainkat, ám ez nem sikerült, mert Luke kezében még mindig ott volt a telefonja – a pénztárcáját már ledobta az ágyra. Erről azonnal eszembe jutott valami.

- Anyukád azt kérte, hogy hívd fel – mondtam, mielőtt még ismét elterelődött volna a figyelmem.

Luke még szélesebben mosolygott, majd lehajolt és egy gyors csókot nyomott a számra.

- Rendben. – Azzal már a telefonja felé is fordult. Nem kellett sokat várni – Mrs. Levine valószínűleg a kezében tartotta a mobilját, hogyha a kisfia hívja, azonnal fel tudja venni.

Élvezet volt végighallgatni a beszélgetésüket. Lucas végtelen tisztelettel beszélt az édesanyjával és nem játszotta meg a laza csávót csak mert ott voltam, hallótávolságon belül. Helyeselt neki, megnyugtatta, hogy nincs semmi baj, sőt még mielőtt letették volna, Monica Levine valószínűleg azt mondhatta a fiának, hogy szereti, mert Luke ellágyult arccal vágta rá, hogy „Én is téged.” Most mondja meg valaki: ezek után hogy ne legyen az ember lánya fülig szerelmes belé?

Mikor letették a telefont, Luke leült az ágy szélére és csillogó szemekkel nézett rám.

- Gyere ide – kérte szelíden, mire képtelen lettem volna nemet mondani. Odaléptem elé és hagytam, hogy meleg tenyerével végigsimítson a lábamon. Megállt a térdemnél, határozottan megfogta a hajlatomat és elkezdett maga felé húzni. Érettem a célzásból. Az ágyra térdeltem a csípője két oldalán, majd a combjára ültem. A szoknyám elég laza volt, így nem csúszott fel a szétvetett lábaimtól.

- Jó volt beszélni anyukáddal? – kérdeztem az arcát simogatva.

- Ühüm – bólintott, de tekintete csak a számat nézte. – Amy-nek hiányzom – tette hozzá, majd mielőtt még válaszolhattam volna, kezét a tarkómra csúsztatta – beletúrt a hajamba – és ezúttal már szenvedélyesen, megcsókolt. Kutató nyelve mélyen a számba hatolt és egyértelművé tette, hogy mit szeretne. Ehhez még csatlakozott felfedezni vágyó keze is, ami a térdemtől elindulva izgató vonalban kúszott egyre feljebb a combomon, és még a szoknyám szegélyénél sem állt meg, csak haladt továbbra is előre, egészen addig, míg el nem érte a fenekemet és birtoklóan meg nem markolta.

Felnyögtem az érintéstől, de nem hagytam, hogy a vágy felülkerekedjen rajtam. Legalábbis ezúttal.

- Hé – húzódtam el tőle egy kicsit, hogy levegőhöz jussak és kitisztuljon a fejem. – Hűtsd le magad nagyfiú – mondtam neki vigyorogva, de semmit sem tettem, hogy kitérjek az érintése elől. Az igazság az, hogy nagyon is tetszett az a tenyér ott, ahol volt.

- Az nehezen fog menni – villant fel a már jól ismert kaján vigyora. – Főleg, ha ilyen izgató ruha van rajtad.

- Hát pedig jobban teszed, ugyanis éhen halok.

- Akárcsak én – vágta rá és már falta is újra az ajkaimat.

- Komolyan mondtam – vetettem véget ismét az ostromnak, ami kezdett nehezen menni, ugyanis tenyere már nem csak egyszerűen pihent a fenekemen, hanem vágykeltő simogatásba is kezdett. – Este kihagytuk a vacsorát is és majd’ kilyukad a gyomrom – mondtam és nem foglalkozva az ellenállásával, lemásztam az öléből.

- És mi van azzal, hogy a lányok csak salátát esznek és vigyáznak a vonalaikra? – kérdezte kuncogva, mire rá nyújtottam a nyelvem, akár egy óvodás.

- Jól jegyezd meg, Luke – kezdtem komolykodva. – Soha ne próbálj közém és a kaja közé állni, mert nem jársz jól!

- Ejha – nevetett fel, elkapva a derekam. – Szeretem, ha egy lány szeret enni – mondta és ismét csókolni kezdett.

- Akkor engedj el, de most azonnal – vigyorogtam rá és ismét kibontakoztam az öleléséből. Hagyta, nem tartott vissza, így egy lépésből a papucsomnál is voltam, amit a szekrény mellett hagytam. Amint a lábam benne volt, a kezem nyújtottam Luke felé, hogy összefűzzük ujjainkat, de akkor észrevettem valamit, ami addig elkerülte a figyelmemet. Mióta a hegyekben voltunk, szinte mindig minden elkerülte a figyelmemet…

- Így akarsz reggelizni? – intettem felé, mire végignézett magán. Csak egy szexi kis boxer volt rajta.

- Miért is ne? – kuncogott fel, de azért elindult a szekrény felé, hogy magára kapjon valamit.

- Sok csodálkozó pillantást vonzanál magadra.

- Csodálkozót? – horkantott, mintha a lelkébe gázoltam volna. – Inkább vágyakozót akartál mondani, vagy tévedek? – kérdezte, miközben beleugrott az egyik rövidnadrágjába.

- Sajnos nem tévedsz – morogtam az orrom alatt, hogy ne hallhassa, s közben elhúztam a számat, arra gondolva, hogyan fogják fogadni az iskolatársaink, hogy együtt vagyunk. Luke előéletét nézve nem számítottam túl sok jóra. A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy engem is a könnyűvérű csajok közé fognak sorolni, és fogadásokat kötnek arra, Luke mikor adja ki az utamat.

Mikor már a póló és papucs is rajta volt, elhagytuk a szobánkat.

A szálloda étterme ezúttal tele volt. Hangos zsibongás töltötte be az egész helyiséget, miközben pincérek szaladgáltak egyik asztaltól a másikig és vissza. Nem volt nehéz kiszúrni Nikki-éket. A terem közepén ültek az ikrekkel és a párjaikkal kiegészülve. Benne lehettek egy igencsak vicces témában, mert az ő nevetésük volt a leghangosabb az összes közül, de mikor megláttak minket összeölelkezve, mindenkinek torkára forrott a szó. Meglepett kifejezés vette át az előbbi vigyorgást, majd Nikki törte meg a hirtelen beálló csöndet.

- Na végre! – kiáltott fel barátnőm boldogan. – Éppen ideje volt már. - Ez észhez térítette a többieket is, akik szintén örömüket kifejezendően mosolyogtak ránk. – Úgy látom, csak megadtad Luke-nak azt a bizonyos esélyt, amiről tegnap beszélgettünk – kacsintott rám Nik gátlástalanul, miközben leültem mellé. Lucas a másik oldalamon foglalt helyet és egy pillanatra sem volt hajlandó elengedni a kezem.

- De még mennyire – kacsintottam vissza, majd mit sem törődve a nézőközönséggel megcsókoltam Luke-ot. Barátaink hangos ovációval fogadták merész tettemet, ami mindenki figyelmét ránk irányította, aki csak az étteremben tartózkodott, de talán még a konyhai alkalmazottak is kidugták a fejüket, hogy lássák mire fel ez a nagy örömködés.

Mikor vége lett, elkaptam Alyson fúriaszerű tekintetét, amivel alighanem ölni is képes lett volna, és ami egyes egyedül csak rám irányult. Nagyszerű – gondoltam magamban. – Első nap Luke barátnőjeként és máris össze kell csapnom a megbántott exel. De jó nekem…