5. fejezet - Vonzódás

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, ám mielőtt még rávetnétek magatokat, szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazott rám Nocy pályázatán!:) Nagyon aranyosak vagytok! Köszönöm!!!:)

Most pedig a fejezet. Jó olvasást mindenkinek és várom a komikat!:)

A medencés úszkálás után az egész végzős évfolyam összegyűlt a víz körül, és hamarosan akkora buli kerekedett, hogy a szálloda dolgozói a fejüket fogva próbáltak minket rávenni, hogy kicsit csendesebbek és visszafogottabbak legyünk, de semmit sem értek el vele. Sőt, már csak azért is folytattuk tovább, még nagyobb hévvel, mint előtte. Valamelyik nagyon okos zenét is szerzett, így tényleg olyan hangulat kerekedett, mint egy házibuliban. Amit köztudottan imádtam!

Erre vártam már időtlen idők óta! Arra, hogy elengedhessem magam, ne kelljen aggódnom és görcsölnöm semmi miatt sem. És én azt is tettem. Táncoltam mindenkivel, aki csak a közelembe került, és nem tagadom flörtölgettem is egy kicsit. Nem akartam semmi komolyabbat, csak elhúzni egy-két fiú előtt a mézes madzagot, aztán továbbállni és élvezni a vágyakozó pillantásokat. Tudom, gonosz boszorka voltam! De élveztem!

Nikki és Eddie megint úgy egymásba voltak gabalyodva, ami már rendesen közszeméremsértésnek minősült, de ezt rég megszoktuk tőlük. Egyébként is tudtam nagyon jól, hogy egész kirándulás alatt ez lesz, hiszen nem sok alkalmuk volt ennyire ellazulva együtt lenniük. Örültem is neki, hogy végre felhőtlenül boldogok.

Többi barátom is remekül érezte magát. Kevin egyszerre táncolt a húgával és a kedvesével, és ahogy rájuk néztem, elmosolyodtam. Nem volt testvérem, de mindig is vágytam egyre. És mikor elképzeltem, olyannak láttam magunkat, mint Kev és Gillian. Ők ketten annyira összetartottak! Emlékszem, mikor Kevin felvállalta, hogy homokos, Gill teljes mellszélességgel mellette állt, és képes lett volna kikaparni bárki szemét, aki a testvérét bántja. Szerencsére erre nem került sor.

Ben pedig… Az édes kis pofikájával, és szívdöglesztő mosolyával bármelyik lányt megkaphatta volna, de neki mégis Kevin kellett. Össze is illettek. Először meglepődtem rajta, hogy ezek ketten összemelegedtek – szó szerint -, de aztán más szemmel kezdtem el őket figyelni. Szép párt alkottak, és látszódott rajtuk, hogy tényleg szeretik egymást. Ez azért tényleg ritkaság volt manapság.

- Gyere táncolni, Megan – kapta el valaki a karomat, majd be is rántott a tömeg közepére. Ha már ott voltam, nem fogtam vissza magam. Forgattam a csípőmet, ráztam a fenekemet és együtt énekeltem a zenével.

Már jó néhány perce ott voltam a vonagló tinik között, mikor valaki birtoklóan a csípőmre tette a kezét és magához rántott. Már emeltem az öklöm, hogy jól móresre tanítsam a fogdosódót, de akkor belesuttogott a fülembe.

- Őrülten szexi vagy.

Megálltam mozdulat közben. Lucas volt az. Hangja és lehelete cirógatta a nyakamat, miközben mellkasa a hátamhoz simult, és külön érezhettem minden izomköteget a testén. Megborzongtam közelségétől, és képtelen voltam elhúzódni még akkor is, mikor lassan mozogni kezdett mögöttem, arra késztetve engem is, hogy vegyem fel a ritmusát. Egész testét hozzám préselte, majd egy határozott mozdulattal megfordított, hogy szemben legyünk egymással.

Felnéztem rá és majd’ elolvadtam a mosolyától, ami csak nekem szólt. Szemeiben bujaság csillogott, amitől megremegett a térdem. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mi járhatott a fejében. Éreztem, amint elönt a forróság és még közelebb akartam kerülni hozzá. Olyannyira, hogy már semmi se férkőzhessen közénk. Mégis, mikor lehajolt, hogy megcsókoljon, elhúzódtam. Minden erőmre szükségem volt, hogy ezt meg tudjam tenni, de muszáj volt. Tartanom kellett magam, különben két percen belül a szobánkban kötöttünk volna ki, és annak nem lett volna jó vége.

- Ez nem erről szól – mondtam neki, mikor képes voltam rá nézni. Arckifejezése komor volt, de bólintott, mint aki elfogadja, amit mondtam, majd egyszerűen sarkon fordult és ott hagyott.

Ennyit a jó hangulatról, Meg – gondoltam magamban, és nagyot fújtatva elindultam egy csendesebb rész felé, hogy ne kelljen a többiek bulizását hallgatnom, ami mostanra már idegesített. Akárcsak a drámázásom. Miért kellett mostanában állandóan ilyennek lennem? Régen egy laza kis mosollyal elintéztem volna, hogy Lucas ne csókoljon meg, majd mentem volna tovább, belevetve magam a tombolásba. Erre most itt ültem az egyik közeli fa alatt, és azon agyaltam, mikor lettem ilyen elcseszett liba. Nagyszerű.

Távol kellett tartanom magam Luke-tól, de ez elképzelhetetlen volt. Talán, ha Nik és Ed nem kerülnek össze, el tudtam volna intézni, hogy Nik „férjecskéje” cseréljen velem – persze teljes titokban -, és akkor egy fokkal könnyebb lett volna a helyzet, de tudva, mennyire jól érzik magukat a barátaim, hogy együtt lehetnek, nem kérhettem meg őket, hogy adják fel mindezt miattam. A francba!

Recsegést hallottam a hátam mögül. Olyat, mint mikor valaki rálép egy letört kis ágra és az megadja magát az ember súlya alatt. Összerezzentem, mikor rájöttem, mennyire sötét van mögöttem. Nem féltem sosem, még gyerekkoromban sem, de most… valamiért kirázott a hideg, miközben talpra ugrottam és a feketeségbe kémleltem. Volt ott valaki. Valaki, aki engem nézett, de nem láttam. Csak éreztem a jelenlétét, ami úgy hatott rám, mint a legrosszabb rémálmom.

Torkomat szorította a feltörni készülő sikítás, de helyette csak rekedt kérdés hagyta el a számat:

- Ki van ott?

Válasz persze nem érkezett, csak újabb reccsenés, majd még egy. Közeledett felém. Akármi volt az is, egyre csak jött felém, és én még mindig nem láttam. Ösztönösen hátráltam, szemeimet a sötétségen tartva, hátha meglátom, de nem láttam. Semmit se láttam. És akkor valaki megjelent mögöttem. Épphogy csak hozzáértem, olyan velőtrázó sikítás tört fel a torkomból, ami elnyomta a dübörgő zene hangjait. Mindenki felém kapta a fejét, ki ijedten, ki rosszallóan, amiért megzavartam a bulit, de én csak remegtem, mert szó szerint halálra rémültem.

Visszafordultam az erdő felé, ami a szállodát körülvette, és ismét figyelni kezdtem a semmit, ami ott volt. Majd Nikki jelent meg mellettem. Összerezzentem az érintésétől, ahogy megfogta a karom, de ezúttal legalább nem sikítottam.

- Mi a baj? – kérdezte azonnal. Maga felé fordított, hogy az arcomat is láthassa.

- Én… - dadogtam keresve a szavakat. – Volt ott valami... Vagyis valaki… - mondtam és a sötétség felé mutattam. Időközben megjelent Eddie és Lucas is, akik mindketten úgy néztek körül, mintha bárkit megölnének egy pillanat alatt, aki veszélyt jelent rám. A többiek nem foglalkoztak velem, folytatódott a tivornyázás.

- Láttad ki volt? – kérdezte Luke gyakorlatiasan, mire megráztam a fejem.

- Nem – mondtam. – Csak meghallottam a lépteit. Közeledett. És megijedtem.

- Nézzünk körül – mondta Eddie és már indultak is volna mind a ketten, mikor megfogtam Lucas kezét, hogy visszatartsam.

- Ne! – sipítottam. Már a gondolatát se bírtam, hogy ők ketten bemennek oda, ahol az orruk hegyéig se látnak. – Ne menjetek oda!

- Csak körülnézünk egy kicsit – mondta Luke, és megpróbálta lefejteni magáról az ujjaimat, mire még görcsösebben szorítottam.

- Maradjatok itt – néztem rá könnyes szemmel. – Kérlek! – tettem még hozzá, majd Eddie-re néztem. Őt sem akartam beengedni oda.

- Jobb lesz, ha itt maradtok – csatlakozott hozzám Nik is, aki látta rajtam, hogy tényleg nagyon megrémültem. Jobban ismert, mint én magamat. Az első pillanatban kiszúrta volna, ha rájátszok.

Eddie bólintott, ami meggyőzte Lucas-t is, aki úgy fordította a kezét az enyémben, hogy össze tudja fűzni az ujjainkat. Biztonságban éreztem magam már ettől az apró kis gesztusától is.

- Gyere, felmegyünk – mondta, és meg se várva a válaszomat, már el is kezdett húzni a bejárat felé. Nikki belekapaszkodott a másik kezembe és egy pillanatra sem engedett el.

Láttam, ahogy elmentünk a többiek mellett, hogy Gillian ijedten nézett rám, szemében aggodalommal, akárcsak a testvére és Ben, ezért rájuk mosolyogtam, hogy megnyugtassam őket. Nem akartam, hogy aggódjanak miattam.

Luke olyan gyorsan szedte a lábait felfelé, hogy alig bírtam követni. Szinte már futnom kellett utána. Aztán mikor beértünk a szobába, egyenesen az ablakhoz lépett és összehúzta a vastag sötétítő függönyöket, majd felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló lámpát.

- Jól vagyok – szólaltam meg, mert az a túlzott aggodalom, és a szinte már kényszeresnek mondható cselekvőkészség túlzás volt.

- Hallottad te magadat egyáltalán, mikor felsikítottál? – kérdezte Luke összehúzott szemöldökkel.

- Olyan volt, mint akit épp akkor ölnek – válaszolt helyettem Nikki, aki már az ágy szélén ült, és ő is meg volt rémülve.

- Megijedtem, igen – mondtam elismerve. – De ez még nem azt jelenti, hogy úgy kell bánni velem, mint a hímes tojással.

- Csak aggódunk érted – váltott gyengédebb hangnemre Nikki, mire rámosolyogtam, hogy leplezzem valódi érzéseimet.

- Hálás vagyok a törődésért, de nincs rá szükség – mondtam. – És ha most megengeditek, letusolnék. – Azzal már el is indultam a fürdőszoba felé, de Nik hangja megállított.

- Veled menjek?

- Minek jönnél velem? – nevettem fel. – Nyugi, nem fogok belefulladni a kádba.

Meg se vártam a válaszát, már be is csuktam magam mögött az ajtót. Neki támaszkodtam a hátammal, miközben bezártam és mély levegőket vettem, hogy leküzdjem a remegést, ami eluralkodott rajtam. Egyetlen ablak sem volt, és csak azon az egy ajtón lehetett bejönni, amin én is bementem, és ami most zárva volt, mégis pánik kúszott fel a gerincem mentén, ami már tényleg túlzás volt. Hiszen csak hallottam valakinek a lépteit a sötétben, nem igaz? Valószínűleg az egyik osztálytársam volt, vagy a szálloda dolgozói közül valaki. Nem volt okom ennyire beparázni.

Mély levegőt vettem, majd megnyitottam a csapot, és míg arra vártam, hogy a víz felmelegedjen, ledobtam a ruháimat. Még mindig a fürdőruha felsőm volt rajtam, mindössze csak egy rövid sortot kaptam magamra, mikor a buli elkezdődött.

Beálltam a forró vízsugár alá és hagytam, hogy a víz kimossa tagjaimból a félelmet. Legalább fél óráig meg se mozdultam, csak mikor a víz hűlni kezdett és szembe jutott, hogy utánam Lucas is biztosan szívesen lefürdene. Reméltem, hogy nem használtam el az összes meleg vizet.

Sokkal jobb hangulatom volt, mikor visszamentem a szobába. Barátaim még ott voltak, nyilván rám várva.

- Hogy vagy? – jött az azonnali kérdés Eddie-től.

- Jól – válaszoltam, és kissé összébb húztam a köntösömet. Már átkoztam magam, amiért nem vittem be magammal a pizsamámat is, de otthon megszoktam, hogy fürdés után a szobámban öltözök fel. Hát ezt jól megszívtam!

- Én is letusolok gyorsan – pattant fel Luke, majd jelentőségteljes pillantást vetett barátainkra, ami nem kerülte el a figyelmemet, aztán már el is tűnt a fürdőszobában.

- Mi volt ez az egész? – kérdeztem, mire Nikki feltűnően lesütötte a szemét, Eddie pedig az ablak felé nézett. – Megparancsolta, hogy maradjatok velem, míg vissza nem jön, ugye?

- Csak nem akart egyedül hagyni – tért ki az igen elől Nikki, de így is válaszolt.

- Kifelé! – néztem rájuk határozottan.

- Tessék? – lepődött meg Eddie.

- Most kirúgsz minket? – kérdezte Nikki is kerek szemekkel.

- Igen! – vágtam rá. – Azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat, és rátok is fér már egy kis lazítás, szóval nyomás vissza a szobátokba!

- Megvárjuk amíg…

- Nem várjátok meg! – szakítottam félbe Eddie-t. – Jól vagyok és nem lesz semmi bajom – jelentettem ki. – Szeretlek titeket, de jelenleg az agyamra mentek, szóval tűnjetek el, oké?

Nikki és Eddie összenéztek, majd mind a kettejükből kirobbant a nevetés, amihez én is csatlakoztam.

- Na, ilyen se volt még – mondta Nik.

- Nem bizony – vágta rá Eddie.

Való igaz, addig még sose küldtem el őket „haza”. Nem egyszer előfordult, hogy még éjfélkor is nálam dekkoltak, de még akkor se szóltam nekik, hogy talán ideje lenne elpályázniuk. Örültem, ha együtt lógtunk. De most nem rájuk volt szükségem.

- Ha kellünk, tudod, hol találsz meg – mondta még Nikki, mielőtt elment volna.

- Tudom – mosolyogtam rá, és magamhoz húztam egy ölelésre, majd becsuktam mögöttük az ajtót, és ösztönösen ráfordítottam a kulcsot is. Így máris jobban éreztem magam.

Kihasználva az időt, hogy hallottam a víz csobogását a fürdőszobából, belebújtam a pizsamámba – egy rövidnadrágos alsóba és egy pántos felsőbe -, aztán az ágyra kuporodtam. Szerettem volna, ha Luke gyorsan végez, mert nem akartam egyedül lenni. Átöleltem felhúzott térdeimet és hallgattam a zuhany hangját, majd mély megkönnyebbülés töltött el, mikor csend lett, és alig egy perc múlva nyílt az ajtó. Csak egy törölköző volt a derekára tekerve, így alaposan megnézhettem izmos felső testét, ami igencsak elnyerte a tetszésemet.

- Hol vannak Eddie-ék? – kérdezte azonnal, mikor csak engem talált a szobában.

- Elküldtem őket – válaszoltam. – Jó volt egy kicsit egyedül lenni – füllentettem, amire láttam azonnal rá is jött.

- Azért ülsz ebben a pózban, ugye? – intett felém a fejével. Felhúzott térdeim valóban félelemről árulkodtak, ezért gyorsan törökülésre váltottam.

- Maradt melegvíz? – kérdeztem, hogy témát váltsak.

- Igen – bólintott, miközben a szekrényben keresgélt. Nem hittem neki.

- Sajnálom.

- Mit? – fordult felém értetlen arckifejezéssel.

- Hogy elhasználtam az összes meleg vizet – mondtam, mire ajkait halk kuncogás hagyta el.

- Nem baj – vágta rá, amivel elismerte, hogy valóban nem mondott igazat.

- És azt is, hogy elcsesztem az estédet – tettem hozzá.

- Egyáltalán nem cseszted el – mondta kedvesen és rám mosolygott. – Egész végig arra gondoltam, hogy vissza akarok jönni ide… veled.

Nyeltem egy nagyot, mikor szavai eljutottak a tudatomig, de bármennyire is tetszett volna a gondolat, megráztam a fejem.

- Ne mond ezt – kértem.

Egy perc után, míg néma csendben voltunk, bevonult a fürdőszobába, kezében a pizsamájával, és válasz nélkül hagyta kérésemet. Mikor visszajött, már egy kék rövidnadrág és egy szürke trikó volt rajta. Arca érzelemmentes volt, nem látszódott rajta, hogy megbántottam volna, vagy bármi más. A szokásos Lucas Levine volt.

- Melyik oldalon akarsz aludni? – kérdezte, mikor megállt az ágy lábánál.

- Bal oldalon szoktam – válaszoltam. – És te?

- Én is, de megkaphatod a balt.

- Nem, nem – tiltakoztam azonnal. – Legyen a tiéd.

Valamivel jóvá szerettem volna tenni, hogy aznap este, már másodszor utasítottam vissza és nem láttam jobb lehetőséget erre.

- Jó lesz nekem a jobb is – vágta rá és már oda is lépett, majd bebújt a takaró alá.

Követtem a példáját, és kényelmesen elhelyezkedtem. A hátamon feküdtem, nem mertem felé fordulni. Nem akartam, hogy célzásnak vegye, mert nem az lett volna. Mindössze csak szerettem volna látni az arcát.

- Égve hagyjam a lámpát éjszakára? – kérdezte.

- Nem szükséges – mondtam, bár a gyomrom azonnal görcsbe rándult, ahogy arra gondoltam, mindjárt körülvesz az a rémítő sötétség. Luke habozott egy ideig, nem tudta mi tévő legyen, végül lekattintotta a kis kapcsolót.

Megrándultam, ahogy kihunyt a fény, de sokkal jobban bírtam, mint képzeltem volna. Nem kezdtem el hisztérikusan zokogni vagy sikongatni, amiért igencsak büszke voltam magamra. Na jó, az egyébként sem vallott volna rám. Általában mindig az összeszedett lány voltam, akit nehéz volt kibillenteni az egyensúlyából. És bár annak a valakinek, ott az erdő szélén sikerült, nem engedtem, hogy ez kihasson a kirándulásomra.

Végül mégiscsak Luke felé fordultam, aki épp abban a pillanatban utánozta le a mozdulatomat, így most szemtől szemben feküdtünk egymással. Bár a sötétítőfüggöny el volt húzva, valamennyire ki tudtam venni a körvonalait. Néhány percig csak hallgattuk a csendet és egymás lélegzését, majd Luke megszólalt.

- Félsz?

- Nem – válaszoltam és komolyan is gondoltam. Hogy is félhettem volna, mikor ő ott volt mellettem?

- Akkor miért nem alszol?

- Te miért nem alszol? – kérdeztem vissza vigyorogva, amiért túljárhatok az eszén.

- Én kérdeztem előbb – vágta rá. Hangjában szintén mosoly bujkált.

- Régóta nem aludtam senkivel – vallottam be neki az igazság egy részét.

- Taylor óta?

- Igen – válaszoltam, mert nem volt okom titkolni. Talán Luke minden héten mással volt, de én nem voltam olyan. Nekem szerelem kellett ahhoz, hogy olyan közel kerülhessek bárkihez is, és ezt fel is vállaltam. Szerencsére azonban, mikor újra megszólalt, hangjában nem éreztem elítélést vagy lenézést emiatt, pusztán csak kíváncsiságot. Ez azért jólesett.

- Miért lett vége?

- Mert már nem voltunk szerelmesek – mondtam. – Eltávolodtunk egymástól, ráadásul Tay-nak ott volt már a fősuli is, így nem volt értelme erőltetni. Barátként váltunk el.

Taylor egy évvel volt idősebb nálam, és mindketten tudtuk, hogy miután leérettségizett és felvették a Priceton-ra, a kapcsolatunk a végéhez ért. Nem bánkódtunk miatta – legalábbis nem túl sokáig. Így kellett lennie.

- Hiányzik? – kérdezett tovább Luke. Máskor azt hiszem zavart volna, hogy pont ő az, aki a legbelsőbb magánügyeim iránt érdeklődik, de ezúttal másként volt. Talán a helyzet intimitása miatt – hiszen egy ágyban feküdtünk a sötétben -, vagy csak mert már láttam benne a felnőttet, akihez igen komolyan vonzódni is kezdtem, de azon kaptam magam, hogy szívesen válaszolgatok, mert ezzel megismerhet. És én azt akartam, hogy megismerjen.

Egy pillanatig gondolkoztam a válaszon, majd úgy döntöttem ismét őszinte leszek.

- Inkább az hiányzik, hogy legyen mellettem valaki, akihez oda lehet bújni, és aki szeret.

- Annyian vannak beléd esve, csak, hogy az osztályt említsem – kezdte Luke komoly hangon. – Egyikük sem tetszik?

Alaposan meg kellett fontolnom a választ, hiszen tudtam mennyi minden múlik ezen. Ha azt mondom nem, azt hiszi, ő sem vonz, ha azt mondom, de, tovább üti a vasat, hogy kihúzzon belőlem egy nevet. Nehéz helyzet…

- Nem is tudom – válaszoltam inkább kitérően. – Eddig úgy gondoltam, jó egyedül, hogy a magam ura lehetek, és nem tartozom elszámolással senki felé, de változnak az idők – mondtam, majd mielőtt még újabb kérdésekkel halmozott volna el, közbeszóltam. – És te? Nem bánod, hogy Alyson-nal vége?

- Egyáltalán nem – vágta rá hevesen. – Nikki-nek volt igaza. Csak a külseje miatt kezdtem vele, és közben eszembe se jutott mekkora egy szőke nő – mondta, majd hirtelen leesett neki a tantusz, hogy én is szőke vagyok. – Mármint nem úgy értem, szóval izé… Tudod, nekem tetszenek a szőkék, és te nagyon is okos vagy, én csak úgy mondtam ezt, csak úgy kicsúszott és nem akartalak megbántani vele.

Hagytam, had magyarázkodjon egy ideig, majd mikor kedvemre kiszórakoztam magam rajta, felnevettem.

- Nem vettem magamra – mondtam neki, mire megkönnyebbülten kifújta a levegőt.

- Hál’ Istennek. Tényleg nem célozni akartam.

- Tudom – vágtam rá. – És igazad is van. Alyson totálisan szőke nő!

Ezen mindketten nevettünk egy kicsit, ami nagyon is jólesett, majd ismét visszakomolyodtunk.

- Mond csak, miért csajozol annyit? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve, melyre mély hallgatás volt a válasz, amit csak néhány perc elteltével szakított meg.

- Mert akire vágyom, az nem akar engem – mondta végül.

Összeszorult a torkom, hiszen tudtam, hogy rólam beszél. Az utóbbi napokban elég sokszor a tudtomra adta, hogy többet szeretne tőlem, mint szimpla barátság, de én nem mertem megbízni benne. Főleg azért, mert majd’ minden héten más lánnyal mászkált, ami egyáltalán nem volt bizalomgerjesztő.

- Luke… - szólaltam meg, de nem hagyta, hogy tovább mondjam.

- Tudom, nem akarod, hogy erről beszéljek, hát nem fogok erről beszélni. De most te kérdezted.

- Én… Nem tudom, mit mondhatnék erre.

- Mivel azt nem fogod, amit hallani szeretnék, szerintem inkább ne mondj semmit.

Úgy is tettem. Mély hallgatásba burkolóztam, az érzéseimen elmélkedve, amik mint a háborgó tenger viharban, vad hullámokat vertek bennem egyik végletből a másikba csapódva. Vonzódtam Lucas-hoz, vágytam is rá, méghozzá egyre inkább, de nem mertem belevágni. Még ha a szívem azt is tanácsolta, az eszem tiltakozott ellene, mert félt, hogy miután megkap, eldob majd, mint valami használati tárgyat, és azt alighanem nem bírtam volna elviselni.

Főleg, mert beleszerettem.