9. fejezet - Emilia Costel

Sziasztooook!:D

Meghoztam az év utolsó fejezetét és hozzá egy kis meglepit.:P

Nagyon Boldog Új Évet Mindenkinek!!!!!!:)

Jó olvasást és várom a komikat!:)

Az ember lánya azt hihetné, hogy néhány perc után lecseng a mi kis újdonsült románcunk szenzációja, de nem így lett. Egész reggeli alatt mást sem hallottunk, minthogy éppen ideje volt már, vagy barátaink jó tanácsokkal próbáltak ellátni minket, hogy ne unjunk egymásra. Csak azt nem tudták, hogy ha egy évig lettünk volna Luke-kal összezárva, akkor sem untam volna meg. Őt lehetetlenség volt. Mindig tudott újat mutatni. Akkor például a kényeztetésével lepett meg. Nem felejtette el ugyanis, hogy mit mondtam a kajáról: külön figyelmet szentelve minden apróságra, megkente a pirítósomat vajjal és lekvárral, és csak akkor nyújtotta felém, mikor tökéletesnek gondolta. És mitagadás, az is volt: életem legfinomabb pirítósa!

- Ember, hová lett belőled a tesztoszteron az éjjel? – cukkolta Kevin, amin mindenki jót derült, még én is.

- Ezt pont te kérdezed? – vigyorodott el Luke, Kev meleg mivoltára utalva. Megdöbbentő volt, hogy egy ilyen macsó, mint ő, képes jóban lenni a melegekkel. Azt hihetné az ember, hogy elítéli őket, megveti az érzéseiket, de Luke nem ilyen volt.

- Beismerem homokosnak homokos vagyok, de papucs semmiféleképp – vágta rá Kevin még jobb kedvűen. Szép vonalú arcát majd’ szétvetette a vigyor, akárcsak a mellette ülő Benjaminét, aki bőszen bólogatott, hogy kifejezze egyetértését.

- Tényleg? – kapcsolódott be Gillian is. Szemeiben gonoszkodó csillogással nézte a testvérét, majd folytatta. – Pár hete nem is tudom ki hisztizett, hogy össze tudjon hozni egy gyertyafényes vacsorát…

Na, erre már az egész társaság nevetésben tört ki. Eddie még az asztalt is csapkodta széles tenyerével, miközben Kev bár fülig pirult, nem tiltakozott.

- Az első évfordulónk volt – vette védelmébe kedvesét Ben nem túl vehemensen, hiszen ő is a hasát fogta a nevetéstől.

- Ez viszont nem változtat a lényegen – mondta Lara, mikor képes volt megszólalni. – Ti pasik, legyen szó melegekről vagy heterókról, mind papucsok vagytok.

Nikki, Gill és én egyetértően helyeseltünk erre a kijelentésre, míg a fiúk természetesen tiltakoztak és egymást túlkiabálva próbálták cáfolni ezen vádakat, több-kevesebb – jelen esetben kevesebb - sikerrel. A hirtelen kerekedő hangzavarnak végül egy másik hangos társaság vetett véget, akik az étterem végében voltak. A hangszínekből ítélve kevésbé lehetett jókedvű társalgás, mint a miénk.

- Hagyd már abba a hülyeségeidet! – csattant fel valaki dühösen, amire azonnal jött is a válasz.

- Ez nem hülyeség! – Női hang volt. – Ha nem hiszel nekem az a te bajod, de én tudom, hogy valami nincs rendben!

- Mégis micsoda? – ütötte tovább a vasat az első felszólaló. – Hogy az agyad helyén szivacs van? Azt mindenki tudja.

Szavait hangos nevetés követte, majd néhányan fejcsóválva otthagyták a csoportosulást, így már szemügyre vehettem, kikről van szó. Néhány fiú volt az évfolyamból, valamint egy igencsak különös lány: Emilia Costel. Mint mindig, most is teljes „harci” szerelésben volt. Hollófekete haja a szemébe lógott, de még az sem volt képes eltakarni a vastagon felkent, fekete sminket, valamint a bőrszínétől jó két árnyalatnyival világosabb alapozót, amitől olyan hatást keltett, mint egy két lábon járó hulla. Nyilván ez volt a célja vele. Hosszú körmeit is feketére lakkozta, és előszeretettel húzta végig az asztalokon vagy akár a táblán, hogy csikorgó hangot hallasson. Boszorkánynak tartotta magát, mégis úgy öltözött és sminkelte magát, mintha vámpír lett volna. Szó se róla, hibbant egy csaj volt világ életében.

Ezúttal sem hazudtolta meg magát. Magyarázott valami hókuszpókuszról, meg valami sötétségről, ami a szívünkben lakozik, de persze mindenki kiröhögte.

- Hinnetek kell nekem – hajtogatta, miközben egyre inkább eltávolodtak tőle az emberek. – Veszélyben vagyunk. A gonosz itt ólálkodik körülöttünk és csak arra vár, hogy lecsaphasson.

Senki sem hitt neki. Kinevették, és egyértelműen jelezve mit gondolnak róla, elfordultak tőle, egyedül hagyva őt az étterem azon részében.

- Ez a csaj totál zizi – állapította meg Eddie grimaszolva, mikor visszafordultunk az asztalunk felé.

- Az – helyeseltünk mindannyian egyetértően, bár nem tagadhattam magam előtt, szavai befészkelték magukat a fejembe.

Valami nem volt rendben ezzel a kirándulással, csak senki nem akarta észrevenni. Nos, senki, kivéve Emiliát. Neki nyilván feltűnt a dolog, és bár tényleg őrültnek tartottam, ezúttal nem tudtam teljes egészében a hibbantságára fogni a dolgokat. Összehúzott szemöldökkel jártattam végig a szemem a körülöttünk lévőkön, akik nagyrészt még mindig az előbbi műsoron nevettek, míg néhányan már témát váltottak. Valami mégsem tetszett nekem ezen a képen: reggeliztek, viháncoltak, minden túlságosan is normálisnak tűnt.

És akkor, ahogy figyeltem őket, észrevettem azt, ami eddig elkerülte a figyelmemet: kevesebben voltunk. Nem volt ott minden osztálytársam az étteremben. Jó, persze – nyugtattam meg magam gondolatban. – Tegnap mi sem reggeliztünk a többiekkel, ahogy a vacsorát is kihagytuk, szóval nyilván más tervük volt a hiányzóknak.

Ezzel, akkor sikeresen ki is űztem fejemből aggodalmaimat és ismét jókedvűen fordultam barátaimhoz, akik semmit sem vettek észre belső huzavonámból. Kivéve persze Luke-ot, aki kérdőn nézett rám, de mikor megráztam a fejem és rámosolyogtam, megnyugodott.

Épphogy befejeztük a reggelit – csak a fele osztály volt már ott -, mikor Telford elkapott minket.

- Akik most itt vannak, azok kövessenek – mondta végighordozva összeszűkült szemét a termen.

- Hová megyünk? – kérdezte Luke, miközben elindultunk.

- Itt az ideje, hogy megismerkedjetek a szálloda történelmével – vágta rá a Vaskalapos barom egyszerűen, mire általános elégedetlenség söpört végig a diákokon.

- És mi van azokkal, akik nincsenek itt? – háborodott fel Eddie. – Nekik nem kell megismerniük a szálló történelmét?

- Vegyék úgy, hogy ez egyfajta jutalom – tért ki az egyenes válasz elől. – Lehetőséget kapnak, hogy még fényesebbre pallérozzák elméjüket.

Még szerencse, hogy Telford legelöl ment, így nem láthatta, amint számtalan középső ujj emelkedik fel egyidőben, mind neki címezve.

Néhányan – közöttük az ikrekkel és a párjaikkal – folytatták a szócsatát a tanár úrral, hátha jobb belátásra bírhatják, de mi ebben már nem vettünk részt. Le is maradtunk tőlük egy kicsit, majd még inkább, mikor Nikki egyenesen odalépett hozzánk.

- Luke – szólalt meg komoly hangon. – Egy percre – intett a fejével a jobbra lévő folyosórész felé, majd választ sem várva, elindult. Lucas persze követte, bár láttam az arcán, nem érti, miről van szó. Én sem értettem.

Már épp azon voltam, hogy utánuk menjek – néhány méterre álltak csak tőlem, de ahhoz elég messze, hogy ne halljam, miről beszélgetnek -, mikor Eddie kuncogni kezdett mellettem.

- Mi az? – kérdeztem felpillantva rá.

- Nikki valószínűleg éppen azt ecseteli Luke-nak, hogy milyen fájdalmas kínhalálban lesz része, ha összetöri a szíved – mondta vigyorogva, mire elképedtem.

- Tessék? – kérdeztem vissza. – Ezt meg miből gondolod?

- Este beszélgettünk, mikor nem jöttetek le vacsorázni – magyarázta. – És már akkor azt feltételezte, hogy történt valami közöttetek. Legalábbis remélte, hogy történik valami közöttetek. Aztán meg kifejtette, hogy fogja megregulázni Lucast, hogy viselkedjen.

Elámultam. Nikki mindig is lobbanékony természetű volt és az utolsó leheletéig hűséges a barátaihoz, de ezt már én éreztem túlzásnak. Ahogy elnéztem őket, láttam milyen vehemensen magyaráz valamit, és hogy Luke milyen szelíden bólogat neki, mintha mindenben egyetértene vele. Istenem, add, hogy ne ijessze el tőlem örökre.

- A francba – morogtam az orrom alatt, de Eddie tenyere, ami hirtelen a vállamra került, elvonta a figyelmemet.

- Ne aggódj! – mondta mosolyogva. – Teljesen mindegy, hogy Nik beszél-e vele vagy sem. Luke nem bántana téged. Soha.

Egy pillanatig tanulmányoztam az arcát, és csak utána szólaltam meg.

- Miért vagy ebben ennyire biztos?

- Mert ismerem őt, mint a tenyeremet – vágta rá. – A legjobb barátom. Nincs olyan dolog, amit ne tudnék róla, akárcsak ti ketten Nikkivel.

- És úgy gondolod, hogy tényleg szeret engem? – kérdeztem rá egyenesen az engem leginkább érdeklő dologra. Szívem a torkomban dobogott, miközben vártam a válaszát.

- Bevallotta neked?

Csalódottan felsóhajtottam, amiért kérdéssel felelt a kérdésre, majd bólintottam.

- Igen.

- Akkor igen. Tényleg szeret téged – jelentette ki magabiztosan.

- Honnan vagy ebben olyan biztos? – kételkedtem továbbra is.

- Onnan, hogy még soha egyetlen lánynak sem mondta, hogy szereti – jött az egyszerű válasz, mire az állam, ha lehet, a padlóig zuhant. – Kivéve persze a családját – tette hozzá Eddie nevetve.

- Tényleg? – kérdeztem suttogva, mintha nem merném kiejteni a szavakat hangosan, nehogy Eddie közölje velem, csak viccel és hogy jól megszívtam.

- Tényleg – bólintott, ezúttal komolyan. – Ha elmondanám, mióta van belédzúgva… el se hinnéd.

- Mióta? – A kíváncsiság majd’ kifúrta az oldalamat, de persze nem reméltem igazán választ.

- Kérdezd meg tőle – mondta Eddie, miközben hű maradt a baráti titoktartáshoz, melyről tudtam, milyen fontos számára. Éppen ezért nem is lovagoltam tovább ezen a témán. Helyette inkább őrülten dobogó szívvel visszafordultam Luke és Nikki felé, akik már közeledtek is hozzánk. Mindketten mosolyogtak és átölelték egymást. Minden rendben volt.

- Kidumáltátok magatokat? – kuncogott Eddie Luke-ra kacsintva, miközben a karjába vonta kedvesét, én pedig Luke-hoz léptem. Szerettem volna ott a helyszínen megkérdezni tőle, hogy miről volt szó, hogy mit mondott neki Nik pontosan, de azzal még várnom kellett egy kicsit.

- Egy életre – nevetett Lucas, majd folytattuk utunkat a többiek után.

Az előadó terem az első emeleten volt, a bal szárnyban. Tágas, világos helyiség volt, vagy száz székkel, szemben egy óriási kivetítővel. Telford már el is foglalta a helyét az emelvényen és az asztalon pakolászott, miközben mi helyet foglaltunk. Luke szorosan odahúzott maga mellé, karját átdobta a vállamon, amitől a mellkasának dőltem. Fejemet a vállgödrébe hajtottam és beszívtam izgatóan szexi illatát. Istenem, ha a szobánkban lehettünk volna, kettesben, és nem a diáktársaink között, nyílt színen, azonnal rávetettem volna magam. De nem tehettem. Ki kellett várnom, míg eljön a mi időnk, de tudtam, akkor bizony kő kövön nem marad. Már alig vártam…

*O*o*o*O

Telford előadása olyan unalmas volt, hogy majdnem elaludtam rajta, de szó szerint. Fejemet még midig Luke vállán nyugtattam és küzdöttem, hogy nyitva tartsam szemeimet, melyek minduntalan le akartak csukódni. Fél füllel hallottam azért, hogy a tanár úr valami csatáról magyaráz, ami éppen itt volt, vagy ezer évvel korábban, de egy cseppet sem érdekeltek a részletek.

Szerencsénkre, alig másfél óra múlva elengedett minket, mondván mikor visszatérünk a suliba, egy röpdolgozat formájában számon kéri az elhangzottakat.

- Egy egyesbe még senki se halt bele – rántottam meg a vállam kifelé menet.

- Annál jobbra én se számítok – helyeselt Eddie is egy látványos ásítás közben. Ezek szerint nem csak én untam magam halálra – állapítottam meg elégedetten.

- Mit csináljunk ma? – kérdezte Nikki, szokásos energiabomba módjára, majd szemeiben vad csillogással felénk fordult. – Vagy ti ketten máris szeretnétek visszamenni a szobátokba? – incselkedett, mire felvettem a kesztyűt.

- El se hinnéd mennyire, de erőt veszünk magunkon és veletek töltjük a délutánt – vigyorogtam.

- Komolyan? – kérdezte Luke. Felsandítottam az arcára, melyen bizonytalanságot és még több vágyat láttam. – Azt hittem tényleg felmegyünk – mondta sokat sejtetően.

Fölösleges lett volna tagadni, én is jobban örültem volna most a szobánk magányának, és az azzal járó meztelenkedésnek, de nem lehettünk ilyen telhetetlen nimfománok.

- Előttünk áll az egész éjszaka – kacsintottam rá, mire Nik még hangosabb nevetésben tört ki, mit korábban.

- Ez a beszéd csajszi – mondta, majd belém karolt és magával húzott, ezzel elszakítva Lucas-tól, aki mögöttünk jött Eddie-vel. – Most pedig csajnapot tartunk – jelentette ki, mire nem csak a fiúk, de én is tiltakozni kezdtem.

- Tegnap is az volt – panaszkodott Eddie, láthatóan sértődötten.

- Olyasmik történtek az elmúlt… tizenhat órában, amiket alaposan meg kell beszélnünk – mondta Nikki komolykodva, miközben jelentőségteljesen Luke-ra nézett, majd vissza kedvesére. – Este kiengesztellek – ígérte, mire láttam Eddie haragja azonnal semmivé oszlik és helyét átveszi a mély szerelem, melyet barátnőm iránt érzett.

- De aztán megérje várni rád – húzta össze fekete szemöldökét játékosan.

- Mindig megéri, nem? – lépett oda hozzá Nik és szenvedélyesen megcsókolta.

- Dehogynem – suttogta vissza Eddie.

- Akkor most estig nem is látlak? – kérdezte hirtelen Lucas a karjába vonva.

- Nikki a főnök – hárítottam el a felelősséget azonnal, miközben komiszul vigyorogtam. Tetszett, hogy ennyire nincs ínyére ez a hirtelen különválásunk. Azt bizonyította, mennyire igényli a közelségemet. Akárcsak én az övét.

- Na jó, menjünk – fogta meg ismét a karomat barátnőm és kezdett volna magával húzni, de ezúttal ellenálltam neki.

- Te elbúcsúzhatsz a pasidtól, de én nem tehetem az enyémmel? – kérdeztem.

- Már a pasid vagyok? – kuncogott Luke, még szorosabban magához ölelve.

Odahajoltam a füléhez és olyan halkan, hogy csak ő hallhassa, suttogni kezdtem.

- Azóta a pasim vagy, hogy az éjjel együtt fürödtünk – utaltam a fürdőkádban történtekre, mire egész testben megborzongott. Nem kellett gondolatolvasónak lenni, hogy tudjam visszaidézte magában, ami akkor történt.

- Ma éjjel ugyanazt fogjuk csinálni – suttogta vissza rekedten – és addig abba sem hagyjuk, míg nem könyörögsz érte.

Beharaptam az alsó ajkam, ahogy szavai nyomán elképzeltem a szituációt: ketten a fürdőkádban, Luke keze a combjaim között, ujjai mélyen bennem, miközben én egyre hangosabban és egyre kéjesebben nyögdécselek, várva a beteljesülést. Alig észrevehetően felsóhajtottam a vágytól, mely vadul lüktetve befészkelte magát a testembe, ám mielőtt még bármi mást tehettem volna – mondjuk, kézen fogom Luke-ot és meg sem állok a szobánkig – Nikki ismét közbeszólt.

- Jesszus, ha ezt így folytatjátok, itt fogtok dugni a folyosó kellős közepén.

Morcosan fordítottam felé a fejem, hogy valami jó csípős beszólással elküldjem a fenébe, de akkor megláttam meglepett tekintetét – miközben Eddie feltűnően másfelé nézett -, ami egyenesen a szoknyába bújtatott fenekemre szegeződött. Egy pillanatig nem értettem, hiszen amennyire tudtam, Nik nem táplált irányomba gyengéd érzelmeket, de aztán hirtelen nagyon is tudatába kerültem egy el nem hanyagolható dolognak: Lucas keze a szoknyám alatt volt, olyannyira, hogy azzal fel is tolta egy kicsit az anyagot és alatta kilátszódott a bugyim. Ijedten néztem körbe, miközben elhúztam Luke kezét, hogy látta-e valaki más is, de szerencsére senki sem volt a közelben.

- Később találkozunk – mondtam még kedvesemnek fülig pirulva, aki vágytól elhomályosult tekintettel nézett rám, valószínűleg fel sem fogta, hogy mit tett az előbb, majd bólintott.

Nikki-vel a földszint felé vettük az irányt, majd átvágtunk a medence körül összegyűlt embertömegen és meg sem álltunk a teniszpályáig, ahol előző nap is múlattuk az időt. Ezúttal azonban nem akartunk játszani, csak beszélgetni. Abban ugyanis igaza volt barátnőmnek, hogy rengeteg minden történt alig néhány óra alatt, amit meg kellett beszélnünk.

Amint helyet foglaltunk, Nikki bele is kezdett.

- Milyen volt Luke-kal az éjjel?

Elnevettem magam, ahogy izgatottan csillogó, kíváncsi szemeibe néztem.

- Te aztán nem vesztegeted az idődet – mondtam neki.

- Hiszen ismersz – vigyorgott. – Szeretek azonnal a lényegre térni. Szóval milyen volt?

Egy percig hallgattam, próbáltam összeszedni a gondolataimat és szavakba önteni mindazt, amit éreztem, és amit átéltem, de képtelen voltam rá. Helyette inkább kiböktem úgy, ahogy kusza gondolataimban volt.

- Jaj, Nik, el se hinnéd milyen jó volt – kezdtem. – Luke annyira, de annyira… Úristen! El se tudom mondani, hogy mennyire. – Kislányosan elvigyorodtam, mintha csak a szüzességem elvesztéséről kellett volna beszélnem – megjegyezném, akkor nem volt ennyire zavarodott – vagy a tenyerembe rejtettem a szerelemtől és a vágytól lángoló arcomat.

- Nem semmi lehet az a pasi az ágyban, ha egy éjszaka alatt ennyire a hatása alá kerültél – nevetett rajtam Nik, mire felsandítottam az arcára.

- Egy éjszaka volt, de többnek tűnt – jegyeztem meg sokat sejtetően.

- Mégis hányszor? – kíváncsiskodott Nik tovább, mire már kénytelen voltam elmesélni neki az egész történetet, kezdve azzal, hogy Luke véletlenül benyitott a fürdőszobába, és azon át, hogy felébredtem éjszaka, majd együtt fürödtünk és végül, amit elalvás előtt csináltunk. Nem mentem bele a legapróbb részletekbe, bár nem voltak közöttünk titkok, de a történtek nagytöbbségére kitértem.

- Ejha, te lány – csapta össze a tenyereit. – Ti aztán nem apróztátok el.

- De nem ám – kuncogtam.

- Egy tízes skálán, hányasra értékelnéd Luke teljesítményét? – kérdezte. Számítottam erre a kérdésre; mikor Taylorral voltam, akkor is eljátszotta velem, sőt, miután ők ketten először voltak együtt Eddie-vel szintén előkerült ez a téma.

Gondolkodó arcot vágtam, majd jókedvűen kijelentettem:

- Húszasra.

- Ez nem ér! – tiltakozott azonnal Nik. – Komolyan kérdeztem. Kíváncsi vagyok.

- Na jó – nevettem. – Ha komolyan, akkor mindenképpen tíz – mondtam.

- Csak nem Lucas-ról beszéltek? – csattant fel egy dühös hang a hátunk mögül. Egyikünk sem hallotta, hogy valaki közeledne felénk, ezért meglepetten fordultunk meg. Alyson állt előttünk. Kezei ökölbe szorultak, világosbarna szemei szikrákat szórtak, míg szép ívű ajkai vad vicsorba torzultak.

- De igen, róla – vágta rá Nik, miközben mindketten talpra ugrottunk. Ahogy elnéztem Alysont, képes lett volna egy pillanat alatt nekünk ugrani, amire készen akartunk állni, ha úgy alakul.

- Elégedett vagy magaddal? – nézett rám, miközben szinte köpte a szavakat. – Elvetted őt tőlem!

- Nem vettem el tőled – ráztam meg a fejem. – Ő szakított veled – emlékeztettem, mire csak még idegesebb lett.

- Miután miattad összevesztünk – sziszegte a fogai között.

- Arról nem én tehetek, hogy helyetted engem hozott el kocsival – próbáltam meg hatni a józan eszére, de mindhiába igyekeztem. Alyson elkönyvelt engem bűnbaknak és se ember, se Isten nem lett volna képes meggyőzni őt ennek az ellenkezőjéről.

- Láttam, hogy nézel rá – mondta. – Alig vártad, hogy kivethesd rá a hálódat, te kis ribanc.

- Na álljon meg a menet! – csattant fel Nikki, és tett egy fenyegető lépést az ellenfelünk felé. – Ha nem vagy képes feldolgozni, hogy dobtak, az a te bajod, kisanyám! De ne gyere ide sértegetni a barátnőmet, mert velem gyűlik meg a bajod!

- Azt hiszed, megijedek tőled, csak mert fekete vagy? – kérdezte megvetően Alyson, amivel csak még inkább olajat öntött a tűzre.

Nikki-vel nem volt érdemes összetűzésbe keveredni, mert, ahogy arra Alyson – nem túl szépen – célzott, Nik valóban fekete volt, és mint az, rendelkezett egy alap harcias természettel. Ahogy a szemem sarkából rásandítottam, láttam is rajta, hogy egy hajszálnyira van attól, hogy nekiugorjon ennek a szőke műpicsának - ahogy ő nevezte -, és bizony kikaparja a szemét.

- Hagyjuk ezt, Alyson – mondtam neki nyugodtnak szánt hangon. – Én nem akarok veled se veszekedni, se verekedni, és azt sem akarom, hogy Nikki-vel essetek egymásnak. Lucas felnőtt ember, el tudja dönteni, kivel akar lenni. Ha veled, akkor veled. Ha velem, akkor meg velem. Ennyi. Ez ellen se te, se én nem tehetünk semmit.

- Azt hiszed, ennyivel megúszod? – szűkültek össze a szemei. – Megkeserülöd azt is, hogy a világra jöttél, te szuka! – fenyegetőzött, ami betette Nikki-nél az ajtót.

- Ne merd fenyegetni! – mordult fel, és már lépett is volna, hogy felképelje Alysont, de elkaptam a karját, hogy visszatartsam. Alyson is támadásra készen állt, szemeiben vad gyűlölet lángolt, és még az sem zavarta, hogy mi ketten vagyunk, és valószínűleg laposra vernénk egy pillanat alatt.

- Képesek vagytok egy pasi miatt civakodni, miközben a gonosz beférkőzött közénk? – jött egy újabb hang, ami nem máshoz, mint Emiliához tartozott. Szurokfekete kontaktlencséjében félelmet és hitetlenkedést láttam, miközben értetlenül csóválta a fejét. – Ha hinnétek nekem, egy percig sem foglalkoznátok azzal, hogy ki kivel fekszik le vagy ki kivel nem. Ha elhinnétek, menekülnétek – mondta, majd további magyarázat nélkül ott hagyott mindhármónkat, akik kerek szemekkel bámultunk magunk elé, és nem tudtuk mit gondoljunk. Emilia furcsa volt, igen. Zakkant is, de az arcán látható kifejezés igaznak tűnt. Ő félt. Sőt, rettegett, és ez ránk is átragadt. Talán nem annyira, hogy pánikba essünk, de elgondolkozni elgondolkoztunk rajta. És amire jutottunk, az nem volt éppen kecsegtető lehetőség.

8. fejezet - Apróságok

Sziasztok!

Csak sikerült ideérnem.:)

Meghoztam a következő fejezetet.:) Jó olvasást hozzá és várom a komikat!:)

Ám, mielőtt még rávetnétek magatokat,

Boldog Karácsonyt Kívánok Mindenkinek!!!:)

Volt egy szabad percem, így gondoltam megleplek titeket.:P

Mikor felébredtem, pontosan emlékeztem az éjjel történtekre. Olyannyira, hogy már attól egész testemben megremegtem, hogy visszaidéztem magamban. Nem bántam meg! Lucas csodálatos volt, és reggel, mikor már elmúlt a vágy zavaros köde az elmémről, még mindig jó döntésnek éreztem tetteimet.

Nem bírtam betelni Luke látványával, ahogy mellettem feküdt. Hosszú-hosszú percekig néztem, miközben édesen aludt. Halk légvételei cirógatták a lelkem, ami elégedett mosolyt csalt az arcomra.

Végül jó negyed órás kitartó bámulás után rávettem magam, hogy kimenjek a fürdőszobába. Gyorsan letusoltam, majd emberi külsőt varázsoltam magamra: egyenesre fésültem a hajam, de sminket nem tettem fel. Tudtam, hogy Lucas szereti, ha a barátnői tökéletes sminkkel rendelkeznek, és én éppen ezért döntöttem úgy, ahogy. Azt akartam, hogy önmagamért akarjon velem lenni, ne pedig a kilónyi vakolat miatt a fejemen.

Felkaptam a köntösömet és visszamentem a giccses hálószobánkba, mely szerelmi fészkünknek adott otthont, középen az összetúrt ággyal, ami büszkén hirdette az éjszakai vulkánkitörést.

Lucas már ébren volt. Félig lehunyt szemhéja alól nézte minden mozdulatomat. Sokat sejtetően megnyalt az alsó ajkát, amitől görcsbe rándult a gyomrom.

- Miért nem ébresztettél fel? – kérdezte kissé rekedten, nyilván a reggel hatására. Ettől csak még szexibbnek tűnt. – Szívesen letusoltam volna veled – tette hozzá félreérthetetlenül célozva.

- Mindketten tudjuk, hogy abból nem tusolás lett volna – mondtam, miközben felmásztam az ágyra, hogy közelebb kerüljek hozzá -, és lekéstük volna a reggelit. De, ha megnyugtat a tudat, végig rád gondoltam – kacérkodtam, majd odahajoltam hozzá, hogy végre megcsókolhassam. Kínzóan vágytam édes ajkaira, és mikor megkaptam őket, jólesően felsóhajtottam.

- Remélem is – suttogta szinte a számba, aztán minden figyelmeztetés nélkül magára rántott, amitől elterültem a mellkasán, akár egy béka.

- Jó reggelt – kuncogtam fel, és még szorosabban hozzábújtam. Férfias illata beszivárgott az orromba, a tudatomba és teljesen elbódított.

- Ez életem legszebb reggelje – mosolyodott el a hajamat simogatva.

- Ennek örülök – válaszoltam, ám az érzéseim nem teljesen értettek ezzel egyet. Egyrészt jó érzés volt ezt hallani, másrészt viszont felütötte a fejét bennem a kétség. Meddig fog ez tartani? Mennyi idő után fog rám unni? Nem tudtam a választ, éppen ezért próbáltam nem is sokat töprengeni ezen. Helyette inkább kiélveztem a pillanatot. Egy részem azonban teljesen biztos volt benne, hogy valamikor el fogom veszíteni őt, és valahogy azt is éreztem, hogy ez nem a távoli jövőben fog bekövetkezni, hanem nem is olyan sokára.

- Mi a baj? – kérdezte hirtelen. – Olyan csendes lettél.

- Csak elbambultam – tértem ki az igazság elől. – Menj tusolni, aztán menjünk le! – ajánlottam, mire Luke beleegyezően bólintott.

Amint egyedül maradtam, a szekrényhez léptem. A sminkről lemondtam, de a szexi ruháról már nem voltam hajlandó. Egy világoszöld, pánt nélküli felsőt vettem elő és hozzá egy combközépig érő, fehér szoknyát. Kicsit talán túlzás volt, főleg, hogy a hasam és a derekam is kilátszódott egy vékonyka csíkban, de azt szerettem volna, ha Luke álla a padlóig zuhan, amikor meglát.

Míg keresgéltem, önkéntelenül Lucas ruhái felé pillantottam. A csomag óvszer, melynek a nyakára hágtunk az éjszaka, már nem volt elrejtve, mint korábban. Most a legfelső pólón volt, várva, mikor vesszük ismét igénybe… Huh – fújtam ki a levegőt borzongva, ahogy a forróság elöntött tetőtől-talpig. Tisztára, mintha valóban nászúton lettünk volna. Szívem szerint ki se mozdultam volna a szobánkból, az ágyunkból, csak szeretkeztünk volna napokon keresztül, egészen addig, míg már egyikünk se bírja tovább. Félelmetes érzések tomboltak bennem…

A szoba csendjét és a gondolataim pajzánabbnál pajzánabb forgatagát az őrült módjára zenélő mobiltelefon törte meg. Lucas telefonja volt – az ő csengőhangja volt, a Tristania-tól a The Shining Path refrénje.

A kijelzőre pillantva láttam ki keresi, ám nem lett volna sok értelme bevinni neki a zuhany alá. Helyette inkább felvettem én.

- Hello, Mrs. Levine – köszöntem mosolyogva. – Megan vagyok.

- Szervusz, Kedveském – jött az azonnali válasz, bár a vétel nem volt a legjobb. Zavaró recsegést hallottam a háttérből és Luke édesanyjának hangja is csak távolról hallatszódott. Mindig is kedveltem őt, nagyon kedves volt, bár nem találkoztam vele túl gyakran, lévén a legtöbbször kimentettem magam, mikor Nikki és Eddie Luke-ékhoz készültek. Emlékszem, mikor megismertem, tíz éves lehettem, és nem fért a fejembe, hogy lehet egy ilyen aranyos nőnek olyan idióta gyereke, mint Luke. – Mond csak, merre jár a kisfiam? – kérdezte Mrs. Levine.

Kisfiam… - mosolyodtam el a megszólításán. Lucas minden volt már, csak éppen kisfiú nem. Az éjszaka ezt be is bizonyította nekem. Megráztam a fejem, hogy ne gondoljak rá, hiszen mégis csak az anyjával beszéltem telefonon, és ez olyan bizarr volt.

- Kiszaladt a mosdóba – válaszoltam félig hűen az igazsághoz. Azt mégsem mondhattam neki, hogy éppen fürdik, mert az további kérdéseket vetett volna fel, amire Isten látja a lelkem, nem akartam válaszolni.

- Jaj, pedig azt reméltem tudok vele beszélni végre! – hangzott a csalódott felelet. – Tegnap óta próbálom felhívni, de nem tudtam elérni.

- Igen, tudom – vágtam rá. – Rémesen rossz itt fent a térerő. Én sem tudtam még beszélni a szüleimmel.

- Pedig biztosan aggódnak érted.

- Tudom – haraptam be az alsó ajkam. Valószínűleg igaza volt Mrs. Levine-nak. Jó lett volna valahogy tudatni anyuékkal, hogy nincs semmi bajom. – Megpróbálom majd őket ismét felhívni, hátha szerencsém lesz.

- Azt jól teszed, Drágám – mondta, és szinte láttam magam előtt, ahogy bólogatva helyesel. Összességében nagyon hasonlított Luke-ra. Ugyanolyan sötétszőke hajuk volt, és a mogyoróbarna szemeit is tőle örökölte. – Megmondanád Lucas-nak, hogy hívjon vissza? Szeretném hallani a hangját.

- Persze, Mrs. Levine – mosolyodtam el ismét. – Megmondom neki. De egyébként ne aggódjon, nincs semmi baj, Lucas jól van – tettem hozzá, hogy megnyugtassam anyai érzéseit.

- Köszönöm, Megan – hálálkodott. – Igazán köszönöm.

Miután bontottuk a vonalat, mely egyre inkább recsegett a vége felé, elkerekedett a szemem. Meglepetten bámultam a kijelzőt, melyről egy barna szempár nézett vissza rám, ami egy csodálatos, gyönyörű archoz tartozott.

- Csak nem a híváslistámat ellenőrzöd? – hallottam meg a hátam mögül Luke hangját. Nem volt benne dühös felhang, bár vidámságot sem éreztem benne. Leginkább a hitetlenkedés jutott el hozzám, ami az igazat megvallva, megbántott. Sosem ellenőriztem volna a hívásait vagy az üzeneteit. Az nem az én stílusom volt.

- Nem, dehogy – ráztam meg a fejem gyorsan és felé fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Anyukád hívott, vele beszéltem.

- Tényleg? – szaladtak fel a szemöldökei a homloka közepéig. – Volt térerő?

Bólintottam – De a vonal így is elég rossz volt – tettem hozzá, majd önkéntelenül ismét a kijelzőre pillantottam és a lányra, aki teli szájjal vigyorgott rám.

- Miért nézed ennyire? – térített magamhoz ismét Luke hangja.

- Én csak… - kaptam fel a fejem. – Nem gondoltam, hogy ő a háttered – mondtam őszintén.

- Pucér csajokra számítottál? – kérdezte vigyorogva, mikor odalépett mellém. Átadtam neki a mobilt és ő is vetett egy pillantást a kijelzőre.

- Igen – vallottam be restelkedve, bár nem volt rá okom. Aki csak ismerte Lucas Levine-t, az macsónak tartotta, egy valóságos csajozógépnek, aki még a szobája falára is a legújabb, félmeztelen Playboy lány poszterét teszi ki. Ehhez képest…

- Ő a húgom – mosolygott rám, és ezúttal nem az ismert csábító arckifejezéssel, hanem valami sokkal bensőségesebbel. Olyan érzés volt, mintha megosztaná velem a lénye egy részét. Egy olyan részét, amiről csak nagyon kevesen tudnak.

Elszakítottam a tekintetem tőle és visszanéztem a kezében tartott telefonra. Amy Levine, az alig öt éves kislány úgy vigyorgott, hogy minden apró kis foga kilátszódott. Az arca maszatos volt, fagyitól, ahogy elnéztem. Mogyoróbarna szemei, melyek teljesen olyanok voltak, mint a bátyjának, vidáman csillogtok. Még nem találkoztam vele, de láttam róla képeket, és tudtam, hogy Luke nagyon szereti. De azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.

- Ki sem nézted volna belőlem ezt, ugye? – kérdezte kissé csalódottan.

- Hááát… - nyújtottam el a szót, mert nem tudtam mit válaszoljak. – Nem igazán, ne haragudj.

- Nem haragszom – vágta rá és végre a szemembe nézett. – Nem ismersz valami jól, és gondolom azért is nem tudsz szeretni – jegyezte meg keserűen. Már épp tiltakozni kezdtem volna, hogy ez nem igaz, hiszen szeretem, de belém fojtotta a szót. – Na, de nem baj – mondta tovább. – Majd teszek róla, hogy megismerj – azzal odalépett az erkélyajtó melletti kisasztalhoz, és felvette a pénztárcáját. Kihajtotta és elém tartotta. Egy fénykép volt az átlátszó rész alatt, aminek a szélei kicsit gyűröttek és szakadtak voltak. Látszódott rajta, hogy nem keretben tartják, hanem egy sokat megjárt pénztárcában. A képen egy kisbaba volt. Szemei nyitva voltak, de éppen hogy csak. Picike orra és még annál is kisebb ajkacskái egyenesen imádnivaló hatást keltettek. Hogy a kis kezéről már ne is beszéljünk, amit az arcához emelt. – Ez az első kép Amy-ről – magyarázta. – Azóta magamnál hordom, hogy megszületett.

Nem akartam elhinni. Akkoriban, mikor Amy született Luke csak tizenhárom éves volt. Pont akkor kezdett el olyan idiótán viselkedni, amivel elérte, hogy meggyűlöljem. De hogy lehetséges az, hogy azzal egy időben ilyen tündéri is tudott lenni? A legtöbb tini fiú kiakadt volna, ha húga születik, hiszen mindent babák és rózsaszín ural olyankor, erre Luke magánál hordja a fényképét…? Ez lehetetlenség. De mégis, ahogy a szemébe néztem, rá kellett jönnöm, hogy mégsem az. Nagyon is valóságos volt, akárcsak az a mély szeretet, amit ez a nőcsábász a kishúga iránt érzett.

Nem tudtam mit mondjak. Nem voltak elég jók a szavak, melyek megfogalmazódtak bennem. Lucas nem hogy rossz nem volt, de abban a pillanatban egyenesen egy angyalnak tűnt a szememben. Tekintetem az övébe fúrtam, miközben közelebb léptem hozzá, majd a szájához hajoltam, hogy lágyan megcsókoljam. Ennél bensőségesebben nem tudtam kimutatni mi mindent érzek iránta. Beleadtam a csókba minden szerelmemet, minden büszkeségemet és minden megbánásomat, amiért rosszat feltételeztem róla.

Azt hittem ismerem. Azt hittem mindent tudok róla, erre kiderült, hogy semmit se tudtam. Lucas szíve nemes volt a macsó külső mögött és oly tiszta, mint talán senki másé. Istenem, szerettem őt. Annyira szerettem.

Luke viszonozta a csókomat, ám ezúttal nyoma sem volt benne annak a szenvedélyességnek, amit az éjszaka folyamán tapasztaltam tőle. Most lágy volt, lassan kényeztető, szerelmes… Igen. Nincs rá jobb kifejezés, mint szerelmes. Éppen ezért, nem tagadhattam tovább azt, ami majd’ szétvetette a szívemet.

- Szeretlek – sóhajtottam, mikor ajkaink elváltak egymástól. A pulzusom az egekben volt, annyira izgultam. El sem tudtam képzelni, hogy Taylor után újra ezt fogom érezni, ezt fogom mondani valakinek. Erre tessék. Itt volt ő, aki néhány nap alatt teljesen az ujjai köré csavart.

Luke szemei elkerekedtek, ahogy megértette mit mondtam, majd egy pillanattal később szélesen elmosolyodott és ezúttal ő csókolt meg engem. Kicsit most már vadabb volt, éreztem a vágy tombolását benne, de nem lépte túl a határokat.

- Én is szeretlek – suttogta, amint vége lett.

Élvezettel simultam bele az ölelésébe, arcomat a még kicsit nedves mellkasának döntve. Karjaimat a dereka köré fontam az alsónadrágja fölött és úgy éreztem magam, mint aki hazatért. Lucas volt az otthonom. Annak kellett lennie, különben az egész világ a feje tetejére állt volna, annyira erős érzelmek tomboltak bennem.

Kis idő elteltével kibontakoztunk egymás öleléséből. A boldog mosoly, mely mindkettőnk ajkán táncolt, még inkább meggyőzött arról, hogy minket egymásnak teremtettek. Ki gondolta volna, hogy ez lesz a vége? És ki gondolta volna, hogy mindezt a Vaskalapos baromnak köszönhetjük majd?

Össze akartam fűzni az ujjainkat, ám ez nem sikerült, mert Luke kezében még mindig ott volt a telefonja – a pénztárcáját már ledobta az ágyra. Erről azonnal eszembe jutott valami.

- Anyukád azt kérte, hogy hívd fel – mondtam, mielőtt még ismét elterelődött volna a figyelmem.

Luke még szélesebben mosolygott, majd lehajolt és egy gyors csókot nyomott a számra.

- Rendben. – Azzal már a telefonja felé is fordult. Nem kellett sokat várni – Mrs. Levine valószínűleg a kezében tartotta a mobilját, hogyha a kisfia hívja, azonnal fel tudja venni.

Élvezet volt végighallgatni a beszélgetésüket. Lucas végtelen tisztelettel beszélt az édesanyjával és nem játszotta meg a laza csávót csak mert ott voltam, hallótávolságon belül. Helyeselt neki, megnyugtatta, hogy nincs semmi baj, sőt még mielőtt letették volna, Monica Levine valószínűleg azt mondhatta a fiának, hogy szereti, mert Luke ellágyult arccal vágta rá, hogy „Én is téged.” Most mondja meg valaki: ezek után hogy ne legyen az ember lánya fülig szerelmes belé?

Mikor letették a telefont, Luke leült az ágy szélére és csillogó szemekkel nézett rám.

- Gyere ide – kérte szelíden, mire képtelen lettem volna nemet mondani. Odaléptem elé és hagytam, hogy meleg tenyerével végigsimítson a lábamon. Megállt a térdemnél, határozottan megfogta a hajlatomat és elkezdett maga felé húzni. Érettem a célzásból. Az ágyra térdeltem a csípője két oldalán, majd a combjára ültem. A szoknyám elég laza volt, így nem csúszott fel a szétvetett lábaimtól.

- Jó volt beszélni anyukáddal? – kérdeztem az arcát simogatva.

- Ühüm – bólintott, de tekintete csak a számat nézte. – Amy-nek hiányzom – tette hozzá, majd mielőtt még válaszolhattam volna, kezét a tarkómra csúsztatta – beletúrt a hajamba – és ezúttal már szenvedélyesen, megcsókolt. Kutató nyelve mélyen a számba hatolt és egyértelművé tette, hogy mit szeretne. Ehhez még csatlakozott felfedezni vágyó keze is, ami a térdemtől elindulva izgató vonalban kúszott egyre feljebb a combomon, és még a szoknyám szegélyénél sem állt meg, csak haladt továbbra is előre, egészen addig, míg el nem érte a fenekemet és birtoklóan meg nem markolta.

Felnyögtem az érintéstől, de nem hagytam, hogy a vágy felülkerekedjen rajtam. Legalábbis ezúttal.

- Hé – húzódtam el tőle egy kicsit, hogy levegőhöz jussak és kitisztuljon a fejem. – Hűtsd le magad nagyfiú – mondtam neki vigyorogva, de semmit sem tettem, hogy kitérjek az érintése elől. Az igazság az, hogy nagyon is tetszett az a tenyér ott, ahol volt.

- Az nehezen fog menni – villant fel a már jól ismert kaján vigyora. – Főleg, ha ilyen izgató ruha van rajtad.

- Hát pedig jobban teszed, ugyanis éhen halok.

- Akárcsak én – vágta rá és már falta is újra az ajkaimat.

- Komolyan mondtam – vetettem véget ismét az ostromnak, ami kezdett nehezen menni, ugyanis tenyere már nem csak egyszerűen pihent a fenekemen, hanem vágykeltő simogatásba is kezdett. – Este kihagytuk a vacsorát is és majd’ kilyukad a gyomrom – mondtam és nem foglalkozva az ellenállásával, lemásztam az öléből.

- És mi van azzal, hogy a lányok csak salátát esznek és vigyáznak a vonalaikra? – kérdezte kuncogva, mire rá nyújtottam a nyelvem, akár egy óvodás.

- Jól jegyezd meg, Luke – kezdtem komolykodva. – Soha ne próbálj közém és a kaja közé állni, mert nem jársz jól!

- Ejha – nevetett fel, elkapva a derekam. – Szeretem, ha egy lány szeret enni – mondta és ismét csókolni kezdett.

- Akkor engedj el, de most azonnal – vigyorogtam rá és ismét kibontakoztam az öleléséből. Hagyta, nem tartott vissza, így egy lépésből a papucsomnál is voltam, amit a szekrény mellett hagytam. Amint a lábam benne volt, a kezem nyújtottam Luke felé, hogy összefűzzük ujjainkat, de akkor észrevettem valamit, ami addig elkerülte a figyelmemet. Mióta a hegyekben voltunk, szinte mindig minden elkerülte a figyelmemet…

- Így akarsz reggelizni? – intettem felé, mire végignézett magán. Csak egy szexi kis boxer volt rajta.

- Miért is ne? – kuncogott fel, de azért elindult a szekrény felé, hogy magára kapjon valamit.

- Sok csodálkozó pillantást vonzanál magadra.

- Csodálkozót? – horkantott, mintha a lelkébe gázoltam volna. – Inkább vágyakozót akartál mondani, vagy tévedek? – kérdezte, miközben beleugrott az egyik rövidnadrágjába.

- Sajnos nem tévedsz – morogtam az orrom alatt, hogy ne hallhassa, s közben elhúztam a számat, arra gondolva, hogyan fogják fogadni az iskolatársaink, hogy együtt vagyunk. Luke előéletét nézve nem számítottam túl sok jóra. A legvalószínűbbnek az tűnt, hogy engem is a könnyűvérű csajok közé fognak sorolni, és fogadásokat kötnek arra, Luke mikor adja ki az utamat.

Mikor már a póló és papucs is rajta volt, elhagytuk a szobánkat.

A szálloda étterme ezúttal tele volt. Hangos zsibongás töltötte be az egész helyiséget, miközben pincérek szaladgáltak egyik asztaltól a másikig és vissza. Nem volt nehéz kiszúrni Nikki-éket. A terem közepén ültek az ikrekkel és a párjaikkal kiegészülve. Benne lehettek egy igencsak vicces témában, mert az ő nevetésük volt a leghangosabb az összes közül, de mikor megláttak minket összeölelkezve, mindenkinek torkára forrott a szó. Meglepett kifejezés vette át az előbbi vigyorgást, majd Nikki törte meg a hirtelen beálló csöndet.

- Na végre! – kiáltott fel barátnőm boldogan. – Éppen ideje volt már. - Ez észhez térítette a többieket is, akik szintén örömüket kifejezendően mosolyogtak ránk. – Úgy látom, csak megadtad Luke-nak azt a bizonyos esélyt, amiről tegnap beszélgettünk – kacsintott rám Nik gátlástalanul, miközben leültem mellé. Lucas a másik oldalamon foglalt helyet és egy pillanatra sem volt hajlandó elengedni a kezem.

- De még mennyire – kacsintottam vissza, majd mit sem törődve a nézőközönséggel megcsókoltam Luke-ot. Barátaink hangos ovációval fogadták merész tettemet, ami mindenki figyelmét ránk irányította, aki csak az étteremben tartózkodott, de talán még a konyhai alkalmazottak is kidugták a fejüket, hogy lássák mire fel ez a nagy örömködés.

Mikor vége lett, elkaptam Alyson fúriaszerű tekintetét, amivel alighanem ölni is képes lett volna, és ami egyes egyedül csak rám irányult. Nagyszerű – gondoltam magamban. – Első nap Luke barátnőjeként és máris össze kell csapnom a megbántott exel. De jó nekem…

7. fejezet - Feloldozás

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!:)

Remélem ez is tetszeni fog nektek! Várom a komikat!:)

Jó olvasást!:)

Az egész szobában sötét volt, amikor felébredtem, ám a sötétítő függöny ezúttal nem volt teljesen összehúzva, így a kettő között bevilágított a hold, ami lehetővé tette, hogy lássak valamennyit.

Lucas a hátamhoz simulva aludt, bal karjával átölelt. Halk levegővételei cirógatták a tarkóm. Túlságosan is lusták voltunk szeretkezés után, hogy felöltözzünk, így meztelenül aludtunk el, ami akkor még nem zavart annyira, de most hirtelen nagyon is tudatába kerültem ennek az egyébként nem éppen mellékes dolognak. Jó, elismerem, nem voltam egy nagyon szégyenlős beállítottságú, főleg, hogy az előző kapcsolatom igencsak túlfűtött volt szexuális téren, és Lucas is látta már minden apró kis porcikámat, de attól még kényelmetlennek éreztem.

Óvatosan kibontakoztam az öleléséből. Nagyon vigyáztam, hogy még véletlenül se ébresszem fel, és szerencsével is jártam, mert mindössze magához húzta a párnámat – érezve, hogy már nem vagyok ott -, de ugyanúgy aludt tovább. Egy percig csak néztem őt a sötétben, felidézve, mi mindent tettünk néhány órával korábban, majd hangtalanul a fürdőszobába mentem. Megálltam egy pillanatra, hogy szemügyre vegyem a tükörképem: megváltoztam. Nem tudtam volna megmondani konkrétan miben, de valahogy már nem ugyanolyannak láttam magam, mint előző nap. Talán a szemem csilloghatott jobban, vagy az arcomon lett látható egy kis pirosság, nem tudom. De határozottan más voltam.

Miután elintéztem folyóügyeimet, magamra kaptam a köntösömet, hogy ne ruha nélkül kelljen flangálnom, majd mivel minden álmosság kiment a szememből, kilopakodtam a teraszra és leültem az egyik székre. Kicsit hideg volt ugyan kint, de magam alá húztam a lábaimat és jó szorosan megkötöttem a köntösömet, így már nem is fáztam. Néztem a lenyűgöző tájat, ami körülvett, a magas hegyeket, melyeknek a teteje fehér volt a hótakarótól, még így, az éjszaka közepén is, valamint a környező fákat, amik mindent beborítottak.

Megállás nélkül járt az agyam. Ösztönösen összehasonlítottam Taylor-t és Lucas-t. Nem volt szép tőlem, tudom, de nem tehettem ellene semmit sem. Egyedül Tay volt az, akiben feltétel nélkül bíztam – már ami a pasikat illeti. És ennek meg is lett az eredménye, mert három csodás évet töltöttünk együtt, és valóban szerelmes voltam belé, ahogy most Luke-ba is, de Tay sosem volt olyan csapodár, mint ő. Sosem játszadozott a lányokkal, sosem kellett mellette félnem, hogy talán egy nap kattan egyet az agya és véget vet mindennek. Nem! Taylor megbízható volt, és sosem kételkedtem benne. Ezzel szemben Lucas maga volt a kétely, még annak ellenére is, hogy alig néhány órával korábban szerelmet vallott nekem. Aztán megkapott. Nem tudtam, mihez fog kezdeni ezzel, ha felébred, vagy néhány nap múlva, amikor esetleg kedvére kiszórakozta magát, ahogy szokta. Nem akartam erre gondolni, de nem tudtam megállni. Ott volt végig az agyam egy eldugott részében, de folyamatosan éreztem a jelenlétét.

Szerelmes voltam belé. Igazán szerelmes, azért is feküdtem le vele. Nem csupán a testi vágy miatt, bár nem tagadom, az is igen nagy szerepet játszott a dologban, de sokkal inkább a mögötte lévő mély érzések mozgatták a szálakat. Nem gondoltam volna, hogy lehet valakit ennyire szeretni, főleg nem ilyen rövid idő után. Mindössze néhány nap. Ennyi kellett hozzá, hogy Nikki szavaival éljek: beleessek, mint maci a mézes bödönbe. Hihetetlen!

Hirtelen hangos vonyítás hangzott fel az erdőből, mire önkéntelenül összerezzentem. Arra felé fordultam, amerről a hang jött, de nem láttam semmit. Olyan volt, mintha egy farkas lett volna. Arra gondoltam, talán él néhány a szálloda közelében, bár egyáltalán nem tetszett a dolog. Valószínűleg, ha nem a második emeleten lettem volna, hanem a földszinten, bezárkóztam volna a szobánkba. Nem nagyon voltam jóban az állatokkal, főleg ha azok nagytestűek voltak. Azután, hogy gyerekkoromban a szomszédék nagy dobermanja csaknem nekem szaladt, és ezzel majdnem az életemet vette, valahogy tartottam a távolságot a négylábúaktól. És ebbe beletartoztak a farkasok is. Az elsőt egy újabb vonyítás követte, ami még hangosabb volt, és engem még inkább zavart, majd hirtelen abbamaradt, mintha csak elvágták volna. Milyen különös – gondoltam.

Üldögéltem még ott néhány percig, ezúttal ismét a csendet hallgatva, mikor hirtelen egy kéz félresimította a hajamat nyakamból, majd egy finom száj csókot lehelt a tarkómra. Pozitívumként éltem meg, hogy nem ijesztett halálra - bár tény, hogy az ajtót én hagytam résnyire nyitva, hogy ne ébresszem fel -, amin el is mosolyodtam.

- Miért ülsz itt kint? – kérdezte Luke továbbra is a nyakamat cirógatva.

- Nem tudtam aludni – válaszoltam őszintén.

Egy kis hallgatás után Lucas nagyon is komoly hangját hallottam.

- Megbántad, ami közöttünk történt?

- Nem – ráztam meg a fejem, de nem néztem rá. Helyette inkább az egyre lejjebb kerülő holdat fixíroztam.

- Én sem – ölelt magához, mire jólesően felsóhajtottam. Belesimultam a karjaiba, élvezve, hogy ott van velem, és hogy jelenléte végre tényleg háttérbe szorította bizonytalanságomat.

- Miért keltél fel? – kérdeztem kíváncsian. Reménykedtem benne, hogy nem én ébresztettem fel.

- Mert nem voltál mellettem – suttogta a fülembe, mire megborzongtam. – Menjünk be, hideg van itt kint – mondta, és be kellett látnom, igaza van. Már a leheletünket is lehetett látni, annyira lehűlt a levegő. Engedtem neki, hogy segítsen felállni, majd hogy előreengedjen. Becsukta mögöttünk az üveg erkélyajtót, aztán felkattintotta az éjjeliszekrény kis lámpáját. Azt hittem, nem vesződött az öltözködéssel, de a vékony takaró azért mégiscsak a dereka köré volt tekerve. Odalépett hozzám és magához vont. Egyik kezét a tarkómra simította, ujjai lágyan a hajamba túrtak, míg a másikat az arcomhoz érintette. – Milyen hideg a bőröd – mondta összehúzott szemöldökkel. – Gyere, csinálok egy forró fürdőt.

Elámulva bólintottam, majd követtem a fürdőszobába. Ki sem néztem volna a hírhedt Lucas Levine-ból, hogy ilyen gondoskodó. Megnyitotta a csapot, majd míg arra vártunk, hogy a kád megteljen vízzel, ismét a karjába kapott. Esküszöm olyan volt az egész, mintha nehezére esett volna elengedni. Úgy érezte jól magát, ha átölelhetett és gyengéden cirógathatta a hátamat. Akárcsak én. Éppen ezért mosolyogva bújtam még közelebb hozzá, fejemet a vállára hajtva, és csak hallgattam a lélegzését. Ezzel az idők végezetéig is ellettem volna.

Amint a kád megtelt - Luke kókuszillatú habfürdőjétől olyan habos volt, hogy a vizet nem is lehetett látni -, megfogta a köntösöm övét és engedélykérően nézett rám. Mosolyogva bólintottam, mire nem is késlekedett. Azonnal kikötötte, ám mielőtt még túl sokat felfedett volna a testemből, megállítottam és kajánul vigyorogva megkérdeztem:

- Ugye te is fürdesz velem?

Ajkain feltűnt az a jellegzetes Lucas-féle nyertes mosoly, amit egyenesen imádtam. Mogyoróbarna szemei megvillantak, miközben közelebb hajolt és lágyan megcsókolt... majd kihasználva a figyelmetlenségemet, egyszerűen lerántott rólam a köntöst.

- Hé! – kiáltottam fel, s közben villámgyorsan a derekára csavart takaróra vetettem magam. És nyertem!

- Ez így nem fair – jelentette ki nevetve, mikor az őt fedő ruha is a padlón végezte.

- Az nem volt fair, hogy ilyen alattomos módon vetkőztettél le – böktem meg a mellkasát játékosan.

- Engedélyt adtál rá – emlékeztetett, mire megforgattam a szemeimet.

- Inkább üljünk bele a vízbe, mielőtt tényleg megfagyok – javasoltam, mert valóban fázni kezdtem a ruha hiányába. Ennyi elég is volt Luke-nak. Gyorsan belépett a kádba, majd a kezét nyújtva engem is besegített. Hátával a sima csempéhez dőlt, míg engem úgy fordított, hogy háttal legyek neki. Szerencsénkre a kád elég széles volt, így kényelmesen elfértünk mind a ketten. Mellkasához húzott, hátam alatt éreztem az izmait, miközben elhelyezkedtem a combjai között. Tökéletes hely volt, el sem akartam mozdulni onnan. Fejemet hátrahajtottam a jobb vállához, míg Luke a hasamra tette az egyik kezét, a másikkal pedig a karomat kezdte simogatni, hogy átmelegedjek kicsit.

- Ez isteni finom – sóhajtottam fel, ahogy a meleg víz bizsergetni kezdte a bőrömet.

- Tudtam, hogy tetszeni fog – mosolyodott el. Kedveskedő puszit nyomott a nyakamra és még szorosabban ölelt magához.

- Fantasztikus – lelkendeztem és még a szemem is becsuktam, hogy jobban átadhassam magam az érzésnek.

- Megan… - ejtette ki a teljes nevemet, amivel azonnal el is érte, hogy kipattanjanak a szemeim. Legalább ezer éve nem szólított már így, és elképzelésem sem volt róla, hogy ezúttal miért tette. – Miért feküdtél le velem? – kérdezte, mire egész testemben megfeszültem egy pillanatra, ami valószínűleg az ő figyelmét sem kerülte el.

Az este, azután, hogy együtt voltunk, sikeresen ki tudtam kerülni, hogy beszélgetnünk kelljen a történtekről. Luke kiszalad a fürdőszobába egy percre, hogy megszabaduljon az óvszertől, én pedig kihasználtam az alkalmat és mire visszajött, úgy tettem, mint aki már félig alszik. Ahogy sejtettem, nem ébresztett fel, csak lefeküdt mellém, magához húzott a takaró alatt, majd egy szívet melengető homlokcsók után mindketten elaludtunk.

Ám ezúttal tudtam, hogy nem kerülgethetjük tovább a forró kását. Valamivel elő kellett rukkolnom neki. Csakhogy én még nem akartam megmondani neki, hogy mit érzek iránta. Nem mertem kiadni magam neki.

- Mert kívántalak – válaszoltam végül. Hosszan felsóhajtott, amiből arra következtettem, nem éppen ebben a válaszban reménykedett.

- Értem – mondta továbbra is simogatva, majd egy újabb csók után, amit a nyakam érzékeny részére nyomott, folytatta. – Szeretném, ha tudnád, hogy amit az este mondtam… Tudod, mikor azt mondtam, szeretlek – visszatartott lélegzettel vártam, mit akar kihozni ebből -, az igaz volt. Tényleg szeretlek, Megan.

Lehunytam a szemem, és hálát adtam azért, mert háttal voltam neki és így nem láthatta az arckifejezésemet, melyen határtalan megkönnyebbülés terült szét. El se tudta képzelni, milyen jólesik ezt hallanom. Megdobogtatta a szívem, és még messzebb száműzte kételyeimet. Sőt mi több, még a remény is elöntött, hogy talán van közös jövőnk, amiben annyira hinni akartam. Viszont fogalmam sem volt, mit válaszolhattam volna erre a vallomásra. Mikor először mondta, tökéletes ürügyem volt a hallgatásra, hiszen szeretkeztünk, de most nem volt semmi, amire foghattam volna szótlanságom.

- Elhiszem, és nagyon jólesik, hogy ezt mondod – válaszoltam végül.

- De te nem érzed ugyanezt, tudom – vágta rá, és hangjában egyszerre éreztem mosolygást és szomorúságot. – Nem baj. Nem várok érte cserébe semmit sem.

Összeszorult a szívem, és már csak egy hajszálnyira voltam tőle, hogy megmondjam neki, én is szeretem, ám végül mégsem tettem meg. A nyelvembe haraptam, nehogy véletlenül elszóljam magam, és csak akkor nyitottam ki ismét a számat, amikor biztos voltam benne, hogy nem fog semmi olyasmi kicsúszni, amit nem akarok kimondani.

- Miért hívsz Megan-nak? – kérdeztem, hogy kicsit tereljük a témát. Lucas-nak sem volt ellenvetése, mert felnevetett mögöttem.

- Mert nem akarok megint összeveszni veled – mondta. – Irtóra szexi vagy mérgesen, az tény, de inkább nem kockáztatom meg, hogy emiatt elveszítselek, főleg, hogy csak most kaptalak meg.

Elmosolyodtam szavain. Annyira aranyos volt, főleg ahogy közben a hajamhoz érintette az arcát.

- Hívhatsz MW-nek – mondtam neki kuncogva.

- Tényleg? – lepődött meg, mire bólintottam.

- A te szádból még azt is szeretem – tettem hozzá, mire nem csak hallottam, de éreztem is, hogy teli torokból felnevet.

- Ezt a napot is megértük – mondta fejcsóválva. – Ez aztán a meglepetés.

- Miért, az mi volt, amit az este csináltunk? – csaptam le a témára, ugyanis terveim voltak a következő néhány órára.

- Az maga volt a tökéletesség – jelentette ki, kicsit oldalra fordítva, hogy elérhesse a számat. Kedveskedve az ajkaimra simította az övéit, majd bebocsátást kérve megnyalta őket. Automatikusan utat engedtem neki, mire olyan csókot kaptam, mint még sohasem. Keze, ami addig a karomat simogatta, a mellemre vándorolt és izgató masszázsba kezdett, külön figyelmet szentelve az érzékeny kis csúcsnak a közepén.

- Ah… - sóhajtottam fel átadva magam az érzésnek, ami egyre inkább gyűlt a testemben, miközben Luke tovább folytatta ténykedését, és ezúttal a másik kezét vitte érzékeny területre – a hasamról a combjaim közé. Ellenállás nélkül fedezhette fel nőiességem középpontját, sőt, ujjainak játéka odalent olyannyira jólesett, hogy még széjjelebb is tártam a lábaimat, hogy jobban hozzám férjen.

- Milyen forró vagy – suttogta a számba, de egy pillanatra sem hagyta abba a kényeztetést.

- Miattad – suttogtam nyögdécselve, miközben egyre közelebb kerültem a gyönyörhöz. – Ne hagyd abba! – kértem, mire ismét megcsókolt és még intenzívebben simogatott, aztán a következő pillanatban ujjai elmerültek bennem. Finom dallamot játszva mozogtak ki és be, egészen addig, míg a testem meg nem remegett, ahogy az orgazmus szétterjedt a sejtjeimben. A fürdőkád szélébe kellett kapaszkodnom, hogy egyhelyben tudjam tartani magam.

Kis idő elteltével, mikor az érzés alábbhagyott, elernyedtem Luke karjaiban és nem győztem levegő után kapkodni. Úristen, ez a pasi pontosan tudja, mi kell egy nőnek – futott át az agyamon, mire akaratlanul felkuncogtam.

- Mi ilyen vicces? – kérdezte a nyakamat harapdálva.

- Semmi – ráztam meg a fejem. – Köszönöm – fordultam felé, hogy láthassam az arcát, melyen férfias büszkeség ragyogott.

- Szívesen, máskor is.

- Szavadon foglak! – vágtam rá azonnal, mire újabb észbontó csókot kaptam.

- Remélem is – mosolygott rám, mikor vége lett. Viszonoztam a gesztust, majd elhúzódtam tőle.

- Menjünk vissza a hálóba – javasoltam, mire bólintott. Ismét hagytam neki, hogy segítsen kiszállni a vízből, sőt még azt is, hogy beletekerjen egy vastag pamuttörölközőbe.

Mikor már mindketten szárazak voltunk, kézen fogva mentünk oda a széles franciaágyhoz, ahol aztán egy határozott mozdulattal a hátára fektettem, és fölé másztam. Ráfeküdtem, hogy kényelmesebben tudjunk csókolózni, majd egy kis idő múlva lejjebb siklottam rajta, hogy kedvemre játszadozhassak a nyakán és a kulcscsontján, míg végül elértem széles mellkasát, mely maga volt a nők vágyálma. Erős volt, izmos és teljesen csupasz. Egyszerűen imádtam, főleg, hogy olyan finom volt a nyelvem alatt, amivel cirógatni kezdtem. Lucas-nak is tetszett a dolog, mert izmai úgy vibráltak a szám alatt, mintha váltóáramot vezettek volna beléjük, és mikor ismét lejjebb siklottam a testén, még meg is remegett. Feltérképeztem a kockákat a hasán és a köldöke körül, majd felnéztem rá, hogy lássa, mit tervezek.

Homloka verejtékezett már most, pedig még alig értem hozzá, és kaján vigyorom láttán egy jó nagyot nyelt is, mert pontosan tudta mit fogok tenni. Szemeiben vad vágy lobogott, mert már alig várta, hogy kényeztessem.

- Most te jössz – suttogtam érzékien, mikor végleg elértem úti célomat.

Férfiassága ott volt előttem alig néhány centire, méghozzá teljes valójában. Finoman végighúztam rajta a mutatóujjamat, amivel tudtam, meg fogom őrjíteni, és igazam is lett. Fejét hátravetette és hangosan felnyögött, ezért megismételtem a mozdulatot.

- MW… - sóhajtotta a nevemet, ami olyan izgatóan hatott rám, akár a simogatás.

- Mit szeretnél? – kérdeztem rekedten a vágytól.

- Tudod te azt – emelte fel ismét a fejét, hogy a szemembe nézhessen. De még mennyire, hogy tudtam. És mennyire vágytam rá én magam is.

Nem is húztam tovább a dolgokat, kézbe vettem a lüktető hímtagot, majd a tetejére szorítottam a számat, mintha csak egy csókot akarnék nyomni rá. Luke ezúttal még hangosabban felnyögött, és mikor férfiasságát a számba csúsztattam, egész testében remegni kezdett. Lassan mozgattam körbe a nyelvem, hogy még nagyobb örömet okozzak, ami nem is maradt el. Lucas úgy zihált, mintha épp a maratoni távot futná le, férfiassága pedig úgy lüktetett, hogy félő volt, nem bírja már sokáig. Csakhogy én másfajta befejezést terveztem ez alkalommal. Ismét magamban akartam érezni.

Egy utolsó cirógatás után elhúzódtam tőle, mire csalódottan felsóhajtott és megpróbált visszatartani, de nem hagytam magam.

- Ne aggódj, nem megyek messzire – kacsintottam rá, majd a szekrényhez siettem és kivettem egy újabb óvszert.

Luke sem tétlenkedett távollétemben, egyszerűen csak simogatni kezdte magát. Olyan lenyűgöző látványt nyújtott ott az ágyon, az összetúrt takarók és párnák között kiterülve, miközben széles tenyere a férfiasságán járt - egy jóval lassabb ütemben, mint szerette volna -, hogy önkéntelenül megnyaltam a szám szélét.

- Ne olyan gyorsan – nevettem rá, majd elhúztam a kezét és ezúttal én illesztettem a helyére az átlátszó kis gumit. Ám mielőtt még bármi mást tehettem volna, a hátamon találtam magam. Lucas a combjaim közé helyezkedett és a következő pillanatban már bennem is volt. Mindketten egyszerre nyögtünk fel, majd kezdtünk az ősi ritmus szerint mozogni. Olyan volt fölöttem, ahogy karjaira támaszkodott és sebesen áramló lehelete cirógatta az arcomat, akár egy vad hullám, mely a sziklát ostromolja. Egyre erőteljesebb lett, egyre szenvedélyesebb, miközben vadul az ajkaim után kapott és egyúttal a számba is behatolt kutató nyelvével.

Testem minden pontja zsibbadni kezdett, ahogy ismét egyre magasabbra szárnyaltam azon a bizonyos érzéki spirálon, mely a mennybe vezetett. Magamhoz szorítottam Luke-ot, hogy még közelebb legyen hozzám, mert úgy éreztem nem elég, amit eddig kaptam belőle. Számat egyre másra hagyták el a hangosabbnál hangosabb sóhajok és nyögdécselések, de nem érdekelt ki hallja meg és ki nem. Akkor, ott, Lucas karjában, a világ vége sem érdekelt volna. Sőt, boldog emberként haltam volna meg, mert azzal voltam, akit a legjobban szerettem. Milyen szerencse, hogy a veszély, melyről fogalmunk sem volt, s mely egyre közelebb óvakodott hozzánk, elkerülte a szobánkat azon az éjjelen.

Bár mások is ilyen szerencsések lettek volna…